Eltűnt egy mozgássérült férfi a hőségriadó idején, több mentőegységgel indultak a keresésére
Nagy erőkkel kerestek egy eltűnt mozgássérült férfit csütörtök hajnalban Tardon. A rendőrség kérésére kutató-mentő egységek, köztük földi és légi csapatok is bekapcsolódtak az akcióba, amely szerencsés véget ért. Az eltűnt mozgássérült férfit megfigyelésre a kórházba szállították.
A riasztás a hajnali órákban érkezett, miután bejelentették egy mozgásában korlátozott személy eltűnését. A kutató-mentők azonnal a helyszínre indultak: földi egységük két fővel vonult Tardra, miközben a légi egység is felszállt, hogy a levegőből segítse a felderítést. Az eltűnt mozgássérült férfit másfél óra alatt találták meg.
A kiérkezést követően a mentésben részt vevők egyeztettek a rendőrség munkatársaival, majd megkezdték a terület átvizsgálását. Miközben a légi egység a magasból kutatta át a környéket, egy rendőri járőrcsapat rátalált az eltűnt férfira. A pontos helymeghatározásnak köszönhetően a földi egységek is gyorsan a helyszínre érkeztek.
Éjszaka érkezett a bejelentés a rendőrségre, hogy a férfi nem ment haza és nem ad hírt magáról. Hajnalban kollégáim kiemelt kutatást rendeltek el, melyhez csatlakoztak a Szomolyai Önkéntes Tűzoltók, s a Mátra Extrém Sportrepülő Egyesület tagjai is, akik a légi kutatást biztosították. A bajba került mozgássérült férfi az erdős területen eltévedt, mert gyermekkorában ugyan szerzett helyismeretet a helyszínen, de már nem ismerte ki magát az azóta megváltozott terepen
– mondta el lapunk kérdésére Zupkó Jázmin, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Az eltűnt mozgássérült férfit a kórházba szállították
A legfontosabb hír, hogy a férfi életben volt és kommunikálni tudott. A helyszíni ellátást követően az Országos Mentőszolgálat munkatársai további megfigyelés céljából kórházba szállították.
A kutató-mentők szerint különösen nagy jelentősége volt annak, hogy a hozzátartozók gyorsan észlelték az eltűnést és azonnal segítséget kértek. A jelenleg is tartó hőségriadó idején ugyanis egy ilyen helyzet nagyon rövid idő alatt életveszélyessé válhat, különösen idősek, krónikus betegek vagy mozgásukban korlátozott emberek esetében.
A mentésben részt vevő szervezetek egyúttal arra kérik a lakosságot, hogy a rendkívüli melegben fokozottan figyeljenek a veszélyeztetett családtagokra és ismerősökre, gondoskodjanak a megfelelő folyadékpótlásról, és baj esetén haladéktalanul kérjenek segítséget.
Forrás: Heol.hu
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Segítségért kiált a vak harmonikaművész
Baleset: elgázoltak egy mozgássérült embert Egerben
Egyetemes tervezés az oktatásban és a gyakorlatban
Robotika – Áttörés a gyermek rehabilitációban?
A MEOSZ a mozgáskorlátozott menekültek egyszerűbb menekültügyi eljárását kéri a belügyminisztertől
Megalázó tortúra: erre kényszerítik a mozgáskorlátozott-igazolvánnyal rendelkező autósokat
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
37°C







Vélemény, hozzászólás?