Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Omega - Nem tudom a neved
52
hallgató

LAKÓOTTHONOKBA KÖLTÖZHETNEK A FOGYATÉKKAL ÉLŐK

- 2018. május 4. 9:54 - 1550 megtekintés

A tervek szerint 2036-ig valódi közösségi teret jelentő lakóotthonokba költözhet minden fogyatékossággal élő ember Magyarországon, vagyis megvalósul a kórházszerű intézmények kiváltása – mondta el Szekeres Pál, a fogyatékossággal élők társadalmi integrációjáért felelős miniszteri biztos.

A program keretében hat intézmény kiváltása már megtörtént, ezekből 600-an költözhettek át kisközösségekbe. Zajlik további 2500 ember átköltöztetésének előkészítése, illetve kiírtak egy újabb, 7500 ember lakóotthoni elhelyezésére szolgáló programot is.

Szekeres Pál hozzátette, hogy mindez azt jelzi, a néhány évtizeddel ezelőtti szegregációval szemben a társadalom ma erőforrásként tekint a fogyatékossággal élő emberekre.

ÉS HOGY MINDEZ MIT JELENT PONTOSAN?

Korábban a fogyatékkal élőket kórházszerű, többágyas szobákkal teli házakban látták el, nagyintézményekben. Ennek oka, hogy a fogyatékos embereket nem egészséges emberekként kezelték, és így az állami ellátórendszer a fogyatékosságuk korrekciójára helyezte a hangsúlyt – írja cikkében az Index. Azonban a modern fogyatékosságügy a fogyatékos embert nem a többségi társadalom jótékonykodására szoruló személynek tekinti, hanem a társadalom egyenrangú és egyenértékű tagjaként jogok birtokosának, aki aktív, önálló életet élhet.

Ennek a szemléletváltásnak az egyik legfontosabb következménye az intézményi ellátásról a közösségi életvitelt támogató szolgáltatásokra való áttérés reformjának elindulása, azaz hogy a kórházszerű nagyintézmények helyett több kicsi intézményben lássák el a fogyatékkal élőket.

A Magyar Kormány 2011. nyarán döntött a közösségi ellátásra történő áttérésről, melynek stratégiáját a 1257/2011. (VII. 21.) számú Kormányhatározatban rögzítette. A stratégia célja, hogy a következő évtizedekben valósuljon meg a kisebb létszámú, lakókörnyezetbe integrált támogatott lakhatás, és az ott élő fogyatékos emberek segítő szolgáltatások igénybevétele mellett a lehető legönállóbb életvitelt folytathassák. Szociális szakemberek korábban jelezték, hogy a kis intézményekbe „kitagolás” fontos ugyan, de az is legalább ilyen fontos, hogy az állam több szakembert foglalkoztasson ezekben az intézményekben, hogy a bentlakók több figyelmet és nagyobb önállóságot kaphassanak.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


5 - = négy

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. június 22. vasárnap, Paulina napja van.
Az év 25. hete és 173. napja.
Holnap Zoltán napja lesz.

1526. A véres kard körülhordozása elrendeltetik. Szulejmán április 23-a óta útban volt roppant hadával Magyarország ellen. A kormánytanács tehát június 22-én a vármegyékre hírnököket küldött, hogy a főispánok véres kardot hordassanak körül, jelül mindenkinek a fölkelésre.


1771. XIV. Kelemen pápa Mária Terézia kérelmére az ünnepeket, a vasárnapokon kívül, azon 15 napra kevesbítette, amelyek sokáig fennálltak.


Weöres Sándor / 1913. jún.22. - 1989. jan.22. /

W.S. Csöngén 1943 - ban

Ez én vagyok. Alvó egészen kicsi fej,
mellette bögre tej,
és nincsen égbolt.
Rég volt.

Kálnoky László: A 70 éves Weöres Sándornak,
baráti hódolattal /1983 /

Sándor, bármire nézz is, lényege tiszta poézis.
Serlegem óborral van tele. Rád emelem.
Mit kezed ír, sose gyönge. Rím a dalod tüze,
gyöngye.
Zengje ma Csönge fiát ünnepi csöngedelem.

Időjárás

2025-06-22, 19:44
Mainly clear
WNW
Mainly clear
30°C
2.6 m/s
Apparent: 21°C
Nyomás: 1023 mb
Páratartalom: 29%
Szél: 2.6 m/s WNW
Széllökések: 6.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 04:46
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő szorozva kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com