A MEOSZ fellépése nyomán akadálymentesek lesznek a falubuszok
Ma Magyarországon az épületek, létesítmények, utak, közlekedési eszközök többsége nem hozzáférhető a mozgáskorlátozott emberek számára.
Ennek következtében gyakran nem, vagy csak korlátozottan férnek hozzá a közszolgáltatásokhoz, mint például az oktatáshoz, képzéshez (sok esetben az oktatási intézmények sem akadálymentesek), egészségügyi ellátáshoz (az épületek mellett az egészségügyi szolgáltatást nyújtó berendezések, eszközök sem mindig hozzáférhetőek), mindennapi ügyintézéshez (gyakran a vidéki kistelepüléseken az önkormányzati épületek nem akadálymentesek).
Szövetségünk következetesen küzd a közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés és a teljes körű akadálymentesítés megvalósításáért, melynek keretében 2019 májusában – szakértelmét felajánlva- kérte bevonását a Magyar Falu Program keretében megvalósuló programok tervezésébe annak érdekében, hogy a mozgáskorlátozott személyek számára minden szempontból hozzáférhető, biztonságos, és teljes körű akadálymentesítést biztosító fejlesztések valósuljanak meg. A MEOSZ egyeztetett a Települési Önkormányzatok Szövetségével is, aki támogatja a MEOSZ ezirányú törekvéseit, elismerve a probléma meglétét és azt, hogy fel kell számolni ezeket a problémákat a mozgássérült állampolgárok érdekében.
Gyopáros Alpár kormánybiztos együttműködéséről biztosította Szövetségünket és kérte, hogy az akadálymentesítésre vonatkozó javaslatainkat küldjük meg, hogy azokat figyelembe tudják venni a következő pályázati felhívások kiírása során. 2019. július 22-én küldtük meg a részletes észrevételeinket, mely az épületek, az épített környezet, az eszközök és a szolgáltatások akadálymentesítési követelményeire vonatkozó javaslatainkat foglalja magában.
Az épületek és az épített környezet akadálymentesítése kapcsán kiemeltük, hogy a közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés biztosítása törvényi kötelezettség, amelyet az egyetemes tervezés és az észszerű alkalmazkodás elveinek teljes körű gyakorlati érvényesülése révén látunk megvalósíthatónak. Emellett felhívtuk a figyelmet a hatályos építési előírások maradéktalan betartásának szükségességére, akár utólagos ellenőrzések során történő kikényszerítésére is. Ezen felül hangsúlyoztuk, hogy az akadálymentes közlekedés érdekében a közterületi járdák és utak felújítása során (beleértve a buszmegállókat is) a megfelelő akadálymentesítés is elengedhetetlen.
Az eszközfejlesztések kapcsán hangsúlyoztuk, hogy az orvosi rendelőket olyan orvosi eszközökkel kell felszerelni, amely alkalmasak a fogyatékossággal élő személyek, így a mozgáskorlátozott emberek ellátására is (pl. állítható magasságú vizsgálóágy/vizsgálóasztal, műszerek, egyéb felszerelések). Az egyenlő esélyű hozzáférés jegyében a falu-és tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése keretében olyan gépjárművek, falubuszok beszerzését tartottuk szükségesnek, amelyek alkalmas mozgásában korlátozott, kerekesszéket használó utasok biztonságos szállítására. Az ilyen gépjárműnek minimum egy elektromos kerekesszék szállítására kell alkalmasnak lennie, valamint rámpával vagy emelőszerkezettel és 4 plusz 3 pontos rögzítési rendszerrel kell felszerelni. A 2019. augusztus 2-án megjelent pályázati felhívás műszaki-szakmai követelményként már rögzíti az általunk javasolt paramétereket.
A szolgáltatásfejlesztést célzó alprogramok kapcsán hangsúlyoztuk, hogy a pályázatok megvalósulása kapcsán monitorozni kell, hogy a pályázati pénzekből finanszírozott események, programok és egyéb szolgáltatások kialakítása során biztosították-e a fogyatékos emberek részvételének lehetőségét, illetve a szolgáltatásokat a fogyatékos emberek akadály nélkül igénybe tudják-e venni. Ezen kívül kértük, hogy a pályázatok biztosítsanak lehetőséget olyan innovatív megoldások kidolgozására is, melyek az infokommunikációs technológiák útján támogatják a kistelepüléseken élő mozgáskorlátozott emberek információhoz, szolgáltatásokhoz való hozzáférését. Minden olyan szolgáltatás, mely helyben támogatja a mozgáskorlátozott emberek internethez, számítógéphez valamint az asszisztív technológiákhoz való hozzáférését, az az önállóságuk, önrendelkezésük biztosítását szolgálja. A Magyar Falu Program keretében a jövőben megvalósuló úgynevezett „okospontok” szolgáltatásait olyan funkciókkal javasoltuk kiegészíteni, melyek támogatást és információt tudnak nyújtani a mozgáskorlátozott embereknek hogy az internetet, alapeszközeiket vagy az ahhoz kapcsolódó kisegítő eszközeiket, alkalmazásokat folyamatosan tudják használni.
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
2°C