Infravörös szenzor segítségével navigálhatnak a vakok
A PC-World cikke szerint az Enactive Torch használatával megszabadulhatnak fehér botjaiktól a látássérültek. A napokban kezdődtek meg hosszú évek óta tartó fejlesztést követően az Enactive Torch nevű szenzor tesztjei, melynek segítségével a vakok számára „láthatóvá” válnak az útjukba kerülő objektumok.
Az eszköz infravörös jelet bocsát ki magából, mely lehetővé teszi a felhasználó számára a közeli tárgyak detektálását, ugyanis a készülék rezgésekkel jelez, ha valami a user útjába kerül. A készítők célja egyértelműen az, hogy a modern technológia segítségével megkönnyítsék a vak emberek életét, és a nagy mérete miatt sokszor kényelmetlen fehér botokat egy lényegesen kompaktabb tárggyal helyettesítsék. A jelenleg még meglehetősen masszív kialakítású, egyetlen gombbal felszerelt készüléket a sikeres tesztelési folyamat után kívánják majd zsugorítani a fejlesztők. A Cincinnati Egyetemen 27 diák közreműködésével gyűjtötték össze az első adatokat az eszköz működéséről, méghozzá oly módon, hogy a bekötött szemű hallgatókat ismeretlen (akadályokkal telepakolt) környezetbe helyezték, ahol pusztán a készülékre hagyatkozva kellett elboldogulniuk. Az első mérések alapján az Enchtive Torch már jelenlegi állapotában is képes versenyre kelni a fehér botokkal.
Ezeket is olvassa el:
Bácsvakok irodalmi pályázat
A VGYKE sorozatainak új részei a Hobby Rádióban
NaviLens
A Vakok és Gyengénlátók békés-megyei egyesülete tájékoztató előadásai
Könnyed nevetés és komoly szakmai beszélgetések: így zajlott le a Hallható kultúra esemény a Hermina...
Rejtvényfejtés a Braille-világnap alkalmából a Braille-Ötös játékkal!
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
4°C






Vélemény, hozzászólás?