Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Napi Evangélium - István atya rovata
69
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Fuss együtt a Vakrepüléssel és a Hobby Rádióval!

- 2015. június 3. 17:40 - 2916 megtekintés

2015. június 6-odikán 10 és 16 óra között a Mogyoródi úti sport pályán (Budapest, XIV. kerület, Mogyoródi út 134 – a Váci Mihály kollégium mögött) várja a futni vágyókat és a kulturálisan érzékenyeket a Vakrepülés Színtársulat

11 órától kerül sor az integrált futóversenyre, mely keretein belül önkéntesek segítik a látássérült futókat (a segítőket a szervezők biztosítják, így senki nem marad kísérő nélkül). A „futóverseny” távja 1.2 kilóméter, melyet futva, szaladva, sietve is meglehet tenni. A nap folyamán érzékenyítő sátorral és énekes produkcióval folyamatosan jelen lesz a Vakrepülés Színtársulat. 16 óráig tombolát lehet nyerni játékos feladatok megoldásával, melyen értékes nyeremények lesznek kisorsolva 16 órától. A rendezvény mindenki számára ingyenes, a futóverseny nevezési díj nélküli. Megközelíthetőség: az Őrsvezér teréről induló 82-es troli busz Mogyoródi úti megállójánál kell leszálni. Azon látássérült érdeklődők számára, akik segítséget kérnek az oda jutásban, a szervezők önkéntes kísérőt tudnak biztosítani az Őrsvezér terétől kezdődően (2-es metrótól, vagy a villamos megállótól). A kísérést kérő látássérültek a vakrep@vakrep.hu mail-címen regisztrálhatnak nevük, e-mail-címük, telefonszámuk megadásával 2015. június 5-ödikén 21 óráig. A futáson kívül az alábbi programmal várják a szervezők a közönséget: Magyar Karate-do Szövetség – Zugló (bemutató), Cheerleading bemutató, Cardio Kick-box + Kopcsik Laura kreatív formagyakorlata, gyermek programok, arcfestő, valamint a Vakrepülés Színtársulat érzékenyítő sátra és zenés fellépése. A Hobby Rádió sátrából tudósításokat készítenek a rádió önkéntes munkatársai. Frissülő program itt olvasható.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


2 + = nyolc

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. február 27. péntek, Edina napja van.
Az év 09. hete és 58. napja.
Holnap Ákos, Bátor napja lesz.

1849. A kápolnai csata második napja.


1874. Gróf Lázár Kálmán magyar tudományos akadémia levelező tagjának halála Erzsébetvároson.


Devecseri Gábor
/ 1917.febr.27. - 1971.júl.31./

Az egyes emberek dala együtt

Megszületünk hirtelen,
egyikünk se kérte.
Kérve kérünk, szép jelen:
meg ne büntess érte.

Kértünk, kurta pillanat,
ne vess tűzre, lángra,
szép olajfa-lomb alatt
várhassunk halálra.

Hadd teljék az életünk
-mint lehet- szeliden,
gyolcsban zengjük énekünk,
nem csalános ingben.

Időjárás

2026-02-27, 07:28
Clear sky
SE
Clear sky
4°C
0.4 m/s
Apparent: 1°C
Nyomás: 1029 mb
Páratartalom: 63%
Szél: 0.4 m/s SE
Széllökések: 5.1 m/s
UV-Index: 0.05
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:27
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc plusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com