Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Jazzklub - Zsuffa Péter m*sora
60
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Év Alkotása 2015. Díjátadója

- 2016. május 5. 9:05 - 2018 megtekintés

A 25 éves Menhely Alapítvány kiadásában működő Fedél Nélkül utcalap kilencedik alkalommal adta ki az Év Alkotása díjakat.

A 2016. május 2-án a K11 Művészeti és Kulturális Központban megrendezésre került Májusi Szellő a Fedél Nélkül alkotóinak gálaestje című rendezvény jeles művészeti és közéleti szereplők közreműködésével valósult meg. A rendezvényt és az ahhoz szorosan kötődő, a Fedél Nélkül alkotóit és terjesztőit bemutató fotókiállítást, valamint az elmúlt évek legjobb munkáiból válogatott képzőművészeti kiállítást György Péter esztéta, az est védnöke nyitotta meg. A kiállítás anyaga a helyszínen május 16-áig tekinthető meg.

Az est során kilencedik alkalommal adták át az Év Alkotása-díjakat vers, próza és kép kategóriákban. Az alkotásokat Tóth Krisztina és Kukorelly Endre irodalmárok, valamint Szász Lilla és Eifert János fotóművészek értékelték, a zsűri elnöke Fekete András, a Barrus kiadó igazgatója volt.

A díjak átadását követően a György Péter vezette pódiumbeszélgetésben a zsűri tagjai és Weiler Péter képzőművész festett pillanatképet a jelenkori kulturális környezet és a művészet-menedzsment összefüggéseiről.

A műsor fináléja előtt Illésy Éva, Libor Laura és Csuja Imre színművészek, valamint a szerzők képviseletében Horváth Csilla, Pollák László és Paál Marcell olvasott fel csokornyi verset, novellát.

A műsorblokkok közti átállásban Baranyecz János Branyó zenéje segített, a gálaest méltó befejezéseként a Louisiana Double adott koncertet. A rendezvény házigazdája Huzella Péter volt.

Év Alkotása 2015-díjak:
.vers kategóriában:Dvorcsák Gábor: Nőnap
.próza kategóriában:Verebélyi Béla: A télapó
.kép kategóriában:Dvorcsák Gábor: Csőmese

Különdíjak:
(kép kategóriában)
.Haziel: Alkony az Adrián és
.Val Morg: Szürkület, avagy Jákob harca az Úrral

A zsűri tagjai:
Fekete András, a Barrus kiadó igazgatója, a zsűri elnöke,
Tóth Krisztina író, költő, műfordító
Kukorelly Endre író, költő, újságíró
Szász Lilla fotóművész
Eifert János fotóművész

Az est védnöke: György Péter esztéta, egyetemi tanár
Házigazda: Huzella Péter dalszerző-előadóművész

Az eseményről készült fotók és a nyertes alkotások megtekinthetők: http://www.fedelnelkul.hu/viewpage.ph…ge_id=4527

Forrás a Menhely Alapítvány

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


4 + = tizenhárom

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. augusztus 3. vasárnap, Hermina napja van.
Az év 31. hete és 215. napja.
Holnap Domonkos, Dominika napja lesz.

1849. Klapka Komáromnál kitört a jobbparti osztrák dandár ellen. Az ellenség vesztesége 300-nál több halott és sebesült, 7 ágyú, 700 tonna lőpor, 3000 lőfegyver, 2750 ökör, stb.


1945. Magyarország és Ausztria árucsere-forgalmi egyezményt köt Budapesten.


Gárdonyi Géza
Éjjel a Tiszán

Feljött a hold a Tiszára,
Csend borul a fűre, fára.
Szeged alatt a szigetnél
áll egy ócska halász-bárka.

Holdvilágnál fenn a bárkán
halászlegény ül magában:
ül magában s furulyál;
furulyál az éjszakában.

A Tiszára a sötétség
gyászfátyolként terül hosszan:
gyászfátyolon a csillagok
csillogdálnak gyémántosan.

Talán épp a bárka alatt
lenn a vízben, lenn a mélyben
fekszik egy nagy halott király,
halott király réges-régen.

Koporsója arany, ezüst,
s vasból van a burkolatja.
És a hármas koporsóban
a király a dalt hallgatja.

Időjárás

2025-08-03, 10:38
Overcast
NNW
Előjelzés
21°C
2.3 m/s
Apparent: 22°C
Nyomás: 1011 mb
Páratartalom: 55%
Szél: 2.3 m/s NNW
Széllökések: 15.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 2.5mm /89% / Rain
Napfelkelte: 05:24
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő mínusz nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com