Hogyan „látja” a cirkuszt egy vak ember, és mitől lesz autizmusbarát egy előadás?
Hogyan lehet az autizmus spektrumzavarral élők, valamint a látás- és hallássérültek számára befogadóbbá tenni egy olyan művészeti ágat, amelynek lételeme a látvány, a zene, az erős érzelmi hatás és a közönség reakciója? Hogyan válhat a cirkusz egyben különleges tanulási térré? Joó Emesével, a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum vezetőjével az autizmusbarát előadás tapasztalatairól és a cirkuszpedagógia lehetőségeiről beszélgettünk.
- Így tették befogadhatóbbá a cirkuszi élményt az autizmussal élők számára a Fővárosi Nagycirkuszban.
- A látássérült nézők a kezükkel is „láthatnak”: az előadás előtt megérinthetik a kellékeket, találkozhatnak az artistákkal, a produkciókat pedig audionarráció segítségével követhetik.
- A cirkusz tanteremmé is válhat: a gyerekek játékos formában ismerkedhetnek meg például a fizika törvényeivel, miközben mozgásos készségeiket is fejlesztik.
- Nem csak a látvány számít: Joó Emese szerint a cirkusz egyik legfontosabb tanítása az együttműködés, a bizalom és az egymásra figyelés.
A cirkusz hangos, látványos, kiszámíthatatlan és érzelmekkel teli világ. Éppen azok a tulajdonságai tehetik azonban nehezen befogadhatóvá bizonyos nézők számára, amelyek másokat lenyűgöznek. A Fővárosi Nagycirkuszban ezért régóta fontos szerepet kap az inklúzió: rendszeresen fogadnak látás- és hallássérült, mozgássérült, értelmi fogyatékossággal élő, hátrányos helyzetű embereket is. Ennek a folyamatnak lett újabb állomása az autizmussal élők számára kialakított előadás.

Forrás: Nemzeti Cirkuszművészeti Központ/Urbán Ádám
Esélyegyenlőség a Fővárosi Nagycirkuszban
Az inklúzió azt jelenti, hogy mi alkalmazkodtunk hozzájuk és nem ők hozzánk
– fogalmaz Joó Emese.
Mint mondja, az autizmus széles spektrumon mozog, ezért nagyon különböző igényekkel érkezhetnek az érintettek. Az autizmusbarát program kidolgozását egyéves szakmai munka előzte meg, amelyben a cirkusz a Nemzetközi Cseperedő Alapítvánnyal működött együtt. Az alapítvány az autizmus területén rendelkezett szakértelemmel, a cirkusz munkatársai pedig a cirkuszt ismerték – ezt a két tudást kellett összehangolni.
Ez már csak azért sem volt egyszerű, mert első látásra kevés olyan hely létezik, amely kevésbé tűnik autizmusbarátnak egy cirkusznál.
– Valljuk be, semmi nem áll távolabb az autizmustól, mint a cirkusz, amely hangos, érzelmekre hat, zsúfolt és sok az ember.
Halkabb zene, kevesebb fény, másfajta taps
Az első autizmusbarát előadáson ezért számos megszokott elemen változtattak. Halkabban játszott a zenekar, csökkentették az erős fényhatásokat, kivették a vibráló, stroboszkópszerű fényeket, az artistákat pedig előzetesen felkészítették.
Még a taps helyett is kínáltak alternatívát: a nézők halk tenyérütögetéssel vagy integetéssel fejezhették ki a tetszésüket. A fináléban pedig buborékfújót kaptak, és buborékokkal köszönték meg a produkciót. Joó Emese számára különösen fontos tapasztalat volt, hogy azok a nézők is alkalmazkodtak ehhez, akik nem voltak érintettek.
Az is örül neki, aki nem a célcsoport, hanem részt vehet abban, hogy a másik embernek könnyebb legyen.
A kiszámíthatóság szintén kulcsszerepet kapott. A nézők olyan alternatív műsorfüzetet kaptak, amely fényképekkel mutatta meg a szereplőket és a produkciók sorrendjét, a piktogramok pedig előre jelezték az erősebb hang- vagy érzelmi hatásokat. A cirkusz honlapján előkészítő anyagokkal és épületbemutató videóval is segítették az érkezőket.
Az épület két helyiségéből pihenőtér lett, ahová az előadás közben elfáradó nézők visszavonulhattak. Szenzoros játékokat is lehetett kölcsönözni, és húsz önkéntes segítette a közönséget.
Egy óra, ami egy családnak óriási eredmény volt
Joó Emese számára az egyik legerősebb élményt egy körülbelül 13 éves lány és családja jelentette. A gyermek az előadás közben elfáradt, ezért még a szünet előtt kijöttek a nézőtérről. A szülők azonban nagyon boldogok voltak.
– Eddig 15–20 percnél többet semmilyen intézményben nem tudtak a lányukkal eltölteni, de itt egy órát benn voltak az előadáson.
A kislány ekkor azt mondta, szeretne bemenni a porondra. Mivel közeledett a szünet, végül lehetőséget kapott arra, hogy a kulisszák mögött eljusson a porond bejáratáig. Útközben artistákkal találkozott, majd egy lovász is megállt mellette a lovával, hogy megsimogathassa az állatot.
Teljesen el volt varázsolva ez a kislány – idézi fel Joó Emese.

Fotó: Nemzeti Cirkuszművészeti Központ/ Urbán Ádám
A visszajelzések Joó Emese szerint nagyon pozitívak voltak. Többen arról számoltak be, hogy korábban kulturális programon csak rövid ideig tudtak gyermekükkel maradni.
Nem csak mi sírtunk a meghatódottságtól, hanem nagyon sokan. Igazán felemelő volt.
A programot ezért folytatni szeretnék, az autizmusbarát változatot az új műsoroknál is meg akarják szervezni. Az összegyűjtött tapasztalatokból magyar és angol nyelvű módszertan is készül, hogy más kulturális intézmények számára is hozzáférhetővé váljanak a megoldások.
A látássérült nézők a „kezükkel láthatnak”
Az autizmusbarát program nem az első inkluzív kezdeményezés a cirkuszban. A látássérült nézőknek szóló audionarrált előadásoknak már közel tízéves múltjuk van.
Ezeknél maga az előadás nem változik, viszont különleges előkészítés előzi meg. A látássérült nézők az előadás előtt bemehetnek a porondra, megérinthetik a kellékeket és kosztümöket, találkozhatnak az artistákkal.
– Ez azért fontos, mert a látássérültek a kezükkel „látnak” – fogalmaz Joó Emese.
A nézők ezután fejhallgatót kapnak, amelyben a narrátor részletesen közvetíti, hogy mi történik a porondon. Így összekapcsolódhat az előzetes tapintási élmény az előadás hangjaival és a narrációval. Joó Emese szerint mind az audionarrált, mind az autizmusbarát előadás mögött komoly módszertani munka áll, és ezek tapasztalatai túlmutathatnak a cirkusz falain.
A cirkusz tanteremmé is válhat
Az inklúzió mellett Joó Emese munkájának másik fontos területe a cirkuszpedagógia. A Fővárosi Nagycirkusz programjaihoz ugyanis olyan foglalkozások is kapcsolódnak, amelyek segítségével a pedagógusok játékos formában feldolgozhatják az iskolai tananyagot.
A 45 perces rendhagyó tanórák során a tanárok széleskörű módszertannal: az élménypedagógia, a kompetenciafejlesztés és az ismeretbővítés eszköztárával hozzák közelebb a tanulókhoz az előadás során látott produkciókat, miközben visszautalnak az előzetes információkra, és befogadhatóbbá teszik az iskolai tudásanyagot, vagy éppen új cirkuszi fogalmakkal ismertetik meg a tanulókat.
– A porondon látható artistaprodukciókon keresztül kézzelfoghatóvá válhat a forgás, az egyensúly vagy éppen a nyomaték – mutat rá Joó Emese.

Fotó: Nemzeti Cirkuszművészeti Központ/Dezsi Szilárd
A gyerekek nem pusztán beszélnek valamiről, hanem ki is próbálhatják magukat: például zsonglőrködhetnek vagy tányért pörgethetnek. Más foglalkozások a zenére épülnek. Előfordul, hogy a diákok csak egy-egy cirkuszi produkció zenéjét hallják, és ebből kell elképzelniük, milyen produkció történhet közben a porondon.
Joó Emese szerint ilyenkor a zene dinamikája és hangulata indítja el a fantáziát. A gyerekek találgatnak, érvelnek, beszélgetnek egymással – és nem egyszer meglepően pontosan felismerik, milyen típusú produkcióhoz tartozhat az adott zene.
A múzeumi foglalkozásokon a cirkusz történetével is megismerkedhetnek. Mint mondja, sokaknak kevés valódi ismeretük van erről a világról, miközben rengeteg feltételezés él róla. A muzeológusok ezért a Fővárosi Nagycirkusz cirkusztörténeti kiállításában látható rekvizitek, kosztümök és cirkuszi emlékek között beszélnek nekik az artisták munkájáról, a cirkuszi háttérszakmákról és arról is, mi minden történik a háttérben ahhoz, hogy egy produkció megszülethessen.

Fotó: Nemzeti Cirkuszművészeti Központ/Urbán Ádám
A reflektorfényben álló artista sincs egyedül
Ez pedig elvezet ahhoz, amit Joó Emese a cirkuszpedagógia egyik legfontosabb üzenetének tart: az együttműködéshez. A néző számára sokszor úgy tűnik, egyetlen artista hajtja végre a produkciót. A háttérben azonban emberek egész csapata dolgozik: valaki biztosít, más a technikát kezeli, és minden résztvevőnek figyelnie kell a másikra.
Itt nem csak szlogen a csapatmunka. Együttműködünk, egymástól függünk, és mindenki nagyon figyel a másikra
– magyarázza.
Éppen ezért egy cirkuszpedagógiai foglalkozás eredménye nem feltétlenül az, hogy a gyerek megtanul három labdával zsonglőrködni. Ennél fontosabb tapasztalat lehet annak felismerése, milyen sok múlik a bizalmon, az együttműködésen és az egymásra figyelésen.
Joó Emese úgy látja, a cirkusz azért különleges pedagógiai közeg, mert számos képességterület egyszerre jelenik meg benne. Mozgás, zene, történet, vizualitás, érzelmek és verbális kommunikáció találkozik egyetlen programban.
Ami itt a cirkuszban különleges, hogy itt mindenféle érzékelési és kifejezési lehetőség megtalálható, és azért ilyen komplex ez a módszertan.
Ez pedig azoknak a gyerekeknek is lehetőséget adhat a sikerélményre, akik a hagyományos tantermi környezetben kevésbé tudják megmutatni bizonyos képességeiket.
– Egy programba sűrítve gyakorlatilag mindenféle kompetenciát használunk, miközben kiderülhet a gyerekekről számtalan olyan képesség, ami csak egy ilyen komplex megközelítésben tud kibontakozni.
Talán éppen ez kapcsolja össze legjobban a cirkuszpedagógiát és az inkluzív előadásokat. Mindkettő abból indul ki, hogy nem mindenki ugyanúgy érzékel, tanul vagy él át egy kulturális élményt. A cirkusznak pedig nem feltétlenül az a dolga, hogy mindenkit ugyanabba a keretbe kényszerítsen. Néha éppen a kereten kell változtatni.
Forrás: Origo.hu Szekáry Zsuzsanna
Ezeket is olvassa el:
Az ombudsman szerint a kórház hátrányosan megkülönböztette a súlyosan mozgáskorlátozott férfit
Online kurzus matematikából látássérült középiskolások és tanáraik számára
Liftgombok
Stark Ádám, autizmussal élő színész szavalatával zárja az idei magyar költészet napi kampányát a Sze...
Díjátadás és megemlékezés az Országos Vakvezetőkutyás Találkozón
Annyira egy hullámhosszra kerültünk, hogy ezt már nincs, ami szét tudná választani!” – Őszinte szere...
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
15°C






Vélemény, hozzászólás?