
Különleges ünnepség a szolnoki városházán: könnyekig hatódtak a Hála-díj átadóján – galéria
Öt díjazott, személyes történetek, zene és irodalom. Az elmúlt hétvégén harmadik alkalommal rendezte meg Hálanapját a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Egyesülete.
A szolnoki városháza Hubay Ferenc dísztermében a várost dr. Füle István alpolgármester képviselte a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Egyesülete hálanapján. A díjazottak között volt a Szolnoki Szigligeti Színház is, amelynek igazgatója, a Jászai Mari-díjas Barabás Botond személyesen vett részt az ünnepségen.

Forrás: Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Egyesülete
A Hálanap gondolata Pesti Zoltánné, az egyesület elnöke nevéhez fűződik. Olyan alkalmat szeretett volna teremteni, amelyen azok kerülnek a figyelem középpontjába, akik hosszú ideje segítik a látássérült embereket és az egyesület munkáját. Az első Hálanapot 2024-ben, a szervezet fennállásának huszadik évfordulóján rendezték meg.
Az idei rendezvényen öt kategóriában adtak át HÁLA-díjat:
- közintézményi,
- közösségi és nonprofit szervezeti,
- hivatali,
- vállalati,
- valamint magánszemély
kategóriában. Az elismerést a Szolnoki SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola („Keró”), a Szolnoki Szigligeti Színház, a Magyar Államkincstár, az Auchan, valamint Demény István kapta.
A „Keró” azért részesült elismerésben, mert évek óta szemléletformáló programokon dolgozik együtt az egyesülettel, diákjai és szakoktatói pedig a rendezvényeket is rendszeresen segítik. Az Auchan hosszú ideje támogatja az egyesület rendezvényeit, és közös esélyegyenlőségi, szemléletformáló programokkal is segíti, hogy a látó emberek jobban megismerjék a látássérültek mindennapjait.
A Szigligeti színház díjazásakor hangsúlyosan szó esett az akadálymentes kultúráról. Az intézmény a 2023/24-es évadtól látássérült nézők számára is hozzáférhetőbbé tette előadásait, az egyesület pedig a színházzal kialakított kapcsolatot kölcsönös tiszteleten alapuló partnerségként jellemezte.
Barabás Botond, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója, a színművész Szikszai Ilona Hála című versével is közreműködött az ünnepségen. Amikor már nem szerepben, hanem a díjazott intézmény vezetőjeként szólalt meg, személyessé tette az elismerést.
– Ez nekem nagyon nagy ügyem és fontos számomra, hogy mindenkinek legyen elérhető – mondta. Arról is beszélt, hogy az akadálymentes színházi élmény megszervezése nem egyszerű feladat, de közösen kell megtalálni annak módját, hogy azt a kultúrát, amelyet a társulat „lélekkel, szeretettel” közvetít, minél több emberhez eljuttassák.
A díjátadást kulturális műsor kísérte: Barabás Botond verssel, Venczel-Nándor Gábor és Nagy Zoltán Vilmos, valamint Misák Bence és növendékei zenével, Barna Subitz Szilvia pedig prózai előadással járult hozzá az ünnepi programhoz.
A Magyar Államkincstár hivatali kategóriában részesült HÁLA-díjban, amelyet Kovács József főigazgató vett át. Az egyesület kiemelte azt a türelmet és segítőkészséget, amelyet a hivatal munkatársaitól az adminisztráció és az elszámolások során kapnak. A díj átvételekor Kovács János úgy fogalmazott: – Semmi mást nem csinálunk, csak tesszük a dolgunkat, amit a jogszabályok előírnak, de valóban igyekszünk embernek maradni a jogi és egyéb szabályrendszerekben.
Magánszemélyek is segítik a Vakok és Gyengénlátók helyi szervezetének munkáját
A magánszemély kategória HÁLA-díját Demény István vehette át. Több évtizedes kapcsolat fűzi a látássérült emberek közösségéhez; az egyesületet önkéntesként és fotósként is hosszú ideje segíti. Az ünnepségen felidézték azt a csendes, megbízható segítséget is, amelyre az évek során újra és újra számíthattak tőle.
Demény István fotográfus a díjról az utolsó pillanatig nem tudott. Meghatottan idézte fel, milyen régre nyúlik vissza kapcsolata a látássérült emberekkel. Története egészen az 1960-as évekig vezetett vissza, amikor a szolnoki Sportcukrászdában megismerte Kerekes Gézát, a látássérült zongoristát, aki később az egyesület első titkára lett. Demény István felidézése szerint egy alkalommal ő festette le Géza fehérbotját. Később hangszereinek javításában is segített, barátságuk pedig hosszú éveken át megmaradt. Kerekes Géza saját köteteit neki dedikálta, A fotográfus pedig később ezeket az egyesületnek adta tovább. Ez a régi történet tette igazán érthetővé, hogy Demény István számára a látássérült emberek segítése nem egy most kezdődött vállalás, hanem életének régóta természetes része. A HÁLA-díj mégis teljesen váratlanul érte.
– Hálás vagyok a háláért, és nagyon meg vagyok hatódva, hogy ma itt állhatok – mondta Demény István. Talán ennél a mondatnál nem is kell több magyarázat arra, miről szólt Szolnokon az idei Hálanap – tájékoztatta hírportálunkat Zana Anita, az egyesület kommunikációs munkatársa.
Forrás: Szoljon.hu Mészáros Géza
Ezeket is olvassa el:
Az Információs Pontok Hálózata sikere
Szaruhártya sérülést okozott a pati-kontaktlencse
Aláírást oktató tanfolyam látássérülteknek
Még mindig kevesen tudják, hogy milyen kedvezményre is jogo
Méghogy labdába sem rúghatnak! Kezdhetnek aggódni a Szpari focistái
Használt asztali számítógépek és laptopok adományozása (HSZG-2021)
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
19°C













Vélemény, hozzászólás?