Ápolási díj: A MEOSZ kezdeményezésre kormányzati egyeztetést tartottak a törvényjavaslatról
A MEOSZ és a többi öt országos érdekképviseleti szervezet aggályosnak tartja a kormány által benyújtott törvénytervezetet, ezért a módosító javaslataikról egyeztettek pénteken.
Többek között az ápolási díjra jogosultak körének bővítéséről, a társuló jogviszony rendezéséről és az igénybe vehető rendszeres pénzellátásokról – mondta Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke.
Az érdekvédelem számára nyilvánvalóvá vált, hogy az ápolási díj mértékét, annak rendezését illetően a kormányzati oldal szilárd akarattal és elképzeléssel bír, amelyből egyelőre nem enged. Az érdekvédelem azonban az általa képviselt emberekre tekintettel nem tud eltekinteni korábbi javaslataitól, ezért továbbra is fenntartja azokat. Az érdekvédelem ennek ellenére garanciát kér arra, hogy kormány a hat országos érdekvédelmi szervezettel közösen dolgozza ki azt az intézkedési tervet, amely a lehető leghamarabb garantálja az érintettek számára a szükséges szolgáltatási gyűrű kialakítását – beleértve a nappali intézményeket és a 24 órás támogató szolgálatot is – oly módon, hogy annak középpontjában az ápolásra szoruló személy szükségletei álljanak – tájékoztatott Kovács Ágnes.
Kovács Ágnes elmondta: a kormányzati oldal képviselői az egyeztetésen egyetértettek azzal, hogy az intézkedések középpontjában az ápolásra szoruló személy szükségleteinek kell állnia, s a jelzéseik nyomán úgy tűnik, a közeljövőben megkezdődik a 24 órás támogató szolgálat megvalósítása.
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
A Nemzeti Választási Iroda tájékoztatója a fogyatékossággal élő személyek szavazásáról
Access City Award 2026 – két spanyolországi város a dobogósok között
Szenior Akadémia – fókuszban a rehabilitáció
ENSZ irányelvek az intézményi elhelyezés megszüntetéséről Magyarul és könnyen érthetően is!
Közel 10 000 adag ételadomány gyűlt össze rászoruló gyerekeknek
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
8°C






