Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Hírek
54
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Diszlexiára és diszkalkuliára utaló jelek óvodás és kisiskolás korban

- 2013. november 22. 9:42 - 3315 megtekintés

A szülőknek tisztában kell lenniük azokkal a tünetekkel, amelyek megléte esetén feltehető, hogy a gyereknél később diszlexiás tünetek jelentkeznek. A következőkben olyan tünetekről, szokásokról lesz szó, amelyek sok későbbi diszlexiásnál megmutatkoznak.

Ezen tünetek megléte, vagy hiánya azonban nem bizonyítja száz százalékosan, hogy diszlexiára hajlamos a gyerek és nem is zárja ki azt. Csupán olyan előjelekre utalnak, amikből nagy eséllyel alakul ki ilyen probléma.

Ha mind az iskolakezdés előtti, mind az iskolakezdés utáni időszakra jellemző ismertetőjegyek közül legalább öt-öt ráillik a gyerekre, akkor biztonságképpen abból kell kiindulni, hogy fennáll a diszlexia kockázata. Ezzel komolyan kell foglalkozni, szakemberrel kell megvizsgáltatni a gyereket.

Az iskolás kor előtti / 5-6 éves/ jelek:
◾A gondolkodása gyorsabb, mint a cselekedetei.
◾Feltűnően nagy különbség van a jó és rossz napjai között.
◾Vagy kimaradt, vagy nagyon rövid ideig tartott a kúszó-mászó időszaka a járni tudás előtt.
◾Másokhoz képest késve indult el, és mozgása bizonytalan, koordinálatlan.
◾Nehezen köti meg a cipőfűzőjét, és sokszor van problémája a gombolással.
◾Bizonytalanul mozog a lépcsőn.
◾Gyakran olyan dolgokban is elesik, amelyek nincsenek is ott.
◾A fent és a lent, a jobbot és a balt nem tudja megbízhatóan megkülönböztetni.
◾Nehezen bánik a késsel, villával, ollóval.
◾Ha fest, gyakran túlmegy a papír szélén, nehezére esik az ecsetkezelés.
◾Nehezen tanul meg kerékpározni, síelni, vagy úszni.
◾Saját szavakat kreál, több létező szó összevonásából,
◾Másokhoz képest késve tanul meg beszélni, és beszédhibái vannak,
◾Nem szívesen tanul mondókákat, gyerek dalokat, de egyébként könnyen megjegyzi az őt érdeklő dolgokat.
◾Felszólításra sem tudja a bemutatott egyszerű ritmust lekopogni.
◾Nem szereti a memória, illetve puzzle játékokat, vagy saját „szabályokat” állít fel.
◾Gyakran kapkod, máskor pedig feltűnően lassú.

Iskolakezdés utáni tünetek:
◾Nem tanulási szituációkban feltűnően éber, figyelmes és érdeklődő.
◾Játék közben teljes figyelmével arra koncentrál.
◾Könnyen eltéríthető a figyelme, mindent meghall, meglát, a nem fontosat a fontostól nehezen tudja megkülönböztetni, elválasztani.
◾Álmodozó, gyakran csak testben van jelen.
◾Görcsös, görnyedt, vagy más módon rossz a tartása
◾Feltűnően nehezen jegyzi meg a betűket és/vagy szavakat számokat.
◾Gyakran dörzsöli a szemét, pislog, és arra panaszkodik, hogy nem lát jól.
◾Elmosódottnak látja a betűket vagy számokat.
◾Nehezen tanul verseket, és más szó szerint megtanulandó szöveget
◾Problémái vannak az 1×1 megtanulásával.
◾Nehezen ért meg hallott dolgokat, mintha baj lenne a hallásával.
◾A térben rosszul tájékozódik, bizonytalan az időérzéke.
◾A feladatokat gyakran félbe hagyja, azok befejezését a végtelenségig halogatja.
◾Kerüli a kihívásokat.
◾Gyakran zaklatott a beszéde, szószátyár, locsogó, időnként túlmozgásos és mozgás kényszert mutat.
◾Nehezen érthető, elmosódó a beszéde, mintha keresné a szavakat, szókincse szegény.
◾Gyakran agresszíven reagál, dühkitörések gyakran előfordulnak
◾Alacsony az önértékelése, kisebbrendűségi érzései vannak.
◾Visszahúzódó, bátortalan.

A diszkalkulia, a számolási gyengeség, kevésbé ismert és felismert, mint az elsősorban az olvasásnál megnyilvánuló diszlexia, de a valóságban ez is nagyon elterjedt probléma. A diszkalkulia azt jelenti, hogy a gyereknek alapvetően hiányosak és hibásak az elképzelései a számokról, mennyiségekről, nagyságokról, és a matematikai műveletekről. A hibák számok felcserélésében, nagyságrendek tévesztésében, számok megfordításában és egy sor más, jellegzetes módon mutatkoznak meg. Ezek a hibák azonban valójában csak az eredetileg meglévő és az átlagostól eltérő érzékelésben, információ feldolgozásban, és az ehhez kapcsolódó akaratlan figyelmetlenségből fakadnak.

A tipikus diszkalkuliás gyerek értelmes, sőt sokszor nagyon értelmes gyerek, aki azonban az iskolában a számtan órán a vele szemben támasztott követelményeknek egyszerűen nem tud megfelelni. Ez a frusztráció azután ráterjed a szülőkre is, talán még inkább, mint az olvasási problémáknál, mert a szülők nehezen értik, hogy mit nem ért a gyerek. A későbbi diszkalkuliára utaló jelek már az iskolakezdés előtt megmutatkoznak, és az első iskolai évben további jellegzetes tünetek jelentkeznek. Ugyanakkor még inkább igaz, mint az olvasásnál, hogy vannak gyerekek, akik anélkül, hogy diszakalkuliások lennének, ugyancsak nehézségeik vannak a számolásnál. Ezért nehezebb beazonosítani, mint a diszlexiásokat. Ha a következőkben felsorolt ismérvek közül legalább öt esetében igen a válasz, akkor komoly esély van arra, hogy a gyereknek diszkalkuliája van.

Diszkalkuliára utaló jelek:
◾A gyereknek feltűnően sok időre van szüksége a számolási feladatokhoz, és nagyon hamar kimerül ezek megoldása közben.
◾A mennyiségeket, számokat, nagyságokat, formákat és a távolságokat hibásan, rosszul ítéli meg.
◾A számfogalom és a fizikai mennyiség közötti összefüggést nem érti meg
◾A számolási szimbólumokat – plusz, mínusz, szorzás stb. – nem mindig ismeri föl, illetve fölcseréli ezeket egymással.
◾Az intenzív gyakorlás ellenére sincs érdemi haladás, amit megtanul, azt nagyon gyorsan elfelejti.
◾Számjegyeket kihagy.
◾Nehézségei vannak a tízes számkörből a százasba, ezresbe és így tovább való átlépésnél.
◾Nehézségei vannak a számsorok folytatásával.
◾Bizonyos számoknak a számjegyeit felcseréli, például a 67-et és a 76-ot.
◾A nagyon hasonlóan csengő számokat – pl. a 19-es és a 90-et felcseréli.
◾Fejszámoláskor nem tudja megjegyezni a közbülső eredményeket.
◾Az egyszeregy megtanulásával komoly nehézségei vannak.
◾Ha 6-ot, illetve 9-et kell írni, olvasni, vagy a számolásnál használni, gyakran felcseréli őket.
◾A hasonló külsejű számokat – pl. a 6-ot és az 5-öt felcseréli egymással.
◾A másoláskor sokszor hibázik a számok leírásánál.
◾Ha térben, vagy időben lezajló folyamatokat kell visszaadni, akkor ezek érzékelésével és megfogalmazásával problémái vannak.
◾Ha szöveges feladatot kap, vagy a számtanpéldához kiegészítő szöveg is van, akkor sokkal nehezebben tudja megoldani ezeket a példákat.
◾Ha ellentmondó eredményekre jut számolás közben, ezt nem veszi észre.

Forrás: tanulasmodszertan.hu



A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


* 3 = kilenc

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Zenei visszatekintő Baluval
    Utazz velünk az időben a Back in Time-mal! Minden adásban egy-egy különleges évszámot veszünk górcső alá 1970-től egészen 2022-ig, hogy újraéljük a korszak legmeghatározóbb zenei pillanatait. Felcsendülnek a feledhetetlen slágerek, amelyek generációk életérzését formálták meg. Legyen szó a diszkó fénykoráról, a 90-es évek dance-lázáról vagy a közelmúlt listavezetőiről, nálunk minden dal egy időkapszula. Tarts velünk, és nosztalgiázzunk együtt a múlt legnagyobb kedvenceire! Kapcsolódj be, és hagyd, hogy a zene visszarepítsen a kedvenc éveidbe!
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. július 25. szombat, Kristóf, Jakab napja van.
Az év 30. hete és 206. napja.
Holnap Anna, Anikó napja lesz.

1605. Meghal ecsedi Báthori István országbíró, a család ecsedi ágának utolsó férfitagja. (Birtokait somlyai Báthori Gábor örökli, akinek kezén egyesül a két Báthori-ág roppant vagyona).


1831. Szécskeresztúron (Zemplén vm.) a kolerajárvány ügyében erélyes intézkedéseket foganatosító megyei szolgabírót az elkeseredett jobbágyok vasvillával elűzik a faluból. (A megmozdulás a járványtól is sújtott északkeleti országrész jobbágyainak földesúrellenes parasztfölkelésévé szélesedik; ez az úgynevezett "koleralázadás").


Baka István
/ 1948. júl. 25. - 1995. szept. 1./

Fredman szonettjeiből

No.3. Világ Ura! Ne nézd a számlapot!
Virrad már, meghasadt az égi kárpit,
s gyulladt szemed szigorúan világít
reám...Szólhatnék bár az angyalok

nyelvén, ha nincsen bennem szeretet,
zengő érc s pengő cimbalom leszek
csupán,-
Te látod lelkemet, Uram,
s nem tükör által, nem homályosan,

de színről színre, hogy szerettem én
élni - ha bűnben is!- e sártekén;
sokat szerettem- megbocsáthatsz nékem...

Az asztalvégre húzódnék szerényen,
csak még ne küldj el innen, Istenem,
és bort is tégy elébem! Úgy legyen!

Időjárás

2026-07-25, 05:05
Overcast
N
Előjelzés
18°C
1.4 m/s
Apparent: 19°C
Nyomás: 1015 mb
Páratartalom: 46%
Szél: 1.4 m/s N
Széllökések: 6.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 05:13
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc plusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com