Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Prognózis - Türelem
41
hallgató

Segítő program indul vakok és gyengénlátók családtagjai számára

- 2017. február 1. 18:59 - 2017 megtekintés

Több mint hárommilliárd forintos támogatást kapnak a család- és gyermekjóléti központok, amelyek a jövőben a vakok és a gyengénlátók családtagjainak segítenek abban, hogyan gondozzák, támogassák fogyatékossággal élő hozzátartozójukat – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Czibere Károly elmondta, az uniós finanszírozású, 3,3 milliárd forintos program célja a hozzáférési esélyek javítása, a helyben való segítségnyújtás, a családok elszigetelődésének és az érintettek intézményi gondozásba kerülésének megakadályozása. Kiemelte, a kormány elkötelezett amellett, hogy a fogyatékossággal élő emberek társadalmi integrációját minden eszközzel segítse, ennek érdekében az elmúlt években számos intézkedést hoztak. Az államtitkár az elmúlt időszak eredményei közül megemlítette az elemi rehabilitáció fejlesztését, amely során szakemberek készítik fel a látássérült embereket az önálló életvitelre. Korábban csak Budapesten volt erre lehetőség, mostanra azonban országszerte 12 helyen létesültek elemi rehabilitációs központok – közölte Czibere Károly. Az intézkedések és az eredmények nem tudnának megvalósulni, ha nem lenne szoros az együttműködés az érdekképviseletekkel, a kormány ezért megerősítette az Országos Fogyatékosügyi Tanács munkáját és évről-évre növeli a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) támogatását – hangoztatta az államtitkár. Kérdésre válaszolva elmondta, a kormány közvetetten, a munkáltatók támogatásával tudja ösztönözni a fogyatékossággal élők foglalkoztatását. Ennek eredményeképp körükben a foglalkoztatási ráta jelentősen emelkedett. Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott felidézte, legutóbb január elején egyeztetett a kormány az MVGYOSZ-szel, amelyen felmerült igényként a kormány tájékoztató leveleinek és kiadványainak akadálymentesítése. Ez a legújabb kiadvány esetében meg is valósult, a tájékoztató hangoskönyv formájában lesz elérhető például a www.kormany.hu oldalon. A miniszterelnöki megbízott elmondta, Magyarországon több mint kilencezer vak és több mint 70 ezer gyengénlátó él. Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke fontosnak nevezte, hogy minél több formában valósuljon meg az akadálymentesítés, hiszen például nem mindenki ismeri a Braille-írást. Emellett kiemelten fontos lenne minél több online felületet elérhetővé tenni a látássérülteknek – tette hozzá. 

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


kilenc - = 6

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. június 1. vasárnap, Tünde napja van.
Az év 22. hete és 152. napja.
Holnap Kármen, Anita napja lesz.

1485. Mátyás király a kiéheztetett Bécs városában június 1-én délben tartja fényes bevonulását. Nyolcezer főnyi válogatott had kíséretében, magyar öltözetben, igen fényes udvara által környezve. A polgármester a tanáccsal s a város kulcsaival, a papság Szent István temploma ereklyéivel, és a főiskola tanítói mentek elébe.


1816. Ferenc császár pátens által olyan pénzügyi műtétet rendelt meg, mely alapjává lett a birodalom financiális állapotának 1848-ig, s egyszersmind a felállított osztrák nemzeti banknak ötven éves kiváltságot adott.


Vasadi Péter / 1926.jún.1. - /
Egy éj, egy nap

"...S elébem jő a nappal.
Karját lógatja combja
mellett. Elnyűvött szolga,
akit bár senki sem kíván,
beállít reggelente.

Én kedvelem. Nem téveszt
meg, hogy hallgatag. Sovány
testében, beomlott tüdeje
mögött törvény dobol.
Hellyel kínálom s vallatom."

Időjárás

2025-06-01, 11:55
Clear sky
SSW
Clear sky
28°C
3.4 m/s
Apparent: 23°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 53%
Szél: 3.4 m/s SSW
Széllökések: 8.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /6% / Rain
Napfelkelte: 04:50
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc szorozva egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com