Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Ufo - Katonadolog
55
hallgató

Egyedülálló tudástár halmozottan sérültek mobileszköz használatához

- 2015. szeptember 26. 8:23 - 2088 megtekintés

Az informatika és a mobiltechnológia képes a mozgás- és beszédképtelen gyermekek számára megnyitni a világot, lehetővé tenni a kommunikációt, a tanulást, sőt, a későbbiek során akár a munkavégzést is. Magyarországon elsőként Miksztai-Réthey Brigitta, a Vodafone Főállású Angyala dolgozta ki és gyűjtötte

A nemzetközi szinten is egyedülálló, több mint száz fejlesztő játékot és oktatási segédanyagot tartalmazó weboldalt a „Segédanyagok halmozottan sérültek mobileszköz használatához” program keretén belül hozta létre Miksztai-Réthey Brigitta, az ELTE informatika karának tanársegédje. A Bliss Alapítvány és az ELTE Informatikai Karának közreműködésével indított program célja, hogy segítséget nyújtson a súlyosan, halmozottan sérült, mozgás- és beszédképtelen gyermekek és fiatalok számára a kommunikáció képességének elsajátításához. A projekt sikerét bizonyítja az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karral szeptemberben elindított együttműködés, amelynek köszönhetően a hazai gyógypedagógus képzésben még idén megkezdődik az információs kommunikációs technológia (IKT) pedagógiai célú felhasználásának módszertani oktatása.  Az immár egy éve tartó munka során Brigitta a Bliss Alapítvány növendékeivel a számítógép-, illetve a mobileszköz-használat elsajátításához készített és gyűjtött össze olyan ingyenes segédanyagokat, amelyek a szülők, pedagógusok által könnyedén személyre szabhatóak, s az oktatás folyamatába beépíthetőek. A honlapon az ELTE Informatikai Karával közösen kifejlesztett Mousense (fejegér, azaz fejmozgással irányítható számítógép), illetve egyéb egérkiváltók és érintőképernyők használatának elsajátítását elősegítő anyagok mellett számtalan, témakörönként csoportosított számítógépes illetve mobilos fejlesztő játék is megtalálható, és a linkek mellett a szülők és pedagógusok gyakorlati tanácsokat, ötleteket, javaslatokat is olvashatnak. A játékok és fejlesztő alkalmazások egy része az ELTE Informatikai Kar és a Bliss Alapítvány együttműködésének köszönhetően saját fejlesztésű. A másik csoportba az interneten elérhető, oktatási célokra alkalmas, ingyenes online játékok gyűjteménye tartozik. A legkülönlegesebb valószínűleg mégis a harmadik csoport. Az ún. Mentormodell Program keretén belül az elmúlt évben hat súlyosan, halmozottan fogyatékos mozgás- és beszédképtelen fiatal felnőtt növendéket képeztek ki iskoláskorú társaik segítésére. A kifejezetten a mentorok számára készített demonstrációs videók segítségével a fiatalok először elsajátították a különféle számítógépes programok ( MovieMaker, Photo Story, Audacity stb.), kezelését, majd saját maguk készítettek oktatási segédanyagokat a kisebb gyermekek számára. A weboldalon jelenleg 65, a mentorprogram keretén belül létrehozott segédanyag található, számuk azonban napról-napra nő. A Programnak köszönhetően a gyermekek színes és élvezetes, valóban motiváló tananyagokat használhatnak, a fiatal mentorok pedig átélhetik a munka örömét, és életükben először végezhetnek olyan feladatot, amelyért cserébe fizetést kapnak.   A speciális tananyagcsomag nem csupán a mintegy ötezer halmozottan sérült, hanem más tartósan beteg, vagy speciális nevelési igényű gyermek és fiatal számára is lehetővé teszi, hogy képessé váljon a számítógépes vagy mobileszközök kezelésére. Nem véletlen, hogy több, értelmi sérült, mozgássérült vagy autista gyermekekkel foglalkozó intézmény – köztük a Csillagház Általános Iskola, a Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Szakközépiskola, Egységes Gyógypedagógiai, Módszertani Intézmény és Kollégium, illetve a Dió Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai, Módszertani Intézmény, Kollégium és Gyermekotthon – is élénken érdeklődik a módszer iránt. Az egyik legfőbb sikert mégis az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karral való együttműködés jelenti Brigitta és a Program számára. „Miksztai-Réthey Brigitta számítógépes fejlesztőpedagógiával, illetve a segítő, ún. augmentatív és alternatív kommunikáció módszereivel kapcsolatos kutatómunkája és tevékenysége nem csupán hazai, de nemzetközi viszonylatban is egyedülálló, így egyetemünk felkérte arra, hogy szeptembertől tanársegédként rendszeresen tartson előadásokat hallgatóinknak alapozó, és szakirányú kurzusokon egyaránt.„- mondta dr. Márkus Eszter főiskolai docens, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar oktatásért felelős dékán-helyettese. A program és a honlap iránt nemzetközi szinten is jelentős érdeklődés mutatkozik. Brigitta felkérést kapott az idén októberben, Moldova fővárosában, Kisinyovban rendezendő Kelet és Közép-Európai Alternatív és Augmentatív konferencián való előadásra, ahol a számítógép és a mobiltechnológia AAK eszközként való használatának előnyeit mutatja majd be. Forrás: Prím online

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


+ hét = 12

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 10:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 22:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. április 17. csütörtök, Rudolf napja van.
Az év 16. hete és 107. napja.
Holnap Andrea, Ilma napja lesz.

1330. Zach Felicián leányának, Klára udvarhölgynek a királyné testvére, Kázmér herceg által a királyné közreműködésével történt meggyalázását megbosszulandó, Visegrádon a királyi ebédlőbe rohant, Erzsébet királyné négy ujját kardjával leszelte, s a királyt karján megsebesítette.


1721. A protestánsok vallásügye országos bizottságban, mely több hónapos viszálykodás után önmagát föloszlatta.


Szabó Lőrinc: Az áprilisi rügyekhez

"...De szépek vagytok, tavaszi rügyek,
de bátrak vagytok! Nem kérdezitek,
mi vár rátok- ha itt az ideje,
mint a barna földből a rét füve,
a barna
ágból kicsaptok ti is,
akármilyen hideg az április."

Időjárás

2025-04-17, 08:51
Overcast
SE
Előjelzés
21°C
3.4 m/s
Apparent: 21°C
Nyomás: 1015 mb
Páratartalom: 72%
Szél: 3.4 m/s SE
Széllökések: 10.6 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /89% / Rain
Napfelkelte: 05:50
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat mínusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 326

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com