Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Goomi - A gizda
53
hallgató

Elon Musk Neuralink nevű cége megkapta az „áttörést jelentő eszköz” státuszt egy olyan implantátumra, amelynek célja, hogy vak betegek visszanyerjék látásukat

- 2024. szeptember 20. 7:31 - 627 megtekintés

„A Neuralink Blindsight eszköze lehetővé teszi, hogy még azok is lássanak, akik mindkét szemüket és látóidegüket elveszítették” – írta Musk az X-en. „Ha a látókéreg ép, még azok számára is lehetővé teszi, hogy életükben először lássanak, akik születésüktől fogva vakok” – állítja az üzletember.  Az „áttörést jelentő eszköz” program célja, hogy „felgyorsítsa az életveszélyes vagy tartós állapotokat kezelő orvostechnikai eszközök fejlesztését, értékelését és a forgalomba hozatal előtti jóváhagyás felülvizsgálatát” – feltéve, hogy megfelelnek a biztonsági előírásoknak. „Hogy a várakozásokat megfelelően alakítsuk, a látás kezdetben alacsony felbontású lesz, mint az Atari grafikája, de végül akár jobb is lehet a természetes látásnál, és lehetővé teszi, hogy infravörös, ultraibolya vagy akár radarhullámhosszakon lássunk, mint Geordi La Forge” – tette hozzá Musk. Musk 2016-ban társalapítója volt a Neuralinknek. Ez csak az egyik az üzletember számos projektje közül, aki az X és az xAI mesterséges intelligencia startup tulajdonosa, ezek mellett pedig a Tesla és a SpaceX vezérigazgatója is.  A Neuralink egy olyan implantátumot is fejleszt, amelynek célja, hogy lehetővé tegye a lebénult betegek számára a digitális eszközök agyukkal történő irányítását. Mint azt a naphire.hu is megírta, az első Neuralink-implantátumot egy 30 éves arizonai férfi, Noland Arbaugh kapta meg, aki 8 évvel ezelőtt egy búvárbaleset után nyaktól lefelé teljesen lebénult. Májusban ugyan bejelentették, hogy az eszköz váratlanul elkezdett leválni Arbaugh koponyájáról, de a problémát végül sikerült orvosolni.  Múlt hónapban Musk közölte, hogy a Neuralink sikeresen beültetett egy agyi chipet egy második emberbe is. Az üzletember egyébként korábban azt jósolta, hogy néhány éven belül több százan, 10 éven belül pedig millióan fognak élni az agyukban Neuralinkkel.

A „Blindsight” elnevezésű kísérleti agyi implantátum megkapta az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság engedélyét az önkéntes programban való részvételre. Az FDA szerint ez egyike annak az 58 eszköznek, amely idén eddig megkapta a minősítést.
Musk – aki egyébként arról híres, hogy merész kijelentéseket tesz vállalatai termékeiről jóval azok piacra kerülése előtt – az FDA döntését azzal ünnepelte, hogy megosztott egy fotót a Star Trek: Az új nemzedék című film színészéről, LeVar Burtonról, akinek karaktere, Geordi La Forge egy futurisztikus vizort használt a látáshoz – írja a New York Post.
„A Neuralink Blindsight eszköze lehetővé teszi, hogy még azok is lássanak, akik mindkét szemüket és látóidegüket elveszítették” – írta Musk az X-en. „Ha a látókéreg ép, még azok számára is lehetővé teszi, hogy életükben először lássanak, akik születésüktől fogva vakok” – állítja az üzletember.
Az „áttörést jelentő eszköz” program célja, hogy „felgyorsítsa az életveszélyes vagy tartós állapotokat kezelő orvostechnikai eszközök fejlesztését, értékelését és a forgalomba hozatal előtti jóváhagyás felülvizsgálatát” – feltéve, hogy megfelelnek a biztonsági előírásoknak. „Hogy a várakozásokat megfelelően alakítsuk, a látás kezdetben alacsony felbontású lesz, mint az Atari grafikája, de végül akár jobb is lehet a természetes látásnál, és lehetővé teszi, hogy infravörös, ultraibolya vagy akár radarhullámhosszakon lássunk, mint Geordi La Forge” – tette hozzá Musk.
Musk 2016-ban társalapítója volt a Neuralinknek. Ez csak az egyik az üzletember számos projektje közül, aki az X és az xAI mesterséges intelligencia startup tulajdonosa, ezek mellett pedig a Tesla és a SpaceX vezérigazgatója is.
A Neuralink egy olyan implantátumot is fejleszt, amelynek célja, hogy lehetővé tegye a lebénult betegek számára a digitális eszközök agyukkal történő irányítását. Mint azt a naphire.hu is megírta, az első Neuralink-implantátumot egy 30 éves arizonai férfi, Noland Arbaugh kapta meg, aki 8 évvel ezelőtt egy búvárbaleset után nyaktól lefelé teljesen lebénult. Májusban ugyan bejelentették, hogy az eszköz váratlanul elkezdett leválni Arbaugh koponyájáról, de a problémát végül sikerült orvosolni.
Múlt hónapban Musk közölte, hogy a Neuralink sikeresen beültetett egy agyi chipet egy második emberbe is. Az üzletember egyébként korábban azt jósolta, hogy néhány éven belül több százan, 10 éven belül pedig millióan fognak élni az agyukban Neuralinkkel.

 

forrás: Naphire.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


3 * = húsz(on) egy

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. június 1. vasárnap, Tünde napja van.
Az év 22. hete és 152. napja.
Holnap Kármen, Anita napja lesz.

1485. Mátyás király a kiéheztetett Bécs városában június 1-én délben tartja fényes bevonulását. Nyolcezer főnyi válogatott had kíséretében, magyar öltözetben, igen fényes udvara által környezve. A polgármester a tanáccsal s a város kulcsaival, a papság Szent István temploma ereklyéivel, és a főiskola tanítói mentek elébe.


1816. Ferenc császár pátens által olyan pénzügyi műtétet rendelt meg, mely alapjává lett a birodalom financiális állapotának 1848-ig, s egyszersmind a felállított osztrák nemzeti banknak ötven éves kiváltságot adott.


Vasadi Péter / 1926.jún.1. - /
Egy éj, egy nap

"...S elébem jő a nappal.
Karját lógatja combja
mellett. Elnyűvött szolga,
akit bár senki sem kíván,
beállít reggelente.

Én kedvelem. Nem téveszt
meg, hogy hallgatag. Sovány
testében, beomlott tüdeje
mögött törvény dobol.
Hellyel kínálom s vallatom."

Időjárás

2025-06-01, 12:40
Mainly clear
SW
Mainly clear
29°C
3.5 m/s
Apparent: 23°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 53%
Szél: 3.5 m/s SW
Széllökések: 8.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /4% / Rain
Napfelkelte: 04:50
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét szorozva hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com