Hiába sikított a szörnyű kínokat átélő mozgássérült, ápolójának meg se fordult a fejében, hogy hívja a mentőket
Hanyag ápoló okozta egy mozgássérült férfi kínhalálát: anélkül tette bele páciensét a fürdőkádnyi forró vízbe, hogy ellenőrizte volna a hőmérsékletet.
A 38 éves, amerikai Benjamin Reed a végzetes Huntington-kórban szenvedett, ezért napi szinten járt hozzá egy központilag kirendelt ápoló. A férfit korábban legjobb barátja és egyben lakótársa, Joe Ribich gondozta, de több mint négy év után már nem tudott tovább segíteni neki. Az új ápoló – kinek nevét nem hozták nyilvánosságra – alig két és fél hét után okozta Reed kínhalálát. A hivatásos gondozó május 26-án megengedte a fürdőkádat, de anélkül tette bele a kerekesszékes férfit, hogy ellenőrizte volna a víz hőfokát. – Hallottam, hogy üvölt fájdalmában, és úgy sírt, mint ahogyan csak a húga temetésén. Elevenen égett el a fürdőkádban szegény – emlékezett vissza könnyek között Ribich élete legborzasztóbb eseményére. A lakótárs azonnal felszaladt az emeletre, de addigra az ápoló már kivette a tűzforró vízből Reedet, azonban nem hívott hozzá mentőt, és elsősegélyt sem nyújtott neki. Végül a barát hívott segítséget a szerencsétlen férfihez, aki nyaktól lefelé egész testén harmadfokú égési sérülést szenvedett. – Négy éven keresztül napi ötször fürdettem meg, és sohasem volt semmi baj. Hogyan történhetett meg ez a tragédia? – fakadt ki Ribich, aki egy héten át alig mozdult el legjobb barátja kórházi ágya mellől. Amikor Reed felébredt a kómából, neki kellett elmondania neki, hogy annyira súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem fogják tudni megmenteni az életét. Reed végül tizenegy nappal a szörnyű eset után belehalt a sérüléseibe. Az ápolót kiközvetítő cég sajnálatos balesetnek nevezte a történteket, de nem kívánt nyilatkozni az ügyben. Azt ígérték, hogy amint kivizsgálják, pontosan mi is történt, közleményben reagálnak. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt őrizetbe vette a figyelmetlen ápolót, aki óvadék ellenében szabadlábon védekezhet. (Forrás: Borsonline/METRO NEWS angol hírportál)
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
2°C
Vélemény, hozzászólás?