Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Republic - Ég veled most
57
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Meghitt pillanatok Erdő Péter bíborossal a hallássérültek ünnepi

- 2017. december 30. 5:35 - 2198 megtekintés

December 26-án, Szent István vértanú-diakónus ünnepén Erdő Péter bíboros, prímás mutatta be a hallássérült hívek hagyományos karácsonyi szentmiséjét a budapesti piarista kápolnában.

Már Nyugati pályaudvari metróaluljáróban is észreveszek egy nagy körben álló, jelelve társalgó csoportot, ekkor mégsem jut eszembe, hogy ugyanoda igyekezhetünk. Ám azt már nem tudom nem észrevenni, hogy annak a sok embernek, aki Piarista utcába befordul, szinte mindnek a második emeleti kápolna az úticélja. A hangulat más, mint a többi misén. Legfeltűnőbben azért, mert sokan ismerik, és örömmel, öleléssel köszöntik egymást. Mivel a mise csendes, a bevonulás is sokkal diszkrétebb, észrevétlenebb, mint máskor, az ünnepélyességén mégsem esik csorba. Erdődi Ferenc, a katolikus hallássérült-pasztoráció vezetője, pomázi plébános köszönti a bíborost, és megköszöni, hogy a hallássérülteknek mondott karácsonyi misék szép hagyományát idén is folytatja, hiszen ez sok érintett számára jelent egész évre szóló élményt.Kiss Péter/Magyar Kurír

A szentlecke Az apostolok cselekedeteinek részlete: István diakónus vértanúsága, aki látja Isten dicsőségét, és Jézust állni az Atya jobbja felől. Mielőtt megkövezik, egy Saul nevű ifjú lábához teszik le a ruháikat. István pedig imádkozik gyilkosaiért és arra kéri Jézust, hogy vegye magához a lelkét.

Ez a mise rendhagyó, továbbra is ez a benyomásom. Csak apró jelek utalnak erre, de egyértelműen érzékelhető. Az egyik ilyen sajátosság az, hogy a többség nem mozog (térdel le vagy áll fel) az előírtak szerint. Ettől valahogyan az egész hangulat sokkal oldottabb, családiasabb, otthonosabb a megszokottnál. A másik, ami feltűnő, hogy sokan jelelik is, amit mondanak, imádkoznak. A leginkább szívmelengető pedig az, amikor a Köszöntsétek egymást a béke jelével! felszólításra mindenki integetni kezd a többieknek, méghozzá úgy, hogy körbeforog-körbenéz, és igyekszik a kápolnában minél többekre rámosolyogni. Mintha minden jelenlevővel kapcsolatba szeretne kerülni, és ezáltal az összetartozás élményét megélni. Kiss Péter/Magyar Kurír

A mise utáni percekben kórus áll össze az oltár előtt, elénekli a Mennyből az angyalt, és közben minden kórustag jeleli a szöveget. Mivel a többségük nem hallja, amit énekel, az előadás kissé lebegő, és mintha egy másik világ üzenetét közvetítené. Madarak szállnak szárnyak nélkül, ahogy Vas István írta: nem a kifejezés eszköze, hanem a mély belső indíttatás az, ami igazán fontos. Amit látunk-hallunk, az emberi lélek győzelme a testi fogyatékosságon. Kiss Péter/Magyar Kurír

A mise után szinte mindenki a helyén, a padokban marad, nem hagyja el a kápolnát. A szomszédos teremben terülj-terülj asztalkám várja a mise résztvevőit, de oda sem siet át senki. Ez olyasmi, amit meg kellene tanulnunk tőlük. Akik ma idejöttek, mintha nem is akarnának hazamenni. Megadják az ünnep módját. Jelelnek, beszélgetnek, és egy nagy kosárból mindenkinek mézeskalácsot osztanak. Igaza van Erdődi atyának: valóban egyévnyi élményt, melegséget, erőt gyűjteni érkeztek. Kiss Péter/Magyar Kurír

Erdő Péter szentbeszédét az alábbi linken érhető el. https://www.magya…entmisejen
Forrás:Kiss Péter/Magyar Kurír



A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


* négy = 28

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. június 14. vasárnap, Vazul napja van.
Az év 24. hete és 165. napja.
Holnap Jolán, Vid napja lesz.

1680. Báthory Zsófiának, II. Rákóczi György fejedelem özvegyének halála Munkácson. Ő, mint a Báthoryak utolsó sarja, roppant nagy vagyonnal rendelkezett. Hamvai Kassán, a jezsuiták templomában nyugszanak.


1801. A nádor körlevélben megújította a titkos társulatokat tiltó rendeletet. A köztisztséget viselőknek esküt kellett tenni arról, hogy semmiféle titkos szervezetnek nem tagjai.


Ady Endre:
Góg és Magóg fia vagyok én
Hiába döngetek kaput, falat
S mégis megkérdtem tőletek:
Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?

Verecke híres útján jöttem én,
Fülembe még ősmagyar dal rivall,
Szabad-e Dévénynél betörnöm
Új időknek új dalaival?

Fülembe forró ólmot öntsetek,
Legyek az új, az énekes Vazul,
Ne halljam az élet új dalait,
Tiporjatok reám durván, gazul.

De addig sírva, kínban, mit se várva
Mégis csak száll új szárnyakon a dal
S ha elátkozza százszor Pusztaszer,
Mégis győztes, mégis új és magyar.

Időjárás

2026-06-14, 20:35
Mainly clear
NNW
Mainly clear
22°C
3.5 m/s
Apparent: 20°C
Nyomás: 1010 mb
Páratartalom: 48%
Szél: 3.5 m/s NNW
Széllökések: 21.2 m/s
UV-Index: 0.5
Rövid leírás: 7.6mm /72% / Rain
Napfelkelte: 04:46
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc plusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com