A rendőrség csinált egy alkalmazást, amellyel a hallássérültek könnyebben tudnak segítséget kérni
Ezentúl a siketek és nagyothallók is segítséget kérhetnek a 112-es segélyhívó rendszeren, hála egy különleges, Androidra és iOS-rendszerű eszközökre is letölthető alkalmazásnak.
A rendőrség elkötelezett abban, hogy mindenki számára elérhető legyen a 112 segélyhívó rendszer, ezért siketek és nagyothallók számára készített egy mobilalkalmazást 112 SOS Hallássérülteknek névvel – közölték a police.hu-n. Az alkalmazással néhány érintéssel szöveges üzenet (SMS) küldhető a 112 Hívásfogadó Központjaiba, amely a cselekmény meghatározása mellett tartalmazza az érintettek számát, azt, hogy fennáll-e életveszély, illetve azt is, hogy hol van pontosan szükség a segítségre. Az alkalmazás használóinak a mobil képernyőjén megjelenő opciók közül kell válogatniuk, az így létrejövő adat pedig automatikusan a már küldendő üzenetbe kerül. A segélykérésre vonatkozó többi tudnivalót már nem kell megírni, illetve az app használójának azt sem kell tudatnia, hogy hallássérült, a program ugyanis ezt is megteszi helyette. Az app gyors, használata pedig könnyű, és kisebb képernyővel rendelkező, régebbi mobilokon is jól működik. Telepítéséhez Android esetében legalább a 4.1-es kiadású Jelly Beanre, míg iOS-nél a 11-es programverzióra van szükség. (Forrás:hvg.hu)
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Új génterápia állíthatja helyre a siket emberek hallását
Puskás, a musical – Audionarráció és kedvezményes jegyek látássérülteknek
Új évaddal és akadálymentes előadásokkal várja nézőit a Magyar Színház
Meglepő dolgot tett egy iskola, hogy diákjai elfogadják egymást
Leonardo da Vincivel jön ősszel az Animest
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
8°C







Vélemény, hozzászólás?