Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Zorán - Így is jó
65
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Mozgáskorlátozottaknak kialakított sétautat adott át Áder János

- 2014. május 12. 19:05 - 2707 megtekintés


Ami természetes mindazoknak, akik fogyaték nélkül élnek, az sok honfitársunknak leküzdhetetlen akadályt jelent – hangoztatta Áder János köztársági elnök a Vas megyei Jeli Arborétumban, ahol egy látássérültek és mozgáskorlátozottak számára kialakított sétautat adott át.

Az államfő szavai szerint egy olyan egyszerű döntés, mint az, hogy elinduljunk az erdőbe kirándulni, sok fogyatékkal élő ember számára segítséget igénylő helyzetet jelent. A látásukban vagy mozgásukban korlátozott vagy más fogyatékkal élők pontosan ismerik ezt az érzést – folytatta. Nem szánalomra van szükségük, hanem arra, hogy olyan környezet vegye őket körül, amely nem újabb és újabb akadályokat jelent, hanem abban segíti őket, hogy saját jogukon és erejükből boldogulni tudjanak – mondta.
Áder János hangsúlyozta: azt is észre kell vennünk, hogy ők mi mindent adtak és adnak nekünk méltóságukkal, alázattal megküzdött életükkel. Az akadálymentes ösvény szerény viszonzása és elismerése annak, amit emberi példájukkal és teljesítményükkel nyújtanak nekünk. A „varázskert” ezzel a sétánnyal még varázslatosabb lett, olyan hely, amelyet nemcsak egyedülálló természeti szépsége miatt zárhatunk a szívünkbe, hanem azért is, mert az emberi természet legszebb arcát képes megmutatni – jelentette ki.

Forrás az MTI és a meosz.hu



A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


három * 8 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. június 10. szerda, Margit, Gréta napja van.
Az év 24. hete és 161. napja.
Holnap Barnabás, Pünkösd napja lesz.

1258. A pápa törvényhatóságot kíván gyakorolni IV. Béla felett. IV. Sándor intette a királyt, hogy atyja, II. Endre által a Szentföldön jártakor a jeruzsálemi János-vitézeknek ígért 1000 ezüstpénzt fizesse meg.


1879. Megnyitják a Brassó-Tömös közti vasútvonalat. Ezzel létrejön a közvetlen vasúti összeköttetés Budapest és Bukarest között.


Kaffka Margit / 1880.jún.10. - 1918. dec.1. /

Litánia

"...Hittel és emberséggel
Első te ,kit vállallak,
Kit szívvel, szóval vallak
És álmomba se csallak.
Kit bántani nem hagynék,
Kiért tán ölni tudnék.
Te kedves-édes társam,
Miféle szerződés ez?
Micsoda isten írta?"

Időjárás

2026-06-10, 22:29
Mainly clear
NNW
Mainly clear
23°C
2.6 m/s
Apparent: 22°C
Nyomás: 1015 mb
Páratartalom: 61%
Szél: 2.6 m/s NNW
Széllökések: 10.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /72% / Rain
Napfelkelte: 04:46
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét szorozva kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com