Figyelemfelkeltő flashmob az egyenlőségért Győrben – fotókon és videón a tánc
Az Európai Bizottság kétévente szervezi meg az Európai Ifjúsági Hetet, amely esemény célja a fiatalok szerepvállalásának, részvételének és aktív állampolgárságának ünneplése és előmozdítása Európa-szerte és azon túl. Idén április 24 és május 1 között a szolidaritás és méltányosság a téma. A flashmob Győrben, szerdán mozgatta meg a belvárost.
A fent említett értékek mentén egy nagyszabású, közös flashmob Győrben okozott meglepetést szerda délután, a Tánc Világnapján Győrben a Baross úton. A projekt különlegessége, hogy a Camelot Mozgássérült Fiatalok Győri Egyesület, a Városi Diákfórum, a Győr LEO Klub és a HÍD Ifjúsági Iroda dinamikus fiatal közösségével közösen valósította meg a Család- és Gyermekjóléti Központ HÍD Ifjúsági Irodája. Tavaly 150-en ropták a Vízügyi Igazgatóság előtt.
Flashmob Győrben
– Dinamikus összefogást láthattak az érdeklődők a Szent György szobornál. Szerettük volna megmutatni, hogyan lehet a közösséget, demokráciát erősíteni, és hogy lehet egymás mellett és egymással szépen élni – osztotta meg lapunkkal Nagy Sára, szakmai vezető.
Videón és fotókon is megnézheted, ilyen volt a győri flashmob:
YouTube Kisalfold pont hu
Az eseményre három héten keresztül készültek a résztvevők, akik között középiskolás diákok is voltak, akiket pedagógusaikon keresztül vontak be.
– Jó érzés volt látni, ahogy a próbák alatt megismerték egymást a fiatalok, és barátságok születtek
– tette hozzá Nagy Sára.
A flashmobbal erős üzenetet szerettek volna átadni: Azt, hogy egymással, ne egymás mellett éljünk, és hogy segítsünk másoknak. Az előadás zaklatott zenével és mozdulatokkal indult, de végül lelkes, derűs mozdulatokkal oldották fel a feszültséget. Ugyanúgy, ahogyan a közösség lehet az összekötő erő a különbségeken túl.
Forrás: Kisalföld.hu
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
A speciális igényûek jogi helyzete Magyarországon
Az élet szerencsejátéka: pártalálás megváltozott életet élőként
Laptopot kapott a sümegi mozgássérült fiatal
A mozgássérült emberek önálló életének támogatása közös érdek
Dr. Medgyessy Ildikó 2025. december 8.-án a Hobby rádió vendége az "Egészségedre" műsorban.
Paralimpia 2012: „A mostani csapat erősebb a négy évvel ezelőtti
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
23°C







Vélemény, hozzászólás?