Ariadné a látássérültekért
Az MVGYOSZ székházában február közepén fektették le azt az elektronikus érzékelővel ellátott szalagot, amelynek a hivatalos megnevezése: vakok közlekedését segítő elektronikus rendszer. Az Ariadné név rövidítéseként egyszerűbben „A-bot”-nak elnevezett szerkezetet az Óbudai Egyetemen, dr. Kutor László PhD egyetemi docens vezetésével fejlesztették ki.
Az Ariadné név a görög mitológiából ismert: Minósz krétai király lánya volt, aki megmentette a labirintusban élő félig bika, félig ember Minótaurosztól Thészeuszt azzal, hogy aranyfonal-gombolyagot adott neki, aminek segítségével – a szörny legyőzése után – kitalálhatott a labirintusból. Az „A-bot” használata roppant egyszerű. A bot működésének lényege, hogy a vezetősávval érintkezve háromféle jelzést közvetít a használója felé. Rezgő, vagy csipogó, vagy mindkettő egyszerre. A jelzéseket a felhasználó állíthatja be magának. Az elektronikus botot a MVGYOSZ. székház portájánál lehet elkérni, majd annak bekapcsolása után, mintha fehérbotot használnánk, követni kell a padlóra fektetett vonalat: így juthatunk el a Braille- és a Hangoskönyvtárig, illetve a Kultúrteremig. Egyelőre azonban próbaképpen, tesztelés céljából helyezték le a kékszínű csíkokat, ha viszont a pozitív visszajelzéseknek köszönhetően beválik, végleg használatban maradnak, remélve azt is, hogy ez a szerkezet egyre több intézményben könnyíti meg a látássérültek tájékozódását, közlekedését. Forrás: MVGYOSZ. (Simon F. Nándor híre alapján)
Ezeket is olvassa el:
Idén is lesznek intenzív komplex terápiás nyári táborok Fóton
Szilveszteri petárdabalesetek - házi kedvenceink is veszélyben
Mesterségesen intelligens képfelismerőt kapott a Jaws, a Gépházban kipróbáljuk!
Választások voltak Hajdúdorogon
A Dreher Sörgyár múltja és jelene tárul fel egy különleges látogatáson
Több, mint sport! 2025. "A világ nemcsak Szemmel lát" - Élmények tandemkerékpáron
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
15°C






Vélemény, hozzászólás?