Új intézkedést jelentett be a BKK, megszólalnak a trolik és a buszok
Az MTI beszámolója szerint Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója elmondta: a látássérülteket segítő távirányitóval már eddig is meg lehetett szólaltatni a FUTÁR-kijelzőket, a buszflotta körülbelül felét, és mostanra a teljes trolibuszflottát is felszerelték a szükséges eszközzel, így már „a trolik is tudnak beszélni”.
Kiemelte, folytatják az akadálymentesítést célzó fejlesztéseket. Bovier György (Tisza Párt), a főváros esélyegyenlőségért és akadálymentesítésért felelős tanácsnoka reményét fejezte ki, hogy a következő években egyre több tömegközlekedési eszközt és azok környezetét akadálymentesítik. Azon leszünk és azon dolgozunk, hogy ezek megtörténjenek – jelentette ki a politikus, aki szerint 2024-ben egy európai nagyvárosban ennek a minimumnak kell lennie.
Ollé-Németh Orsolya, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének szakmai vezetője elmondta, a közösségi közlekedés használata gyakorlatilag az egyetlen hozzáférhető mód arra, hogy Budapesten önállóan közlekedjen. Elengedhetetlen, hogy a fővárosi tömegközlekedés hozzáférhető legyen a több ezer látássérült ember számára – tette hozzá.
A látássérült emberek által használt távirányítóval kezdetben a jelzőlámpák szólaltak meg Budapesten, aztán az ország egyre több városában is használhatók lettek az eszközök. Néhány év után megszólaltak a FUTÁR-táblák, később a 3-as és a 4-es metróban működő mozgólépcsők hangjelzését is be lehetett kapcsolni. Legújabban a buszok és a trolik is megszólalnak – mondta el.
Ollé-Németh Orsolya rámutatott, a fejlesztés nagyon hasznos segítség, hiszen maguk tudják aktiválni a hangbemondást, amivel információt szerezhetnek a járművek számáról, illetve haladási irányáról.
Megosztva tapasztalatait arról is beszámolt, hogy szerinte akadálymentesítésben, hozzáférhetőségben Budapest messze előrébb jár nagyon sok nyugat-európai városnál.
Forrás: Index.hu
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
4°C
Vélemény, hozzászólás?