Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Cigánykérdés Magyarországon
55
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Elhunyt dr. Chikán Csaba, a MEOSZ alapító elnöke

- 2019. január 10. 12:12 - 1967 megtekintés

Dr. Chikán Csaba az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi végzettséget és a későbbiekben közjegyzőként tevékenykedett.

Jogászi munkájával párhuzamosan, jogi képzettségét is kamatoztatva 1978 novembere óta vett részt a mozgáskorlátozott emberek önszerveződésében. Hitte, hogy szakmai felkészültséggel, kitartással, és kellő alázattal igenis köveket lehet mozgatni a mozgáskorlátozott emberek és családjaik érdekében. 1981. június 13-án megválasztották az akkor megalakult Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnökének, mely tisztséget 1997. szeptember 16-ig töltötte be.  Az alapszabály szerint már nem lehetett újra megválasztani az elnöki tisztségre. Ezt követően a MEOSZ egyik alelnökeként folytatta a mozgáskorlátozott emberekért végzett munkáját. Megromlott egészségi állapota miatt 2015. május 8-án leköszönt az alelnöki posztról, és a MEOSZ elnökségi tagjaként ténykedett tovább. A MEOSZ küldöttközgyűlése 2016. május 4-től a MEOSZ alapító elnöki tisztséget adományozta dr. Chikán Csabának, aki haláláig a Mozgáskorlátozottak Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének társelnöke volt.

A MEOSZ alapító elnökeként példát és irányt mutatott a mozgáskorlátozott emberek önrendelkező életének megvalósítása érdekében vívott mindennapi csatákban. Példát mutatott, hogy tisztességgel, elszántsággal magas szakmai színvonalú munkával és emberi alázattal nap, mint nap ki kell állni a sorstársakért. Irányt mutatott, hogy megalkuvás nélkül, a végsőkig kell küzdeni, amíg megoldást találunk a problémákra. Irányt, mely egy olyan társadalomhoz vezet, ahol a mozgáskorlátozott emberek nem csak szavakban, hanem a valóságban is megtapasztalhatják a méltóságteljes élet kizárólagosságát.

Ember volt. Csupa nagybetűvel. Szemet hunyt a személyét ért méltatlan támadások felett, kizárólag a mozgáskorlátozott emberek érdekeit tartotta szem előtt. Érdekükben, értük, önmagát háttérbe szorítva dolgozott. Személye, szakmaisága megannyi jogszabálytervezet előkészítésében, véleményezésében jelen volt. Ő tette meg az első lépéseket  azokban az ügyekben, amelyeket utóbb a  MEOSZ sikerre vitt. Jelen volt azokban a mindennapi csatákban, melyekből a mozgáskorlátozott emberek életét megkönnyítő jogszabályok születtek. Gondolatai, bölcsessége és szakmai tisztessége tovább él a közösségben.   Szellemisége olyan hagyaték a mozgáskorlátozott emberek közössége számára, melyet a MEOSZ méltóképpen ápol tovább.

Dr. Chikán Csabát a MEOSZ saját halottjának tekinti.

Chikán Csaba11

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. március 18. szerda, Sándor, Ede napja van.
Az év 12. hete és 77. napja.
Holnap József, Bánk napja lesz.

1442. Mezid bég 80000 emberrel Erdélybe tört.


1848. Gróf Széchenyi István borultnak látja a magyar politikai eget. "Március 18-a rossz éj. Minden sötét körülöttem, süllyedni érzem a hajót."


Weöres Sándor: Tavaszköszöntő

Sándor napján megszakad a tél,
József napján eltűnik a szél,
Zsákban Benedek
Hoz majd meleget,
Nincs több fázás, boldog, aki él...."

Időjárás

2026-03-18, 08:42
Overcast
NNE
Előjelzés
10°C
3.2 m/s
Apparent: 4°C
Nyomás: 1021 mb
Páratartalom: 70%
Szél: 3.2 m/s NNE
Széllökések: 11 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /3% / Rain
Napfelkelte: 05:50
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét plusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com