A MEOSZ garanciát kér a fóti gyermekváros mozgáskorlátozott gyermekeinek megnyugtató elhelyezését illetően
A MEOSZ – tekintve, hogy csak a sajtóból értesült a központ bezárásáról – számára a megjelent hírek alapján ugyanis nem világos, hogy melyek a jelenlegi tervek, és ezeknek milyen hatása lesz az ott élő mozgássérült vagy más fogyatékos gyerekekre.
Szövetségünk elkötelezett a fogyatékos emberek jogairól szóló ENSZ Egyezmény hazai megvalósítása mellett, ezért aggodalommal figyeli a fóti gyermekváros bezárásával kapcsolatban megjelent sajtóhíreket a kormányzat terveiről. Bízunk benne, hogy a koncepció messzemenően tiszteletben tartja a Magyar Kormány által is deklarált emberi jogokat, s ezt alapul véve felajánljuk, hogy a MEOSZ szakértelmével akár személyes egyeztetés keretében is segíti a munkát – közölte a sajtóval a szervezet.
A MEOSZ Fülöp Attila államtitkárnak írt levele itt olvasható.
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Egy jubileumi ünnepségen mutatta be diplomakollekcióját Pázmány Lili
Mozgássérült gyereket raboltak ki Szegeden
A MEOSZ szerint veszélybe kerülhet a hatékony jogérvényesítés az Egyenlő Bánásmód Hatóság megszüntet...
„Ha csak a fogyatékosságát látjuk, valóban fogyatékossá tesszük” – Sérült és ép emberek egymás szemé...
Ez egy másik világ... - amiben sok a közös vonás.
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
15°C






