Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Ossian - A bátrakért
52
hallgató

Nem kérünk a hajléktalanok pénzéből

- 2016. március 17. 6:45 - 1986 megtekintés

Miközben a lakosság nagyobbik fele (69%) egyetért azzal, hogy a hajléktalanokat segíteni kell, és a lakosság 7 százalékának van közvetlen családi, vagy ismeretségi körében hajléktalan, mégis erősek az előítéletek velük szemben – derült ki a Medián reprezentatív felméréséből, valamint a Menhely Alapítvány Fertőzött pénz című társadalmi kísérletéből.

Kutatásokból tudjuk, hogy egy átlagos európai papírpénzen akár 26 ezer egészségre ártalmas baktérium lehet, de most a Menhely Alapítvány és a THE DIVISION közös társadalmi kísérletéből az is kiderült, hogy a pénzhez nemcsak bacilusok, hanem előítéletek is tapadnak. A kísérletet a The Division videójáték apokaliptikus története ihlette, melyben baktériumokkal fertőzött pénz miatt pusztító járvány tör ki. A kísérlet célja az volt, hogy bemutassa, mi történik, ha egy hajléktalan ember nem pénzt kér, hanem adni akar. Elfogadunk-e egyáltalán bármit egy hajléktalantól, vagy elutasítjuk, mert az előítéleteink irányítanak bennünket, és fertőzöttnek gondoljuk, ami tőlük érkezik?

A kísérletben egy óra alatt 80 járókelőt szólított meg Szilárd, aki hajléktalan, hogy 20 db 500 Ft-os bankjegyet osszon szét közöttük. A megszólítottak 62,5 százaléka meg sem állt, nemhogy párbeszédre, de szemkontaktusra sem volt nyitott. Nem is érzékelték a szokatlan, fordított helyzetet, észre sem vették a pénzt, amit a hajléktalan ember felkínált. Kisebbségben voltak azok, akik megálltak (30,4 százalék), vagy legalább felfigyeltek a meglepő helyzetre, beszélgetésbe elegyedtek. Volt, aki vonakodva, de elfogadta a pénzt, volt, aki azért utasította vissza, mert felmérte, hogy sokkal nagyobb szüksége van rá a hajléktalannak, és voltak olyanok is, akik két friss banánnal, vagy öleléssel viszonozták a gesztust.

A kísérletről szóló videó: https://youtu.be/r713NyfWblE

A kísérlet eredménye érzékelteti a hajléktalanok társadalmi perifériára szorultságát. A többség nem tekint egyenrangú emberként rájuk, míg a felmérésben empatikusnak tartjuk magunkat, addig éles helyzetben ez az empátia már „nem jön elő”. Pedig egy erős, fejlődni képes társadalom alapvető feltétele, hogy az egyre növekvő számú, kilátástalan helyzetű réteggel legyen kapcsolat, ismerjük a problémáikat és mindenki a maga lehetőségei szerint segítse őket. Az odafigyelés az első lépés ehhez.
„Az Alapítvány számára nem csupán a kísérlet volt érdekes a The Divison-nel történő együttműködés során. Az is fontos része üzenetünknek, hogy a hajléktalan emberek aktívan részt vehetnek sorsuk alakításában – és ennek a törekvésnek jó támogatója lehet más területen, piaci alapon működő vállalkozás is!” – mondta Gurály Zoltán, a Menhely Alapítvány munkatársa.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


három * 7 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. június 1. vasárnap, Tünde napja van.
Az év 22. hete és 152. napja.
Holnap Kármen, Anita napja lesz.

1485. Mátyás király a kiéheztetett Bécs városában június 1-én délben tartja fényes bevonulását. Nyolcezer főnyi válogatott had kíséretében, magyar öltözetben, igen fényes udvara által környezve. A polgármester a tanáccsal s a város kulcsaival, a papság Szent István temploma ereklyéivel, és a főiskola tanítói mentek elébe.


1816. Ferenc császár pátens által olyan pénzügyi műtétet rendelt meg, mely alapjává lett a birodalom financiális állapotának 1848-ig, s egyszersmind a felállított osztrák nemzeti banknak ötven éves kiváltságot adott.


Vasadi Péter / 1926.jún.1. - /
Egy éj, egy nap

"...S elébem jő a nappal.
Karját lógatja combja
mellett. Elnyűvött szolga,
akit bár senki sem kíván,
beállít reggelente.

Én kedvelem. Nem téveszt
meg, hogy hallgatag. Sovány
testében, beomlott tüdeje
mögött törvény dobol.
Hellyel kínálom s vallatom."

Időjárás

2025-06-01, 08:29
Overcast
S
Előjelzés
23°C
1.4 m/s
Apparent: 24°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 56%
Szél: 1.4 m/s S
Széllökések: 8.6 m/s
UV-Index: 1.7
Rövid leírás: 0mm /6% / Rain
Napfelkelte: 04:50
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy mínusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com