Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Tóth Gabi - Vágyom rád
51
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Bemondta egy gyógyszercég: egy éven belül teljesen és véglegesen gyógyítható lesz a rák

- 2019. január 31. 20:45 -

A rák teljes körű gyógyítását ígéri a következő egy éven belül az izraeli Accelerated Evolution Biotechnologies (AEBi) gyógyszervállalat. A bejelentésre a tudományos világ kétkedéssel tekint.

„Rákterápiánk már az első naptól hatékony lesz, a teljes kezelés néhány hét alatt lezajlik majd, és semmilyen vagy minimális mellékhatásokkal jár majd” – büszkélkedett a The Jerusalem Post című lapnak Dan Aridor, az AEBi nevű biotechnológiai cég igazgatótanácsának elnöke. Sietve azt is hozzátette: a terápia a jelenleg elérhető részben már működő módszereknél jóval olcsóbb lesz. A generikus, ugyanakkor személyre szabott gyógyászati megközelítést alkalmazó megoldást a 2000-ben alapított izraeli startup MuTaTo néven emlegeti. A rövidítés a multi-target toxin kifejezésre utal, ami magyarul annyit tesz: biológiai folyamat során létrehozott, több területet is célzó méreg. Az izraeli napilapban ismertetett terápia során többféle peptiddel (meghatározott rendben kapcsolódó aminosavakból felépülő kémiai vegyületekkel) támadják a rákos sejteket egyszerre. A siker kulcsa az AEBi kutatói szerint az összetevőkön túl éppen ez utóbbi szempont, azaz a többlépcsős támadás egyidejűsége. [Ez már áttörés: sikerült a rákos sejteket átprogramozni ártalmatlan zsírsejtekké] A vállalatot vezető Ilan Morad a The Jerusalem Postnak arról számolt be, hogy amikor állatkísérleteik során egereken próbálták ki terápiájukat, akkor a rágcsáló egészséges sejtjei egyáltalán nem károsodtak, csak a daganatos szöveteket likvidálták. Azóta már több úgynevezett in vitro (nem élő szervezetben végrehajtott) kísérletnek is alávetették a kidolgozott megoldást, melyek során a rákterápia eredményei rendre pozitívak voltak. Morad szerint hamarosan a klinikai fázisba lép a tesztelés. Az AEBi bejelentésére a tudományos világ egyelőre kétkedéssel tekint. Már csak azért is, mert a cég eddig semmilyen tudományos folyóiratban nem mutatott meg semmit (rész)eredményeiből. Az izraeli biotechnológiai vállalat ezzel együtt igen magabiztos. A CNBC amerikai hírtelevíziónak az AEBi szóvivője megerősítette: az egy év múlva már az első emberek által is kipróbálható megoldásuk teljeskörűen, véglegesen eltörli a rákot a kezelt ember szervezetéből. Azokban a nagyon ritka esetekben, amikor valakinél mégis visszatér a megbetegedés, a második kezeléssel korrigálni, optimalizálni lehet majd a hatást. A vállalat azt ígéri, először a tüdőrákkal működik majd a kezelés, ennek útjára indítása után fognak bele abba, hogy a többi típusra is adaptálják a terápiát. (Forrás:INDEX)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


öt * = 35

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 18. vasárnap, Lukács napja van.
Ma van a(z) Élelmezési világnap.
Az év 42. hete és 291. napja.
Holnap Nándor napja lesz.

1552. Eger ostroma. Ahmed és Ali pasák Eger felé tartottak mintegy 150.000 főnyi sereggel. A várnak Dobó István és Mecskey István voltak a parancsnokai. A vitézek esküt tesznek, hogy készek meghalni, mintsem a várat feladni. Bornemissza Gergelynek újtalálmányú kartácsai sodorták a törököket. Az ellenség nagy veszteséggel elvonult a vár alól. Az erődbe lövött 12.000 nagyobb golyó a székesegyház előtt felhalmozva hirdette a lefolyt 38 nap halhatatlan dicsőségét.


1904. A budapesti Központi Városháza Károly körúti szárnyának I. emeletén megnyílik a Fővárosi Könyvtár.


Déry Tibor / 1894. okt.18. - 1977. ápr.18. /

Ősz, Feldafing

segítsetek
még nem haltam meg
még felébredek még ősz van
rohan a hajnali szél a hegyoldalon
és aki öreg arcát az ablaküveghez szorítja
a vörös napkorongban a tél hideg alakjait látja
csókolózni
és hajnaltesttel sír a szélben
az avarban ide-oda röpköd
levelei lehullanak
mert mégis sötétedik
és mindörökre sötétedni fog..."

Időjárás

2026-10-18, 03:55
Overcast
NW
Előjelzés
11°C
1 m/s
Apparent: 11°C
Nyomás: 1018 mb
Páratartalom: 38%
Szél: 1 m/s NW
Széllökések: 4.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:06
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat szorozva kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com