Két hónap után élve került elő, de újra eltűnt a vak színésznő – Senki sem tudja, hol lehet Moldovan Kató
Éppen csak megkerült, ismét nyoma veszett az albínó színésznőnek, Moldovan Katónak (17) – tudta meg a Blikk.
A kamasz lányt több mint két hónapja keresték a barátai és a rendőrök, mire végül a nyomára akadtak a fővárosban. – Nemrégiben a belvárosban találtak rá, majd egy gyermekotthonba került, de nem maradt ott sokáig, sajnos ismét megszökött – kezdte a Blikknek a lány aggódó barátnője, akinek ötlete sincs, merre lehet most Kató. – Borzalmas volt ez a két hónap, amíg mit sem tudtunk róla. Leginkább attól féltünk, hogy valami baja esett, hiszen teljesen elvesztette a látását időközben. Nagy kő esett le a szívünkről, amikor meglett, akkor pedig végképp megkönnyebbültünk, amikor kiderült, egy haja szála sem görbült. Most sajnos minden kezdődik elölről – mondta egy másik közeli barátja. Szerették volna a történtekről Kató aggódó nevelőapjával is beszélni, ám lapzártáig nem reagált a Blikk megkeresésére. A férfi korábban úgy vélekedett, valaki bújtatja a lányt, és a nyomok a fővárosba vezettek. Katóval felvenni a kapcsolatot egyenlő a lehetetlennel: a mobilját kikapcsolta, közösségi profiljait még az eltűnése előtt gondosan törölte. Információjuk szerint a rendőrök korábban több embert is kihallgattak az eltűnésével kapcsolatosan. Kató látása rohamosan romlik, könnyen elképzelhető, hogy az eltűnése óta már elvesztette a szeme világát. Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a fiatal színésznő alig egy éve tudta meg, hogy hamarosan elveszíti a szeme világát. Magyarországra érkezett, hogy a vakok intézetében tanulja meg a Braille-írást. Itt barátkozott össze néhány fiatallal, köztük egy vak fiúval, akivel egy ideig párt is alkotott. A románcnak decemberben lett vége. Nem sokkal később egy szombat reggel – anélkül, hogy egy szót is szólt volna – meglépett nevelőjétől. Ezreket keresnek 15 907 – ennyi embert keresett 2017-ben a rendőrség a legutóbbi adatok alapján. Bár ez a szám 2015 óta csökken, a gyerekek esetében nem ilyen biztatóak az adatok. 2017-ben több mint 3000 eltűnt gyermeket kerestek a zsaruk, ami az előző évhez képest négyszázas emelkedést jelent. (Forrás: Blikk)
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Látássérült gyermekek számára készült készletet mutatott be a Lego
MIKOR A FÉRFI MEGNYOMJA EZT A GOMBOT, ELKÉPESZTŐ DOLOG TÖRTÉNIK
Tab is részt vesz a "Segítő kezek" programban az idősek megsegítésére
Fülöp Attila: A fogyatékos emberek munkába állását informatikai fejlesztésekkel is érdemes támogatni
Idén is lesznek intenzív komplex terápiás nyári táborok Fóton
HAIKU 2024
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
17°C







Vélemény, hozzászólás?