Hermina Braille Napok – 2. alkalom: Digitális Braille, lehetőségek a 21. században
A Hermina Braille Napok második alkalommal került megrendezésre, mely a digitális Braille-eszközök és alkalmazások világába nyújtott betekintést.
2025. július 17-én tartották a Hermina Braille Napok második rendezvényét, mely a Bihari Erzsébet teremben került megrendezésre. A program középpontjában a 21. századi technológiai megoldások és a Braille-írás kapcsolata állt.
Görcsi Krisztián előadásában a digitális Braille modern alkalmazási lehetőségeit mutatta be. Az előadó kitért az eszközök oktatási, munkahelyi és hétköznapi használatára, valamint a hagyományos Braille és a technológiai fejlesztések összefüggéseire.
A résztvevők kérdezhettek az előadótól, a program interaktív jellege lehetővé tette a közvetlen párbeszédet. A helyszínen több digitális eszközt is ki lehetett próbálni, nagy érdeklődés övezte az Orbit Writer Braille beviteli eszközt, a PAC Mate 20 Braille-kijelzőt és a Focus 40 Braille-kijelzőt.
Krisztián bemutatott egy számítógépen futó digitális Braille-írógép-szimulátort is, amely a résztvevők körében nagy derültséget keltett. Bemutatásra került továbbá az MBraille alkalmazás, valamint az iPhone gyári Braille-billentyűzete, melyhez hasonló funkció Android rendszeren is elérhető. A résztvevők a gyakorlatban is megismerkedhettek ezek működésével.
A visszajelzések alapján a program hasznos, gyakorlati tudással és új ötletekkel gazdagította a résztvevőket. A rendezvény rámutatott, hogy a Braille-írás a jelen és a jövő lehetősége is, különösen a modern eszközökkel kombinálva.
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
2°C







Vélemény, hozzászólás?