Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

nincs
0
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (iPhone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Gyógyászati segédeszközöket kölcsönözhetnek a mozgássérültek

- 2015. szeptember 4. 9:32 -

Könnyebb lesz a közlekedésükhöz szükséges segédeszközökhöz jutnia a mozgáskorlátozott embereknek, miután ellátásukra öt logisztikai központ nyílik az országban.

Elkészült a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központjának (MEREK) gyógyászati segédeszközök kölcsönzésére szolgáló logisztikai bázisa Pécsett. A centrumban többek között higiéniai eszközök, kerekes járókeretek (rolátorok), támbotok, kerekesszékek, elektromos ágyak, emelők igényelhetők. A pécsihez hasonló központ még az ország öt városában működik majd, Mórahalmon, Győrben, Debrecenben, Székesfehérváron és Miskolcon. Az egymilliárd forintba kerülő hálózatot uniós támogatásból valósították meg. A nyugati országokban már ismert és jól működő szolgáltatásra Magyarországra is nagy szükség van, hiszen több százezer ember szorul speciális ápolásra, tartósan vagy ideiglenesen, például műtétek után. Kogon Mihály, a MEREK igazgatója a Hajnal-táj pénteki adásában megemlítette, hogy csak csípőtájéki operáción évente 13-15 ezren esnek át. Őket a kórházból kikerülve még otthon kell ápolni, amihez különleges felszerelésre van szükség. Az érintetteknek nagy segítséget jelenthet ezért, hogy az országos logisztikai hálózat bázisain minden szükséges eszközt megtalálnak. Kogon Mihály szerint az érintettek, a sérültek – vagy akár az őket ápoló családtagok – hamarabb fognak visszatérni a munkaerőpiacra, ha hatékony rehabilitációs eszközöket tudnak használni. Forrás: Híradó

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


hét * = 42

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 25. péntek, Eufrozina, Kende napja van.
Az év 39. hete és 268. napja.
Holnap Jusztina napja lesz.

1785. II. József rendelete a bírósági szervezet átalakításáról. (A Hétszemélyes Tábla 12, a Királyi Tábla 14 bírából áll; a bírákat a király nevezi ki, a régi ítélőmesteri rendszer megszűnik; szabályozza a munkaidőt és az elvégzendő feladatokat; a rendelet 1786. január 1-ével lép hatályba.)


1792. A Helytartótanács az 1791:26. törvénycikk rendelkezésével ellentétben úgy rendelkezik, hogy vegyesházasság esetén minden gyermek a katolikus hitet követi.


Lévay József: Szüretünk

Gondolatim mostan
Mulatozva járnak,
Csekély gazdasága
Körül édesapámnak:
Csak oda tér lelkem
Mikoron elfárad,
Ha másutt előtte
A búbaj megárad.
Ott nyugtot találhat..."

Időjárás

2026-09-25, 20:16
Clear sky
NW
Clear sky
17°C
1.7 m/s
Apparent: 16°C
Nyomás: 1022 mb
Páratartalom: 56%
Szél: 1.7 m/s NW
Széllökések: 8.7 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő szorozva egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com