Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Hírek
54
hallgató

IPhoneon elegyedtünk szóba a mesterséges intelligenciával

- 2023. július 7. 8:15 - 612 megtekintés

Az év elején a köztudatba berobbanó Chat GPT fantázianevet viselő csevegőrobot fejlődése úgy tűnik, továbbra is töretlen. Nemrég vált elérhetővé a hivatalos Chat GPT mobilapplikáció, mi pedig ezúttal iOS rendszeren próbáljuk azt ki.

Adásunk első perceiben belendülésként természetesen hallgatói leveleket veszünk elő, és többek közt megosztjuk hallgatóink tapasztalatait a Távszem új verziójának használatáról, és az alkalmazás engedélyeinek kezeléséről.

Ezt követően pedig a Chat GPT-vel, annak is az iOS alatt elérhető verziójával töltjük az időt. A mostanság igen népszerű chatrobotot az elmúlt hónapokban megannyi szolgáltatásba integrálták, többek közt a Microsoft Bing keresőjébe is, mi azonban most mégsem ezzel, hanem a modell eredeti változatával foglalkozunk, amelyet az év elején PC-n is megnéztünk.

A fejlődés nemcsupán ott mutatkozik meg, hogy a honlapon túl immáron mobilalkalmazással is rendelkezik a szolgáltatás. A Chat GPT a hónapok során kvázi intelligensebb, okosabb lett, legalábbis sokak egybehangzó véleménye szerint, erről igyekszünk most mi is meggyőződni a műsorban. Magyarul, konyhanyelven beszélgetünk vele, megpróbálunk információkat szerezni tőle a legkülönbözőbb témákban, és arra keressük a választ, vajon tényleg folyamatos-e a mesterséges intelligencia fejlődése.

Mindeközben természetesen bemutatjuk az Apple eszközökre fejlesztett Chat GPT mobilapplikáció felületét és akadálymentes használatát is.

Keressen válaszokat velünk Ön is, és tartson a Gépházzal, az MVGYOSZ és a Net-Média Alapítvány informatikai magazinműsorával!

Mikor? 2023. július 7-én, pénteken 20:00 órától. Ismétlés vasárnap 13:00 órakor a Hobby Rádióban.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


- 3 = egy

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. június 1. vasárnap, Tünde napja van.
Az év 22. hete és 152. napja.
Holnap Kármen, Anita napja lesz.

1485. Mátyás király a kiéheztetett Bécs városában június 1-én délben tartja fényes bevonulását. Nyolcezer főnyi válogatott had kíséretében, magyar öltözetben, igen fényes udvara által környezve. A polgármester a tanáccsal s a város kulcsaival, a papság Szent István temploma ereklyéivel, és a főiskola tanítói mentek elébe.


1816. Ferenc császár pátens által olyan pénzügyi műtétet rendelt meg, mely alapjává lett a birodalom financiális állapotának 1848-ig, s egyszersmind a felállított osztrák nemzeti banknak ötven éves kiváltságot adott.


Vasadi Péter / 1926.jún.1. - /
Egy éj, egy nap

"...S elébem jő a nappal.
Karját lógatja combja
mellett. Elnyűvött szolga,
akit bár senki sem kíván,
beállít reggelente.

Én kedvelem. Nem téveszt
meg, hogy hallgatag. Sovány
testében, beomlott tüdeje
mögött törvény dobol.
Hellyel kínálom s vallatom."

Időjárás

2025-06-01, 18:04
Clear sky
SSW
Clear sky
30°C
3.9 m/s
Apparent: 28°C
Nyomás: 1016 mb
Páratartalom: 32%
Szél: 3.9 m/s SSW
Széllökések: 8.6 m/s
UV-Index: 2.45
Rövid leírás: 0mm /16% / Rain
Napfelkelte: 04:50
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc szorozva négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com