Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

RONAN KEATING - WHEN YOU SAY NOTHING AT ALL
53
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Megvalósult szükséglet – Informatika oktatás látássérült középiskolások számára 2. rész

- 2019. augusztus 24. 7:47 - 1275 megtekintés

Az MVGYOSZ szervezésében megvalósult informatika oktatás középiskolás látássérült fiatalok számára második napján dr. Nagy Sándor nevében Gulyásné dr. Bölkény Ágota, az MVGYOSZ jogtanácsosa köszöntötte a tréning résztvevőit.

Néhány szóban elmondta, hogy az MVGYOSZ vezetősége számára fontos, hogy a látássérült diákok egyenlő esélyekkel induljanak pályájuk során. Felhívta a figyelmet a szövetség több szolgáltatására, melyet igénybe vehetnek a tanulók, így például a hangoskönyvtárra és a segédeszközboltra is. Ezután ismét kezdetét vette a komoly munka: a Microsoft Office Word menüszalagjának kezelésével és a vezérlőelemek használatával ismerkedtek a résztvevők a délelőtt folyamán. Az ebédszünetben meglátogatta a csapatot Gál Enikő, az adaptációs csoport munkatársa és Bors, a vakvezető kutya. Enikővel a vakvezető kutyákról beszélgettek a fiatalok, és mivel Borson nem volt hám, Enikő engedélyével meg is simogathatták a kutyust. A szünet után a szövegszerkesztő részletes tanulmányozása mellett már csak rövidebb időt tudtak a Microsoft Office Excel táblázatkezelővel foglalkozni a tanulók. De ebbe az időkeretbe is belefért a navigációtól kezdve a formázásokon át a függvények alapszintű ismeretéig minden. Majd a tréning után meg is fogadták Ágota tanácsát, és meglátogatták a Szolgáltató Centrumot. Beszélgettek az ott dolgozó munkatársakkal.

A napot fakultatív programként a Vakok Kertjében zárták, ahol pingpongoztak és hintáztak egészen zárásig.

A tréning utolsó napját az optikai karakterfelismerés tanulmányozásával töltötték. A kamera megismerése és használata mindenkinek érdekes élmény volt. Az optikai karakterfelismerő programok mellett megbeszélték, hogy a 2019-es JAWS  for Windows-nak is van karakterfelismerő része, melynek használata kép alapú pdf dokumentumnál insert + szóköz, ezután le kell ütni az o betűt, majd a d-t. Ha nem pdf-ről van szó, hanem valamilyen képfájlról (pl. jpg, bmp, png), akkor a billentyűkombináció annyiban változik, hogy a végén d helyett f betűt kell nyomni.

A matematikai leíró nyelveket gyakorlat útján szerette volna bemutatni Velegi István, az INFOALAP munkatársa. A tanulók operációs rendszereinek, illetve a képernyőolvasó különbözőségei miatt ez nem ment zökkenőmentesen. Így az INFOALAP felajánlott a tréningen résztvevők számára egy ingyenes pótló alkalmat a leíró nyelvekkel kapcsolatban. Az alkalmon lesz lehetőség a LaTex és MathML matematikai leírónyelvek kipróbálására. Az utolsó “tananyag” az okostelefonos alkalmazások voltak, mely során kaptak még néhány tippet hasznos applikációk tekintetében.

A képzés végén megbeszélték, ki hogy érezte magát és egy emléklappal búcsúztak a szervezők minden résztvevőtől. Egyetlen kérésük volt a résztvevőknek: legyen még hasonló alkalom.

Az elhangzottakról hanganyag készült, melyet minden tanulónak eljuttatnak az otthoni gyakorláshoz. Akit érdekel az anyag, írott változatban megtalálhatja az Informatika a Látássérültekért Alapítvány honlapján (http://infoalap.hu/).

A tréning ötlete A jövő kilátásai projekt találkozósorozatán, az Együtt a jövőnkért májusi alkalmán merült fel.
A megvalósulás azt mutatja, hogy sikeresek ezek a találkozók. Érdemes eljönni és elmondani véleményünket, megosztani gondolatainkat, mivel ilyen nagyszerű dolgok születnek belőle.

Az Együtt a jövőnkért következő alkalma szeptemberben lesz, ahol ismét A jövő kilátásai októberben nyilvánosságot látó weboldala lesz a középpontban. (MVGYOSZ. / Puskás Anett ifjúsági referens)

 

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. december 24. szerda, Ádám, Éva napja van.
Az év 52. hete és 358. napja.
Holnap Eugénia, Karácsony napja lesz.

1775. Elkészült a székesfehérvári székesegyház főoltárképe, Vinzenz Fischer alkotása: Szent István felajánlja a koronát.


1926. Budapesten a Nagykörút és a Rákóczi út sarkán felállították az első közlekedési villanylámpát. A váltást rúddal végezte a lámpa alatt kis dobogón álló rendőr.


Ady Endre: Kis karácsonyi ének

Tagnap harangoztak,
Holnap harangoznak,
Holnapután az angyalok
Gyémánthavat hoznak.

Szeretném az Istent
Nagyosan dícsérni,
De én még kisfiú vagyok,
Csak most kezdek élni.

Isten - Dícséretre
Mégis csak kiállok,
De boldogok a pásztorok
S a három királyok.

Én is mennék, mennék,
Énekelni mennék,
Nagyok között kis Jézusért
Minden szépet tennék.

Új csizmám a sárban
Százszor bepiszkolnám,
Csak az Úrnak szerelmemet
Szépen igazolnám.

/Igy dúdolgattam én
Gyermek hittel, bátran,
1883
Csúf Karácsonyában./

Időjárás

2025-12-24, 14:52
Overcast
NE
Előjelzés
5°C
4.5 m/s
Apparent: 2°C
Nyomás: 1020 mb
Páratartalom: 87%
Szél: 4.5 m/s NE
Széllökések: 9.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /100% / Rain
Napfelkelte: 07:30
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét mínusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com