A bizalom a legjobb fejlesztőeszköz – Történet egy mozgássérült mozgásfejlesztőről

Kelemen-Nagy Annamária gyógypedagógus a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) munkatársa, akit mozgássérültként korábban ugyancsak a szervezet segített. Ma pedig sokszorosát adja tovább annak a figyelemnek és támogatásnak, melyet egykor ő maga is megtapasztalt. Király Eszter és Kovács Bence riportjából olvashatnak részletet.

Három bölcsis korú fiú, Samu, Olivér és Zalán sertepertél a virágmintás szőnyegen. Egy kerekesszékes gyógypedagógus terelgeti őket a dunaújvárosi máltai játszóházban. A kicsiket nem izgatja, hogy Kelemen-Nagy Annamária sétálás helyett gurul, pedig kerekek ritkán hagynak hidegen gyerekeket. Ők most „Panni” szavain csüngnek, mert az izgalmas feladatok mellé a beléjük és a jövőjükbe vetett bizalmat szívják magukba.
Kelemen-Nagy Annamária mozgássérültek és tanulásban akadályozottak segítésére szakosodott gyógypedagógus, 2024 márciusa óta a Máltai Szeretetszolgálat dunaújvárosi játszóterének és támogató szolgálatának munkatársa. Fejlesztőként és idegi eredetű izomsorvadásos betegséggel élő emberként is tisztában van a mozgás jelentőségével. Amint neki, akinek progresszív betegsége van, úgy a gyerekeknek is a mozgáson múlnak a jövőbeli képességei.
A fejlődés szabadságát és a kibontakozás lehetőségét, amit most a Máltai Szeretetszolgálat munkatársaként nyújt a gyerekeknek, ő maga is a Máltai Szeretetszolgálat segítségével nyerte vissza, többéves bezártság után.
Kelemen-Nagy Annamária tizenöt éves volt, amikor kiderült, hogy polineuropátiában érintett. Édesapja is ezzel a betegséggel élt, de akkor még nem tudták, hogy ez öröklődő kór. „A diagnózisom után apa rögtön elbeszélgetett velem, és később is sokszor. Mindig optimista ember volt, mégis jobban féltett engem, mint én magamat, én egy kemény fából faragott csaj vagyok” – mondja magáról a gyógypedagógus, de azt is hozzáteszi, hogy derűlátó természete, édesapja aktív életének példája, a családja támogatása ellenére is nehéz volt megbirkóznia azzal, hogy fokozatosan veszít a mozgási képességeiből. Kamaszévei még átlagosak voltak, a közösségi élet és a buli sem maradt ki belőlük, mégis komoly lelki vívódással jártak azok az egyre sokasodó helyzetek, amikor gondot okozott fellépnie egy magas padlójú villamosra, vagy stabilan megállnia a metróaluljáróban hömpölygő tömegben. Bár kerekesszékbe csak később, harmincas évei elején (akkor még nem tartósan) került, a polineuropátia alapvetően változtatta meg az életét.
A szakmájában, gyógypedagógusként kezdett dolgozni, később a bankszektorban helyezkedett el, de az erre a szférára jellemző fokozott stressz csak rontott az állapotán. Kilépett, és ez egybeesett azzal, hogy leszázalékolták – az elkeseredésnek azonban nem maradt hely az örömök mellett, ugyanis Kelemen-Nagy Annamária röviddel ezután férjhez ment. Szintén mozgássérült férjével Dunaújvárosba költözött. Néhány évig nem volt állandó munkája, de nem maradt tétlen: érzékenyítő foglalkozásokat tartott a város iskoláiban, és fiatalkorban „parkolópályára tett” tehetségét kibontakoztatva festeni kezdett, festményei révén jótékonysági akciót is szervezett beteg gyermekek javára. Aztán eljött az idő, amikor a mindig aktív, életerős nő a négy fal közé szorult.
Dunaújvárosi otthonuk egy magasföldszinti lakás, melynek bejárati ajtajához nyolc lépcsőfok vezet. Míg Kelemen-Nagy Annamária állapota stagnált, kerekesszékéből fölállva és kapaszkodva gond nélkül megtette ezt az „emelkedőt”, igaz, a pandémia és a kijárási korlátozások idején, illetve nagyobb bevásárlások intézéséhez már ekkor segítséget kellett kérnie a Máltai Szeretetszolgálat helyi támogató szolgálatától. Ám 2022-ben, mikor még a koronavírus-járvány borzalmai sem csengtek le, elkapott egy fertőzést, amiből nagyon nehezen gyógyult fel, és egy nap azt vette észre, hogy már a második lépcsőfokon szédül, képtelen továbbmenni.
Nem maradt más választása, mint minden egyes lakásból be- és kilépéshez külső segítséget kérni. A Máltai Szeretetszolgálat munkatársaira ebben is számíthatott, de a bezártság és az alkalmazkodás kényszere rátelepedett a mindennapjaira. Férjével a lépcső akadálymentesítése, korlátlift beépítése mellett döntöttek, ehhez azonban nem rendelkeztek a szükséges tízmillió forinttal. Alapítványt hoztak létre, adományok és a korlátliftet forgalmazó cég eszközfelajánlása által végül 2024 tavaszára akadálymentes lett a bejárat – és ezzel szinte egy időben, átvitt értelemben is kinyílt egy ajtó: az MMSZ támogató szolgálatának akkori vezetője felvetette, hogy Kelemen-Nagy Annamária gyógypedagógusi tudása bizony elkelne a máltai csapatban. Kelemen-Nagy Annamária örömmel élt a lehetőséggel:
„A Máltai Szeretetszolgálat nekem gondozottként azt a biztonságot jelentette, hogy van kihez fordulnom, és hogy akihez fordulok, tényleg foglalkozik azzal, amit megosztottam vele, tényleg keresi a megoldásokat.
Mikor felvettek dolgozni, akkor sem azt nézték, milyen nehézségekkel jár, hogy idejöjjek, hanem valódi lehetőséget kaptam. Ezt nagyon becsülöm, mert fantasztikus bizalom. Máltaiként én is igyekszem mindenféle kiszolgáltatottságot észrevenni és segíteni, de mindig egyenrangú félként kezelni a másikat. A játszótérre betérőknél sem az életminőségüket nézem, hanem hogy egy a célunk: ugyanúgy a gyerekért dolgozunk, ő szülőként, én szakemberként.
Jó szándékot és egyenrangúságot szeretnék közvetíteni: azt, hogy ha valaki kiszolgáltatott helyzetbe került is, nem ér kevesebbet, mint bárki más.”

Forrás: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.