Musk „Jézus-szintű technológiát” ígért, teológusok tiltakoznak
A milliárdos tech-vezér szerint a vakok látni, a bénák járni fognak
„Jézus-szintű technológiai” csodákat ígért Elon Musk, a tech-milliárdos szerint hamarosan emberfeletti képességek birtokába juthat bárki, akár csodákra is képessé válhatunk. A döbbenetes kijelentést teológusok vitatják, mondván az ember még rendkívüli tudás bitokában sem válhat istenné.
Elon Musk legújabb fejlesztései kapcsán olyan kijelentéseket tett, amelyek a tudományos világ után most a hívő közösségekben is hatalmas hullámokat vernek. A CBN hírtelevízió beszámolt arról, hogy a tech-milliárdos a közelmúltban részletesen is beszélt a Neuralink nevű, agy és gép közötti interfészeket fejlesztő vállalatának következő nagy célkitűzéseiről.
A milliárdos üzletember bejelentette, hogy a cég még az idei évben tervezi az első olyan emberi implantátum beültetését, amelyet „Blindsight”, azaz „Vaklátás” néven emlegetnek. Musk állítása szerint a technológia képes lesz visszaadni a látást olyan pácienseknek is, akik mindkét szemüket vagy a látóidegüket is elveszítették.
Sőt, az alapító még ennél is tovább ment: kijelentette, hogy a rendszer azoknak a születésüktől fogva vak embereknek is elhozhatja a látás élményét, akik korábban soha semmit sem láttak.
További nemzetközi gyorshírekért, kérjük, iratkozzon fel a Hetek Külvilág csatornára!
Szerinte az implantátum kezdetben korlátozott, de idővel rendkívül precíz, sőt, akár „emberfeletti” vizuális képességeket biztosíthat a felhasználóknak. A látás visszanyerése mellett a Neuralink másik fő fókuszterülete a mozgásképtelen, tetraplégiás – vagyis mind a négy végtagjukra lebénult – betegek motorikus funkcióinak és kontrolljának helyreállítása.
Musk a bemutatón ezt egy olyan kifejezéssel illusztrálta, amely azonnal a viták kereszttüzébe állította a projektet. Úgy fogalmazott, hogy a bénultság feloldása és a vakság gyógyítása akkora horderejű dolgok, amelyeket
leginkább „Jézus-szintű technológiáknak” vagy egyenesen csodáknak lehetne nevezni.
Ez a merész párhuzam azonnali reakciókat váltott ki, különösen a keresztény közösségek és a teológusok körében. Bár sokan elismerik, hogy a Neuralink orvostechnológiai vívmányai valóban forradalmiak és rengeteg rászorulón segíthetnek, a kritikusok óvatosságra és alázatra intenek. Érvelésük szerint
rendkívül veszélyes, ha az emberiség a saját maga által teremtett technológiát az isteni csodák szintjére emeli, vagy önmagát Isten szerepébe képzeli.
Teológiai szempontból többen rámutattak arra, hogy míg a bibliai csodák – köztük a vakok meggyógyítása vagy Lázár feltámasztása – a hívők számára egy mélyebb, spirituális valóságot és a megváltást szimbolizálják, addig a technológiai vívmányok megmaradnak a fizikai világ korlátai között.
A bírálók hangsúlyozzák: a hatalmas vagyon, a befolyás és a technológiai dominancia könnyen elvakíthatja az embert,
éppen ezért a modern kor tudományos áttörései közepette is meg kellene őrizni az alapvető emberi alázatot.
A Neuralink technológiája mögött álló tudományos háttér egyébként valóban lenyűgöző: az agyba ültetett apró elektródák képesek leolvasni és értelmezni a neuronok elektromos jeleit, majd azokat digitális parancsokká alakítani. Ugyanakkor a szakértők arra is emlékeztetnek, hogy a klinikai tesztek még kezdeti fázisban járnak, és a hosszú távú biztonsági, valamint etikai kérdések egyelőre tisztázatlanok.
Elon Musk „csoda-narratívája” így jelenleg egyszerre szolgál zseniális PR-fogásként a befektetők megnyerésére, és válik egy egyre mélyülő, a tudomány és a hit határvonalait feszegető társadalmi vita forrásává
Forrás: Hetek.hu Morvay Péter
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
22°C







Vélemény, hozzászólás?