Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Hungária - A természet szava
56
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

A tankönyvpiac rendjérõl szóló jogszabál

- 2008. augusztus 27. 10:49 - 1899 megtekintés

Az iskolakezdés, a tankönyvrendelés aktualitása miatt Dr. Nagy Sándor, az MVGYOSZ alelnöke a tankönyvpiac rendjéről szóló jogszabályból készített kivonatot a látássérültek tájékoztatása céljából.

2001. évi XXXVII. törvény
a tankönyvpiac rendjéről
Az iskolai tankönyvrendelés rendje
8. § (4) Az iskolai tankönyvrendelésnek biztosítania kell, hogy – az iskolától történő tankönyv-kölcsönzés, napköziben, tanulószobában elhelyezett tankönyvek igénybevétele, használt tankönyvek biztosítása, illetőleg tankönyvek megvásárlásához nyújtott pénzbeli támogatás útján – a nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő minden olyan tanuló részére, aki
a) tartósan beteg,
b) testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos,
c) pszichés fejlődés zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott (pl. dyslexia, dysgraphia, dyscalculia, mutizmus, kóros hyperkinetikus vagy kóros aktivitászavar),
d) három- vagy többgyermekes családban él,
e) nagykorú és saját jogán családi pótlékra jogosult,
f) rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül
a tankönyvek ingyenesen álljanak rendelkezésre (normatív kedvezmények). A gyermekvédelmi gondoskodásban részesülő – nevelőszülőnél, gyermekotthonban, vagy más bentlakásos intézményben nevelkedő – ideiglenes hatállyal elhelyezett, átmeneti vagy tartós nevelésbe vett tanuló után nem vehető igénybe a normatív kedvezmény.
Az iskola igazgatója felel a normatív kedvezmények biztosításáért.
(6) A (4) bekezdésben meghatározott normatív kedvezményt igényelni kell. A normatív és a normatív kedvezmény körébe nem tartozó kedvezményre vonatkozó kérelmet, jogszabályban meghatározott igénylőlapon kell bejelenteni. Az igénylő a jogosulatlanul igénybe vett kedvezményért jogszabályban meghatározott módon felel.
(7) A kedvezmények iránti igényt az iskolai tankönyvrendelés elkészítése előtt, az iskola által meghatározott időben a (6) bekezdés szerinti igénylőlap felhasználásával kell bejelenteni. Az igénybejelentés időpontjáról az iskola az igénybejelentési határidő előtt legalább tizenöt nappal korábban, írásban köteles értesíteni minden tanulót, kiskorú tanuló esetén a szülőt. A határidő jogvesztő, ha a tanuló, kiskorú tanuló esetén a szülő az értesítés ellenére nem élt az igénybejelentés jogával. Nem alkalmazható ez a rendelkezés, ha az igényjogosultság az igénybejelentésre megadott időpont eltelte után állt be. Ha az igényjogosultság a tanulói tankönyvvásárláshoz nyújtott normatív hozzájárulás igénylését követő időpont után áll be – beleértve az iskolaváltást is – az iskola a tankönyvek kölcsönzésével, a napköziben, tanulószobán elhelyezett tankönyvek rendelkezésre bocsátásával teljesítheti az igényt. Az iskola a (4) bekezdés a)-f) pontjainak megfelelő igények kielégítését követően a benyújtott további igényeket a rendelkezésre álló tárgyévi tankönyv-támogatási keret, valamint a könyvtári tankönyvkészlet figyelembevételével a házirendben meghatározott módon bírálja el.
(8) A tartós használatra készült tankönyvet tankönyvkölcsönzés útján kell a normatív kedvezményre jogosult birtokába adni. Ha az iskola a tankönyvet tankönyvkölcsönzés útján adja a normatív kedvezményre jogosult tanuló birtokába, a használat jogát a tanulói jogviszony fennállása alatt addig az időpontig kell a tanuló részére biztosítani, ameddig az adott tantárgyból a helyi tanterv alapján a felkészítés folyik, illetve az adott tantárgyból vizsgát lehet vagy kell tenni. A tanuló, illetve a kiskorú tanuló szülője köteles a tankönyv elvesztéséből, megrongálásából származó kárt az iskolának megtéríteni. Nem kell megtéríteni a rendeltetésszerű használatból származó értékcsökkenést. A kölcsönzött tankönyv a tanuló részére értékesíthető. A tankönyvkölcsönzéssel, a tankönyv-értékesítéssel, a tankönyv elvesztésével, megrongálásával okozott kár megtérítésével, a kártérítési kötelezettség mérséklésével, illetve elengedésével összefüggő kérdéseket az iskola házirendjében kell meghatározni.
8/C. § (1) Ha az iskola a tankönyvek megvásárlásához pénzben támogatást biztosít a tanuló részére, az erről szóló értesítést megküldi a tanulónak, kiskorú tanuló esetén a szülőnek, tankönyvellátási szerződés esetén a tankönyvforgalmazónak is. Az iskola által nyújtott támogatással megvásárolt könyv a tanuló tulajdonába kerül.
8/D. § (1) A vak és gyengénlátó tanulókkal foglalkozó iskola igazgatója az iskolai tankönyvellátást vagy annak egy részét a Szövetség közreműködésével is megszervezheti. Ha az iskola a Szövetség közreműködését kéri az iskolai tankönyvellátás megszervezéséhez, a tankönyvrendelést a Szövetségnek kell megküldeni. A tankönyvrendelések összesítése alapján a Szövetség megkeresi az érintett kiadót, kérve, hogy a kívánt tankönyvet elektronikus úton bocsássa a rendelkezésére. A megkeresésben pontosan meg kell határozni, hogy a kért tankönyvet melyik iskolában, hány példányban kívánják megküldeni. A kiadó a megkeresést tíz napon belül köteles teljesíteni. Ha a kiadó a megkeresésnek nem, vagy késve tesz eleget, a tankönyvet törölni kell a tankönyvjegyzékből.
(2) A Szövetség az elektronikus úton megküldött tankönyveket a vak és gyengénlátó tanulók részére alkalmazható formára átdolgozza, és megküldi az iskoláknak. Az előállított tankönyveket sorszámmal kell ellátni. A Szövetség az előállított és az iskoláknak megküldött tankönyvekről nyilvántartást köteles vezetni. A nyilvántartást oly módon kell elkészíteni, hogy abból meg lehessen állapítani, melyik iskolának hány darab és milyen sorszámú könyvet küldtek meg.
(3) A Szövetség az általa megküldött tankönyvekért kizárólag az előállítással összefüggő költségei – általános forgalmi adóval megnövelt – összegének a megtérítésére tarthat igényt az iskolától.
(4) A tankönyv kiadója jogosult ellenőrizni, hogy a Szövetség részére megküldött tankönyvet kizárólagosan a vak és gyengénlátó tanulók iskolai tankönyvellátására – beleértve az iskolai könyvtári ellátást is – használták-e fel.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


8 - egy =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - szombaton 17 órától a Hobby Rádióban.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. szeptember 10. szerda, Nikolett, Hunor napja van.
Az év 37. hete és 253. napja.
Holnap Teodóra napja lesz.

1452. V. László király Bécsben magyarnak vallja magát, ami a honfiakat lelkesültséggel tölti el. Czillei Ulrik átvevén Lászlót, az ifjú királyt, a nép örömujjongása közepette Bécsbe vitte. A gyermek jelenlétében szóváltás keletkezvén a jövendő lakása felett, László közbevágva így szólt: " Magyar vagyok, és így nálatok kell laknom ! "


1898. Erzsébet császár és királynét, a közkedvelt Sissyt, Genfben hátba szúrta egy olasz anarchista.


Radnóti Miklós: Erdő

A lomb között aranykard,
napfény zuhant át,
megsebzett egy fatörzset,
s az halkan sírni kezdett
aranylófényű gyantát.

Időjárás

2025-09-10, 18:10
Slight rain
ESE
Rövid leírás
21°C
3.1 m/s
Apparent: 15°C
Nyomás: 1011 mb
Páratartalom: 1%
Szél: 3.1 m/s ESE
Széllökések: 12.3 m/s
UV-Index: 0.05
Rövid leírás: 15.2mm /100% / Rain
Napfelkelte: 06:14
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét mínusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

  • 2025.09.13 10:00 - Magánrendezvény - Színházterem foglalt
  • 2025.09.17 17:00 - Áramszünet (érzékenyítő program) - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2025.09.17 18:00 - Akusztikus zenekari próba - Színházterem foglalt
  • 2025.09.20 09:00 - Közösségi tér takarítása - Közösségi szolgálat lehetősége diákoknak! - jelentkezz az info (kukac) kulturtanya (pont) hu mail-címen
  • 2025.09.24 17:00 - Áramszünet (érzékenyítő program) - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com