Együtt élünk – Fehérbot napja Szombathelyen
A Vas Megyei Szakosított Szociális Intézet 2013-ban, hagyományteremtő jelleggel, a Fehér Bot Napja alkalmából és szemléletében, gyakorlatában is innovatív programját indította el.
Az „Együtt élünk” címmel, a látásfogyatékossággal élő emberekhez kapcsolódó rendezvénysorozat, a nem látókról, nem látókért, látóknak. Az intézmény szervezésében tradicionálisan minden évben megrendezésre került a vakok és gyengénlátók világnapjának – október 15-ének – méltó megünneplése. Az utóbbi években ez négy szervezet összefogásának, – a Vas Megyei Szakosított Szociális Intézet, a Boza Gáborné Alapítvány, a Szülőföld Kulturális, Sport és Örökségvédelmi Egyesület és a Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesülete -, közös munkájának eredményeként jöhetett létre. A program helyszínét 2013-tól az Oladi Általános Iskola, Középiskola és Szakiskola (a volt Oladi Művelődési Központ színházterme, tornaterme és aulája) biztosította. A rendezvényt szakmai előadások, kulturális és sport rendezvények, interaktív játékok és különböző érzékenyítő szimulációs gyakorlatok, valamint gyermekrajz kiállítás és könyvbemutató színesítette. Az elmúlt években rendkívül nagy volt az érdeklődés (kb. 700 fő) az un. „láthatatlan kiállítás” iránt, melynek során sötét teremben, nem látók segítségével próbálhatták ki az érdeklődők a mindennapi élet gyakorlati kihívásait (pl. közlekedés a sötétben, tárgyak felismerése, pénz felismerése, terítés, ruhák felismerése stb.). Folytatva a sikeres kezdeményezést, 2015. október 12-16 között, az SZOSZSZC Oladi Szakképző Iskolában kerül megrendezésre a programsorozat. Idén is kiemelt célja a szervezőknek a 13-14 éves korosztály megszólítása, ezzel talán elősegítve későbbi pályaválasztásukat, valamint növelni szociális érzékenységüket sérült embertársaik iránt. Ebben az évben megszólításra kerültek Szombathely járás érintett iskolái is. A nagy érdeklődés miatt a szimulációs programra iskolánként regisztrált időpontokat biztosítottak. A helyszínen kiállításra kerülnek a vak emberek speciális használati tárgyai, totót lehet kitölteni a látás témaköréből, Braille – névjegykártya készítésére nyílik lehetőség, valamint mini mozi keretében portréfilm tekinthető meg. A program szervezőinek meggyőződése, hogy a résztvevő diákok az új információk és tapasztalatok birtokában más szemmel tekintenek fogyatékossággal élő embertársaikra és a diszkrimináció és elutasítás helyett az elfogadás és empátia kerül előtérbe. A rendezvénysorozathoz kapcsolódóan 2015. október 17-én a Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesületének rendezésében a 110. éves jubileumi ünnepélyre is sor kerül, valamint 2015. október 18-án Nemzeti Csörgőlabda Bajnokság színhelye lesz Szombathely városa, amelynek díszvendége Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke lesz. A rendezvénysorozat fővédnöke dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő. A 2015. 10. 15. ünnepi rendezvény programja: 13.30 Ünnepi műsor: Kelemen Zoltán és Völgyi Attila vers 13.35 Dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő köszöntője 13.50 Dr. Puskás Tivadar Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesterének köszöntője 14.05 Ünnepi műsor: Nagy János ének 14.10 Dr. Huszár Lilla a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Vas Megyei Kirendeltsége igazgatójának köszöntője 14.25 Fekete Árpád a Vas Megyei Szakosított Szociális Intézet igazgatójának megnyitója 14.30 Peszleg Katalin rehabilitációs tanár, a VÁI munkatársának előadása: A Vakok Állami Intézete (Budapest) projektjeiről és a jövőbeni lehetőségekről. 15.00 A Vakrepülés Színtársulat zenés produkciója
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
2°C
Vélemény, hozzászólás?