Megépült Csongrád első akadálymentes játszótere
Csongrádon akadálymentes játszótér épült a Szentháromság téren, ahol a fogyatékossággal élő gyerekek együtt játszhatnak a többivel. A csongrád-csanádi városban ez az első ilyen létesítmény. Országosan 2017 óta összesen negyven ilyen készült, idén további ötöt terveznek. Mindezt nem közvetlenül az állam finanszírozza, hanem a Szerencsejáték Zrt.
Az állami vállalat MTI-nek küldött tájékoztatása szerint a csongrádi játszótér vízi világot idéző tematikával készült, igazodva a város Tisza-parti környezetéhez. A tér középpontjában két torony áll csúszdával, mászókával és játékos tanulást segítő elemekkel. A játszótér teljes területe kerekesszékkel is bejárható, az elemek egy része ülő helyzetből is elérhető. A közlemény alapján a fejlesztést a helyi önkormányzat is „aktívan támogatta”, de azt nem írták, hogy ez anyagi hozzájárulást is jelent-e. A játszóteret Szabó István, a Fidesz 3. körzeti jelöltje és Bedő Tamás, a város ellenzéki polgármestere együtt adták át.
A projektben eddig elsősorban budapesti kerületek, valamint megyeszékhelyek, köztük Debrecen, Miskolc, Pécs, Kaposvár, Sopron és Veszprém kaptak akadálymentesített játszóteret, de néhány kisebb településen, például Esztergomban, Révfülöpön és Tatán is kialakítottak egyet-egyet. A továbbiakban Dorogon és Vácrátóton terveznek ilyen beruházást.
Más programokban is épülnek hasonlók, Budapesten például a XVIII. kerületi Bókay-kertben közösségi költségvetésből és önkormányzati forrásból hoztak létre akadálymentes, minden gyerek számára használható játszóteret. Emellett sok helyen nem teljes játszótereket építenek át, hanem egy-egy akadálymentes eszközzel egészítik ki a meglévőket.
Korábban a szegedi Roosevelt téri helyszínen is volt egy mozgássérültek számára kialakított hinta, amelyet csak a kerekesszékesek használhattak. „A szabály ellenére minden alkalommal azt láttuk, ép gyerekek nyüstölik, rángatják, csapkodják a rámpáját, sok esetben a szülők is ott álltak mellettük. Olyan is volt, hogy hintázás közben megkértek, nem adnánk-e át” – számolt be korábban tapasztalatairól egy anyuka, aki rendszeresen vitte mozgássérült gyerekét a játszótérre.
A folyamatos rongálások, a nem rendeltetésszerű és balesetveszélyes használat miatt az önkormányzat végül leszerelte a hintát. „A ti gyerekeiteknek ez nem probléma, mert lehet, hogy ezt a hintát nem tudják tovább rángatni, de van egy csomó másik játék. A kerekesszékes gyerekek viszont szomorúak, nekik nem maradt semmi” – fogalmazott akkor az anyuka.
Forrás: Szegeder.hu Koller Hanna
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
A MEOSZ elérte, hogy meghosszabbítható az elhalasztott műtét miatt lejáró táppénz
Fogyatékkal élő, mozgássérült, Down-szindrómás emberekkel mutatta be új mezét az NBII-es focicsapat0
Idős, beteg feleségére támadt egy részeg férfi Georgiában
Délután négykor a mozgássérült kipattan a kerekesszékéből
Mozgássérültet mentett ki a kutya az árból
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
17°C







Vélemény, hozzászólás?