Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

csondor kata - Love story
47
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Videoklippel a diszkóbalesetek ellen.

- 2008. október 22. 7:13 - 1569 megtekintés

DISZKÓBALESETEK ELLEN KAMPÁNYOL A „TISZTA FEJJEL PROJECT”

Diszkóbaleset a rendőrségi zsargon szerint az a baleset amelynek áldozataik pedig főként tizen-huszonéves fiatalok, akiknek a vérében alkoholt vagy kábítószert fedeznek fel, és az útvonaluk általában kötődik egy-egy szórakozóhelyhez. Az elmúlt évek tapasztalata, hogy az
 ilyen baleseteknél sok a súlyos, halálos sérült. A balesetek elsődleges oka általában az egymás előtti vagánykodásból adódó túlzott sebesség, amit az alkoholos, olykor kábítószeres befolyásoltság tetéz.

 

A Tiszta fejjel Projectről

 Slágergyanús videoklip készült az ORFK kezdeményezésére, hogy ezzel az eszközzel is felhívja a figyelmet a diszkóbalesetek veszélyére. A „Tiszta fejjel Project”, azaz Lola, Tóth Gabi, Völgyesi Gabi, Puskás Peti, Mark, Molnár Tamás (Anti Fitness Club) és Gáspár Laci közösen énekelt dalában egy végzetesnek ígérkező estét énekelnek meg. A klipben kiderül, a végzetes autós kaland szerencsére csak álom volt. ATiszta Fejjel kampány üzenete: „Ne haljon meg senki oktalanul!”

 A videoklip és a kampány népszerűsítésében részt vesz a VIVA Televízió és Jáksó László is. Az Országos Rendőrfőkapitányság által életre hívott akció szorosan együttműködő partnere a DJ Szövetség – Magyar Lemezlovas Egyesület. A klip bemutatása alkalmából rendezett
sajtótájékoztatón megjelentek a dalban közreműködő népszerű előadóművészek és az országszerte ismert lemezlovas, DJ Spigiboy is.
A lemezlovasok maguk is felelősséget éreznek a fiatalok tíz- és százezrei iránt, akiket hétvégéről hétvégére szórakoztatnak. Ezért mind a Szövetség, mind pedig egyes tagjai
mindent megtesznek azért, hogy a kampány rendkívül fontos üzenete eljusson a címzettekhez. A DJ Szövetség örömmel vállalja a partneri együttműködést az ORFK-val.”

 

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


8 - négy =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. augusztus 3. vasárnap, Hermina napja van.
Az év 31. hete és 215. napja.
Holnap Domonkos, Dominika napja lesz.

1849. Klapka Komáromnál kitört a jobbparti osztrák dandár ellen. Az ellenség vesztesége 300-nál több halott és sebesült, 7 ágyú, 700 tonna lőpor, 3000 lőfegyver, 2750 ökör, stb.


1945. Magyarország és Ausztria árucsere-forgalmi egyezményt köt Budapesten.


Gárdonyi Géza
Éjjel a Tiszán

Feljött a hold a Tiszára,
Csend borul a fűre, fára.
Szeged alatt a szigetnél
áll egy ócska halász-bárka.

Holdvilágnál fenn a bárkán
halászlegény ül magában:
ül magában s furulyál;
furulyál az éjszakában.

A Tiszára a sötétség
gyászfátyolként terül hosszan:
gyászfátyolon a csillagok
csillogdálnak gyémántosan.

Talán épp a bárka alatt
lenn a vízben, lenn a mélyben
fekszik egy nagy halott király,
halott király réges-régen.

Koporsója arany, ezüst,
s vasból van a burkolatja.
És a hármas koporsóban
a király a dalt hallgatja.

Időjárás

2025-08-03, 05:51
Slight rain
NW
Rövid leírás
20°C
0.9 m/s
Apparent: 22°C
Nyomás: 1011 mb
Páratartalom: 55%
Szél: 0.9 m/s NW
Széllökések: 15.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 2.5mm /89% / Rain
Napfelkelte: 05:24
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét szorozva kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com