Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Szivárvány - magazinm*sor vendégekkel és érdekes témákkal
61
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Száz kilométeres kerékpártúrára indulnak a vakok Szegedről

- 2018. május 26. 20:04 - 1625 megtekintés

Vakok, valamint látás- és mozgássérült emberek vesznek részt tandemkerékpárokkal szervezett túrán a hétvégén, látó kormányosokkal együtt. Először két éve rendeztek ilyen kirándulást. Az úti cél ezúttal is a Vajdaság.

Húszan vesznek részt a különleges kiránduláson, köztük Csongrád megyében élők, valamint a Zentai Vakok Egyesületének tagjai. A túra pénteken indul Szegedről, a kerékpárosok átlépve a határon Palicsra mennek, majd onnan Szabadkára. Összesen mintegy száz kilométert tekernek. A tervek szerint vasárnap, legkésőbb kora délutánra visszaérnek Szegedre. Tandemkerékpárokkal mennek, a bicikliket látó emberek kormányozzák. A túrázókat autó kíséri, és szerelő, aki azonnal meg tudja javítani a járgányokat, ha ez szükséges.

Csongrád megyében először 2016 júliusában szerveztek ilyen túrát. Tavaly nem rendezték meg, így ez lesz a második. A mostani szervező az Árboc Egyesület, az a civil szervezet, amely a vakok életét egyedi módon ismerteti meg a látókkal, járva az iskolákat. Az egyesület elnöke, Kurucsai Szabolcs lapunktól tavaly megkapta Az év embere elismerést.

A kirándulásra az egyesület a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pályázatán nyert 400 ezer forint támogatást, a zentai vakok egyesületével közösen. Ez a pénz fedezni fogja a túrázók két éjszakai szállását, a kísérő szervizautó díját is a többi költség mellett.

A tandemkerékpár azért is nagy találmány, mert lehetővé teszi, hogy látássérült vagy a mindennapi életben bármilyen módon korlátozott emberek is átélhessék a biciklizés örömét. A speciális járművel nehéz fordulni, és az emelkedők is föladják a leckét, de egyenes pályán – mivel a légellenállás ilyenkor csak az első emberre hat – könnyű haladni vele.

Forrás:delmagyar.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


hét + = 16

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. október 24. péntek, Salamon napja van.
Ma van a(z) ENSZ napja.
Az év 43. hete és 297. napja.
Holnap Blanka, Bianka napja lesz.

1956. Az Elnöki Tanács megválasztja Nagy Imrét a minisztertanács elnökévé. - Nagy Imre statáriumot hirdet az ország egész területére.


Reményik Sándor
/ 1890. aug. 30. - 1941. okt.24./:

A dalaimat

"A dalaimat - becézzétek,
S oh ne tekintsetek reám,
A jobbik énem tiszta lángja
Ott ég mindenki asztalán..."

Időjárás

2025-10-24, 23:14
Clear sky
W
Clear sky
9°C
2.3 m/s
Apparent: 6°C
Nyomás: 1011 mb
Páratartalom: 71%
Szél: 2.3 m/s W
Széllökések: 19.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 22.9mm /100% / Rain
Napfelkelte: 07:16
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat mínusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com