Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Edda - Bánat blues
51
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (iPhone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Autista fiatalok munkába állását és képzését támogatja Újbuda

- 2014. szeptember 9. 4:47 -

Autista fiatalok munkába állását, szakmai képzését támogatja Újbuda önkormányzata egy csokoládéműhelynek helyet adó ingatlan kedvezményes bérbeadásával.

Az intézmény pénteki megnyitóján a XI. kerületi Fidesz-KDNP frakcióvezetője arról is beszélt, eddig csaknem 250 megváltozott munkaképességű embernek biztosítottak álláshelyet az önkormányzatnál és háttérintézményeinél.

  Csernus László, a képviselő-testület gazdasági bizottságának elnöke emlékeztetett, korábban az Emberi Erőforrások Minisztériumával közösen programot kezdeményeztek azzal a céllal, hogy minél több fogyatékos, vagy megváltozott munkaképességű ember kapjon munkát a közigazgatási intézményekben.  

Közölte, eddig három minisztérium és negyven önkormányzat csatlakozott a kezdeményezéshez azt vállalva, hogy legalább további két-két fogyatékos embert foglalkoztatnak, és ezzel elősegítik az érintettek nyílt munkaerő-piaci elhelyezkedését.  

Ismertetése szerint az újbudai önkormányzati telefonközpontban alkalmaznak látássérülteket, de van köztük, aki vezető pozíciót tölt be a hivatalban, míg egy mozgásában korlátozott munkatársuk akadálymentesítési szaktanácsadóként dolgozik náluk.  

Csernus László a Kockacsoki elnevezésű, Budafoki úti kézműves csokoládéműhely avatóján azt mondta, elemi szükséglet a befogadó, az összetartozást erősítő társadalmi közeg kialakításának elősegítése, és támogatandónak nevezte azokat a cégeket, melyek munkát teremtenek a fogyatékossággal élő emberek számára.  

A nonprofit cég vezetője, Dénes Ákos arról beszélt, céljuk, hogy az autizmus spektrumzavarral élő fiataloknak értékteremtő munkát adjanak, így például megtanítsák őket a csokoládégyártás folyamataira. Úgy látja, az így megszerzett munkatapasztalat az autista fiatalokat az önállóbb életvitelük kialakításához segítheti.  

Tájékoztatása szerint a pénteken megnyílt kézművescsokoládé-készítő műhely az első az országban, ahol kifejezetten fogyatékos embereknek nyújtanak segítséget. Közölte, az autista fiatalok önálló életvitelre felkészítő tanfolyamon, valamint munkatapasztalat szerzési lehetőséget nyújtó gyakornoki programban és tartós foglalkoztatásban vehetnek részt; a cél a nyílt munkaerőpiacon történő munkavállalásra való felkészülés.  

Elmondta, a vállalkozás vezetői két év alatt 150 fogyatékos fiatalt akarnak bevonni a programjukba és 15 autista fiatalnak kínálnak gyakornoki programot.

 Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


4 + = öt

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 23. szerda, Tekla napja van.
Ma van a(z) Nemzetközi hulladékgyűjtő világnap.
Az év 39. hete és 266. napja.
Holnap Gellért, Mercédesz napja lesz.

1597. Báthori Zsigmont újabb tárgyalásokat indíttat követe útján Prágába lemondásáról és Mária Krisztiernától való válásáról.


1705. Kivégeztetés a szécsényi gyűlésen. Véres igazságszolgáltatás Rákóczi Ferenc pártjának mindegyik ülésén volt. Szécsényben Bremer ezredes, ki az ellenséggel titkon levelezett, és Bottyánnak a paksi hídnál június 23-án szándékosan nem vitt segélyt, a gyűlés helyén kívül agyonlövetett.


Kiss Anna: Fűszedő

Szedésre érett már a fű,
borzong a félsötétben,
Boróka asszony pendelye
világol kinn a réten.

Talán füvek közt válogat,
sejtésnyi még az illat,
álom füvére hogyha lel,
magának is szakíthat.

Szedésre érett már a fű,
harmat suhog le róla,
csücsökre fogja pendelyét
a jó fűvek tudója.

Úgy válogat, hogy szóban is
elősorolja őket,
igazlátókat, éltetőt,
lélekcseréltetőket.

Vigyázva, hogy virága is
hullatlan megmaradjon,
vének szívében ifjúság
belőlük hogy fakadjon.

Szedésre érett már a fű,
borzong a félsötétben,
Boróka asszony pendelye
világol kinn a réten.

Időjárás

2026-09-23, 19:43
Clear sky
NW
Clear sky
17°C
3 m/s
Apparent: 10°C
Nyomás: 1023 mb
Páratartalom: 76%
Szél: 3 m/s NW
Széllökések: 11 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:31
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc szorozva egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com