Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Josh és Jutta - Miért félsz
62
hallgató

Egymás munkáját segítette az Európai Bizottság és a MVGYOSZ.

- 2019. május 12. 11:00 - 1193 megtekintés

Ha látássérülteknek szánt szolgáltatások fejlesztéséről van szó, mindig a legjobb út megkérdezni magukat a látássérülteket, hogy mire volna szükségük.

Ezért is örülnek a szövetség munkatársai, amikor megkeresik őket igényfelméréssel, szolgáltatások továbbfejlesztéséről szóló kutatásokkal kapcsolatban.

Most épp Willen van Liendentől kapott egy telefont és levelet az MVGYOSZ a látássérült emberek postai szolgáltatásokkal kapcsolatos igényeinek és tapasztalatainak felmérése céljából. A kutatást az Európai Bizottság megbízásából a német WIK-Consult cég végzi, az eredményeket a postai szolgáltatásokra vonatkozó EP Direktíva végrehajtását vizsgáló tanulmány értékelésénél, illetve az ennek hatására végzett esetleges módosításoknál fogják igénybe venni. A felmérés konkrét tárgya a “postai szolgáltatásokat igénybe vevők igényei” volt.

A munkatársak készséggel adtak tájékoztatást az itthoni helyzetről, a postai szolgáltatások hiányosságairól, megemlítve az e-kormányzás akadálymentes hozzáférhetőségének hiányát, illetve a postákon belüli akadálymentesen hozzáférhető kiszolgálópult, valamint a csomagkiadó automaták akadálymentesítésének szükségességét. A cégtől utólag levelet is kapott az MVGYOSZ, melyben megköszönik a szövetség segítségét. (Ádám Judit – MVGYOSZ.)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. június 1. vasárnap, Tünde napja van.
Az év 22. hete és 152. napja.
Holnap Kármen, Anita napja lesz.

1485. Mátyás király a kiéheztetett Bécs városában június 1-én délben tartja fényes bevonulását. Nyolcezer főnyi válogatott had kíséretében, magyar öltözetben, igen fényes udvara által környezve. A polgármester a tanáccsal s a város kulcsaival, a papság Szent István temploma ereklyéivel, és a főiskola tanítói mentek elébe.


1816. Ferenc császár pátens által olyan pénzügyi műtétet rendelt meg, mely alapjává lett a birodalom financiális állapotának 1848-ig, s egyszersmind a felállított osztrák nemzeti banknak ötven éves kiváltságot adott.


Vasadi Péter / 1926.jún.1. - /
Egy éj, egy nap

"...S elébem jő a nappal.
Karját lógatja combja
mellett. Elnyűvött szolga,
akit bár senki sem kíván,
beállít reggelente.

Én kedvelem. Nem téveszt
meg, hogy hallgatag. Sovány
testében, beomlott tüdeje
mögött törvény dobol.
Hellyel kínálom s vallatom."

Időjárás

2025-06-01, 07:22
Overcast
S
Előjelzés
22°C
1.6 m/s
Apparent: 23°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 61%
Szél: 1.6 m/s S
Széllökések: 9.5 m/s
UV-Index: 0.9
Rövid leírás: 0mm /6% / Rain
Napfelkelte: 04:50
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy mínusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com