Már a 16. században is használtak jelnyelvet esküvői ceremóniákon

Bár a köztudatban a jelnyelv hivatalos elismerése modern vívmányként él, a siketek már évszázadokkal ezelőtt is élhettek házasságkötési és pereskedési jogaikkal a korai jelnyelvek használatával – derül ki a The Conversation tudományos portálon megjelent legfrissebb kutatási összefoglalóból, amelyet Rosamund Oates, a Manchester Metropolitan University történelemprofesszora publikált egy 1576-os leicesteri esküvő 450. évfordulója apropóján.

A jelnyelv szerepe egy különleges házasságban

Februárban a Leicesteri székesegyházban brit jelnyelvi istentiszteletet tartottak. Az alkalom egy különleges házasság emlékét idézte fel. A templomban 1576-ban egy siket pár esküdött örök hűséget egymásnak.

A vőlegény Thomas Tilsey volt, egy leicesteri siket kovács, aki esküvői fogadalmát jelnyelven mondta el. A jelenet annyira szokatlannak számított, hogy a szertartáson jelen lévő jegyző részletesen leírta az eseményt a plébánia anyakönyvében.

Később úgy értékelték az eseményt, mint az inkluzív istentisztelet egyik legkorábbi példáját. Valójában azonban a jelnyelv használata a házasságkötésben már jóval korábban megjelent. 1576-ban a siket emberek Európában már évszázadok óta jelekkel kommunikáltak.

Otthoni jelnyelvek a középkorban

A középkorban használt jelek nem feltétlenül hasonlítottak a mai, kiforrott jelnyelvekre. A nyelvészek inkább úgynevezett otthoni jelnyelvekről beszélnek.

Ezek félig strukturált jelrendszerek voltak. Kis közösségekben, családokban vagy baráti csoportokban alakultak ki. Mégis elég fejlettek voltak ahhoz, hogy a siket emberek tolmács segítségével kommunikáljanak a halló világgal.

A rendszer annyira szervezettnek bizonyult, hogy a 17. századi matematikus John Wallis már a siketek jelekkel működő nyelvéről írt. Ez fontos lépést jelentett annak felismerésében, hogy a jelnyelv valódi nyelvi rendszer.

A jelnyelv jogi elismerése

A jelnyelv történetének egyik fordulópontja 1198-ban következett be. III. Ince pápa kimondta, hogy a siket emberek jelekkel is kifejezhetik beleegyezésüket a házasságba. A döntés hatalmas jelentőségű volt. A házasság jogi következményekkel járt, ezért az egyház ezzel elismerte, hogy a siket emberek képesek tudatos beleegyezést adni.

A rendelkezés bekerült az európai egyházjogba. Idővel más területekre is kiterjedt. A siket emberek jelnyelven vallomást tehettek bíróságon, részt vehettek vallási szertartásokon, és jogi ügyekben is kommunikálhattak.

Angliában 1344-ben már feljegyeztek egy bírósági ügyet, amelyben egy siket személy jelnyelvet használt. VII. Henrik uralkodásának idejére a joghallgatók számára már tanították, hogy a jelek helyettesíthetik a beszédet bizonyos jogi helyzetekben.

Ősi előítéletek a siketekkel szemben

Ez az elismerés radikálisan szembement egy régi jogi hagyománnyal. Az ókori Rómából eredő nézet szerint a siket és nem beszélő emberek nem rendelkeztek teljes értékű értelmi képességekkel.

Sok jogász úgy gondolta, hogy a siket emberek nem tudják megérteni a jogi következményeket. Emiatt szerződéseket sem köthetnek, sőt bűncselekményekért sem vonhatók felelősségre.

A 17. században Michael Dalton jogász egy kézikönyvben azt írta, hogy ha egy születésétől fogva siket ember megöl valakit, az nem számít bűncselekménynek, mert nem tudhatja, hogy rosszat tett. Ez a gondolkodásmód részben egy Arisztotelésznek tulajdonított elképzelésből fakadt. Eszerint a beszéd az intelligens gondolkodás feltétele.

Jelnyelv a családi konfliktusokban

A jelnyelv valódi próbája akkor következett, amikor siket emberek saját családjukkal kerültek konfliktusba. 1618-ban Essexben egy fiatal siket férfi, Thomas Speller beleszeretett mestere lányába, Sarah Earle-be és feleségül akarta venni a lányt.

Anyja, Winifred hevesen tiltakozott. Valószínűleg attól tartott, hogy a házasság miatt elveszíti fia járadékát. Azt állította, hogy Sarah szerencsevadász, és hogy Thomas nem képes megérteni a házasság következményeit.

A helyi püspök vizsgálatot indított. A vita végül Londonban dőlt el, ahol Thomas jelnyelven közölte a püspök ügyvédjével, hogy valóban feleségül akarja venni Sarah-t. A hatóságok elfogadták a jelnyelvi nyilatkozatot. A pár megkapta a házassági engedélyt, és néhány héttel később Londonban összeházasodtak.

Egy másik siket férfi, George Blount Bedfordshire-ben szintén szülei akarata ellenére nősült. Egykori családi szolgálót vett feleségül, akit a család lenézett. Apja, Giles Blount megpróbálta érvényteleníteni a házasságot. Azt állította, hogy fia nem képes beleegyezést adni.

A bíróság azonban tanúkat hallgatott meg. Az esküvő résztvevői arról számoltak be, hogy George egyértelműen kifejezte akaratát, és teljes megértéssel vett részt a szertartáson. A bíróság elutasította az apai panaszt. George és felesége elköltöztek, és hosszú házasságban éltek.

A jelnyelv és a hitelesség

A sikertörténetek ellenére a társadalmi előítéletek sokáig fennmaradtak. A jelnyelv elfogadása gyakran szigorú ellenőrzéshez kötődött. Thomas Tilsey példája ezt jól mutatja. Mielőtt 1576-ban megházasodhatott volna, bizonyítania kellett Leicester polgármesterének, a városi tanácsnak és az egyházi hatóságoknak, hogy érti a házasság jelentését.

Barátainak és családtagjainak tanúsítaniuk kellett értelmi képességeit. Az esküvőn pedig előre meghatározott jeleket kellett használnia, amelyek az imakönyv szertartását követték.

Ezek a jelek sokkal inkább hasonlítottak mimikára, mint a siket közösségek természetes jelrendszerére. Mégis lehetővé tették, hogy a jelnyelv a jog és a vallás világában is elfogadott kommunikációs formává váljon.

Forrás: Múlt-kor.hu

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.