Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Demjén Ferenc - Gy*z a szerelem
57
hallgató

Orbán Csaba és Molnár Péter extrém bravúrja

- 2014. június 4. 13:26 - 2044 megtekintés

Orbán Csaba a tavalyi év után idén másodszor teljesítette az UltraBalaton 212 km-es távját. Látássérült futónk 26 óra 23 perc alatt ért célba, eredménye 3 óra 46 perccel jobb a tavalyi idejénél (30 óra 9 perc). Molnár Péter – akinek születési rendellenesség következtében nem fejlődött ki az egyik karja – a Mátra 115 elnevezésű 124 km-es versenyen ért célba 24 óra 42 perc alatt.

Orbán Csaba sportolói oldalán a Facebookon élő közvetítésben lehetett nyomon követni, éppen hol tart a futó, aki minden ellenőrzési pontról bejelentkezett telefonon. A beszámolókból kiderült, hogy nagyon jól sikerült beosztani az erejét, az utolsó 10-20 kilométeren fájtak az ízületei, a befejező kilométereken pedig térdfájdalmai miatt felváltva futott és sétált.
Orbán Csaba fantasztikus teljesítményt hajtott végre, Magyarországon ő az egyetlen látássérült atléta, aki teljesítette ezt a távot, a világon rajta kívül még hárman vannak, akik ilyen versenyeken elindulnak. A sportoló kísérője Kerekes Csaba volt.
Molnár Péternek 6374 méter szintemelkedéssel kellett megküzdeniük a Kisnána-Gyöngyöstarján útvonalon kijelölt pályán. A futó az idei bécsi maratonin nyújtott teljesítményével került be a para-atlétikai válogatottba és ősszel, a frankfurti maratonin próbálja meg teljesíteni a riói paralimpiai szintet. Ugyanitt versenyez majd Orbán Csaba is, aki a londoni paralimpián már képviselte a magyar színeket.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


9 - = nyolc

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. augusztus 25. vasárnap, Lajos, Patricia napja van.
Az év 34. hete és 238. napja.
Holnap Izsó napja lesz.

1620. Bethlen Gábor királlyá választatik. Miután a királyi biztosok a besztercebányai gyűlést odahagyták, Bethlen Gábort a felkelő rendek királlyá választották amit ő el is fogadott, de magát megkoronáztatni nem akarta.


1964. Átadták rendeltetésének a budapesti Lipót telefonközpont nyolcezer új állomását.


József Attila: Nyár

Aranyos lapály, gólyahír,
áramló könnyűségű rét.
Ezüst derűvel ráz a nyír
egy szellőcskét és leng az ég.

Jön a darázs, jön, megszagol,
dörmög s a vadrózsára száll.
A mérges rózsa meghajol -
vörös, de karcsú még a nyár.

Ám egyre több lágy buggyanás.
Vérbő eper a homokon,
bóbiskol, zizzen a kalász.
Vihar gubbaszt a lombokon.

Ily gyorsan telik nyaram.
Ördögszekéren hord a szél-
csattan a menny és megvillan
kék, tünde fénnyel fönn a tél.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc mínusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com