Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Nagy Éva with Liversing - Ez az utolsó randevúnk
45
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Javult a közgondolkodás a fogyatékossággal élőkről.

- 2018. február 19. 20:11 - 1458 megtekintés

Javult a közgondolkodás a fogyatékossággal élő emberekről az elmúlt húsz évben – mondta az emberi erőforrások minisztere pénteken a fogyatékos személyek jogairól szóló törvény elfogadásának 20. évfordulója alkalmából tartott jubileumi konferencián, Budapesten.

Balog Zoltán a tanácskozást köszöntő beszédében azt mondta: az utóbbi 20 évben jó irányban változott, javult a közgondolkodás a fogyatékossággal élő emberekről, talán azt is lehet mondani, hogy paradigmaváltás történt. Ha nem is mindenki, de sokan messzebb kerültek attól, hogy betegként tekintsenek a fogyatékossággal élőkre, ők pedig az elszigetelt, láthatatlan környezetből kilépve láthatóvá váltak – közölte.

A miniszter hozzátette: tovább kell dolgozni azon, hogy a kerekesszékesek tánca vagy éppen egy siket európai parlamenti képviselő ne idegenkedést vagy csodálkozást váltson ki a többségi társadalom tagjaiból, hanem megszokott jelenség legyen.

A Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében rendezett tanácskozáson Balog Zoltán hangsúlyozta: a fogyatékosokat jellemző nem mindennapi kitartás és munka ösztönözheti a társadalom többi tagját is. Tanulnunk kell a fogyatékossággal élőktől és ők is tanulhatnak tőlünk – mondta. Kiemelte: fontos, hogy a fogyatékossággal élők tehetségüket kibontakoztassák, ez a mi felelősségünk is, és fontos, hogy ezt ne kegyből, hanem magától értetődően segítsük.

„Közösség, önrendelkezés, részvétel” – idézte a jubileumi év jelmondatát a miniszter, aki szerint a magyar kormány igyekszik komolyan venni ezeket az elveket, és biztosítani az ehhez szükséges jogszabályokat, anyagi eszközöket, lehetőségeket. Balog Zoltán ezek közé sorolta a gyermekek korai fejlesztésével kapcsolatos programot, a szülősegítő szolgáltatások pályázati keretének emelését és az otthonokban élő fiatalokat segítő program támogatását. Felhívta a figyelmet arra, hogy 2018-től emelkedik a segítő kutyák kiképzésének pályázati kerete, és duplájára nő a fogyatékosok a autóvásárlását segítő program kerete is. Jelezte: elkezdődött a speciális igényű hallgatókat segítő fogyatékosügyi koordinátorok országos hálózatának kiépítése és egy audionarrációs modellprogram kidolgozása is a látássérültek számára.

A közösségi közlekedéssel kapcsolatban Balog Zoltán úgy fogalmazott: „csapataink harcban állnak”, fontos, hogy a fogyatékossággal élők számára a járműpark nagy része hozzáférhető legyen minden vonalon. Kiemelte azt is: 4 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre a fogyatékossággal élők mindennapjait segítő infokommunikácós alapú távszolgáltatás kialakítására.

Földesi Erzsébet, az Országos Fogyatékosságügyi Tanács társelnöke felidézte, hogy 1998 márciusában az Országgyűlés egyhangúan szavazta meg a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvényt. Hozzátette: a 20 éves évforduló alkalmat ad arra, hogy értékeljék az azóta eltelt időszakot, méltassák a sikereket, és megnézzék, hogy az akkor kijelölt irány megfelelő volt-e.

Kósa Ádám, fideszes európai parlamenti képviselő arról beszélt, hogy az 1998-ben elfogadott törvénnyel a fogyatékosság ügye olyan lökést kapott, amelynek lendülete máig kitart. Feltette a kérdést: vajon 20 évvel ezelőtt elképzelhető lett volna, hogy a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége a főpolgármesterrel tárgyaljon? Hangsúlyozta: ma már a különböző érdekképviseleti csoportok helyi, megyei és országos szinten is megkerülhetetlenné váltak.

Szekeres Pál a fogyatékos emberek társadalmi integrációjával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos azt mondta: a fogyatékos emberek rendszerváltása 1998-ban jött el, itt lett a problémából feladat, addig ugyanis a többségi társadalom problémaként kezelte a fogyatékossággal élőket. Szekeres Pál megköszönte a kormánynak, hogy ez az ügyet nem csak feladatnak, hanem erkölcsi kötelességnek is tekinti.

Forrás:MTI/csalad.huhttp://www.csalad…al-elokrol

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


+ egy = 3

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. augusztus 3. vasárnap, Hermina napja van.
Az év 31. hete és 215. napja.
Holnap Domonkos, Dominika napja lesz.

1849. Klapka Komáromnál kitört a jobbparti osztrák dandár ellen. Az ellenség vesztesége 300-nál több halott és sebesült, 7 ágyú, 700 tonna lőpor, 3000 lőfegyver, 2750 ökör, stb.


1945. Magyarország és Ausztria árucsere-forgalmi egyezményt köt Budapesten.


Gárdonyi Géza
Éjjel a Tiszán

Feljött a hold a Tiszára,
Csend borul a fűre, fára.
Szeged alatt a szigetnél
áll egy ócska halász-bárka.

Holdvilágnál fenn a bárkán
halászlegény ül magában:
ül magában s furulyál;
furulyál az éjszakában.

A Tiszára a sötétség
gyászfátyolként terül hosszan:
gyászfátyolon a csillagok
csillogdálnak gyémántosan.

Talán épp a bárka alatt
lenn a vízben, lenn a mélyben
fekszik egy nagy halott király,
halott király réges-régen.

Koporsója arany, ezüst,
s vasból van a burkolatja.
És a hármas koporsóban
a király a dalt hallgatja.

Időjárás

2025-08-03, 02:35
Overcast
WNW
Előjelzés
20°C
5.9 m/s
Apparent: 22°C
Nyomás: 1011 mb
Páratartalom: 58%
Szél: 5.9 m/s WNW
Széllökések: 16 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /80% / Rain
Napfelkelte: 05:24
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő szorozva egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com