Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Esti mese
55
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

non plus ultra – zenei találkozó

- 2014. október 17. 10:02 - 3013 megtekintés

A Hermina Kulturális Napok keretében rendezi zenei találkozóját VGYHE Közművelődési és Kulturális Bizottsága 2014. november 16-án, 10 órai kezdettel a Vakok Iskolája Nádor termében.

„Együtt egymásnak szerezzünk örömet a közös muzsikálással, énekléssel” – hangzik az invitálóban. A szervezők várják mindazok jelentkezését, akik szívesen lennének ennek a zenei ünnepnek résztvevői, alkotói. Jelentkezési feltételek: Szerte az országból és határainkon túlról várják azokat az együtteseket, szólistákat, kórusokat, akik szívesen osztják meg a közönséggel művészi tevékenységüket. Előadandó produkciójukat önállóan választhatják meg kb. 8-10 perces határidővel. Bármilyen zenei alkotás előadható: kórusmű, népzene, népdal, nóta, könnyűzene, opera stb. Az énekeseknél a megkötés két dal lehetséges, egy lassú és egy lendületesebb. A rendezvény célja, hogy a résztvevők közelebbről megismerjék egymást, tapasztalataikat kicserélhessék és esetleg közös fellépéseken is részt vegyenek. „A zene mindenkié, csak élni kell tudni vele, és remélem, Önök élnek ezzel a felhívással, melyben látva láttathatják önmagukat” – hangsúlyozta a kulturális bizottság elnöke. Jelentkezési határidő: 2014. november 12. Jelentkezni lehet a VGYHE irodájában e-mailen, levélben és személyesen Balog Tamás kulturális bizottsági tagnál. A jelentkezésnek tartalmaznia kell: nevet, lakcímet, az együttes vagy kórus nevét, esetleg üzemeltetőjét és az előadandó számokat. Érdeklődni telefonon, a 06-20-9770-356-os mobilszámon lehet Bereczk Istvánné KKB vezetőnél valamint a Hermina Egyesület irodájában.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


2 * hét =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. december 24. szerda, Ádám, Éva napja van.
Az év 52. hete és 358. napja.
Holnap Eugénia, Karácsony napja lesz.

1775. Elkészült a székesfehérvári székesegyház főoltárképe, Vinzenz Fischer alkotása: Szent István felajánlja a koronát.


1926. Budapesten a Nagykörút és a Rákóczi út sarkán felállították az első közlekedési villanylámpát. A váltást rúddal végezte a lámpa alatt kis dobogón álló rendőr.


Ady Endre: Kis karácsonyi ének

Tagnap harangoztak,
Holnap harangoznak,
Holnapután az angyalok
Gyémánthavat hoznak.

Szeretném az Istent
Nagyosan dícsérni,
De én még kisfiú vagyok,
Csak most kezdek élni.

Isten - Dícséretre
Mégis csak kiállok,
De boldogok a pásztorok
S a három királyok.

Én is mennék, mennék,
Énekelni mennék,
Nagyok között kis Jézusért
Minden szépet tennék.

Új csizmám a sárban
Százszor bepiszkolnám,
Csak az Úrnak szerelmemet
Szépen igazolnám.

/Igy dúdolgattam én
Gyermek hittel, bátran,
1883
Csúf Karácsonyában./

Időjárás

2025-12-24, 19:29
Overcast
NNE
Előjelzés
3°C
4.4 m/s
Apparent: -2°C
Nyomás: 1025 mb
Páratartalom: 67%
Szél: 4.4 m/s NNE
Széllökések: 9.7 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /100% / Rain
Napfelkelte: 07:30
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc mínusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com