Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Kamureklám 🙂
60
hallgató

Fény nélküli szines program a Zeg-zug gyermekházban

- 2008. december 7. 20:48 - 4352 megtekintés

A Vakrepülés színtársulat 10. születésnapi rendezvénye. Különleges Áramszünet a Zeg-zug gyermekházban. Milyen lehet látó embereknek sötétben úgy tapogatózni, mint ahogy a vakok tapogatóznak? A megújult Hobbyrádió első élő közvetítése, re-open party.

A Vakrepülés színtársulat 1998-ban alakult meg a Vakrepülés színtársulat, amelynek vak fiatalok a tagjai, és akik úgy adnak elő színdarabokat, mint bármely más színtársulat, a különbség csupán annyi, hogy ők nem látnak. A társulat alapítója Sallai Zoltán volt, jelenlegi vezetője Máj Krisztina, mint művészeti vezető, valamint Pál Zsolt (Pille), mint sajtóreferens és a társulat egyik szereplője a sok közül, s ő egyben a Hobbyrádiónak, az első fogyatékosügyi rádiónak a főszerkesztője is. A kis csapat nemcsak színdarabok előadásával szórakoztatja a nagy közönséget, hanem olyan programokat is szervez, amellyel a látó emberek megismerhetik a vakok életét, világát, egy kis részletébe legalábbis betekintést nyerhetnek, ámbár ez a kis részlet éppen a legfontosabb: hogyan lehet sötétben élni, és a sötétben ellátni, megoldani a mindennapi feladatokat, válaszolni az egyre jobban növekvő kihívásokra? Különleges Áramszünet Áramszünetnek már mindenki lehetett szem- és fültanuja, s ha azt mondanám, hogy attól különleges ez az Áramszünet, hogy nagy kezdőbetűvel írtam, semmi értelme nem volna ennek a cikknek. De nem ettől különleges ez az Áramszünet, ezért hamarosan kiderül, hogy akkor viszont mitől? 2008. december 6-án a Vakrepülés színtársulat a megalakulásának 10. évfordulója alkalmából nagyszabású színes rendezvénnyel lepte meg a Zeg-zug gyermekházba ellátogatott vendégeket. A program az Áramszünet címet kapta, mivel lényege az volt, hogy 18 órától 21 óráig teljesen besötétítették a Zeg-zug gyermekház minden zegét-zugát, ám az egyes termek közötti átjárhatóságra lehetőség volt, mivel minden helységben érdekes programokat kínáltak a látó vendégeknek. A látó vendégeknek ugyanis a teljesen besötétített épületben, ahová még csak egy picike fény sem szűrődhetett be – olyannyira sötét volt – különböző feladatokat kellett megoldaniuk, amely által a vakok világába, életébe kaphattak betekintést. A nem látó emberek az érzékelésre a tapintást, a hallást, a szaglást és az ízlelést tudják használni látás híjján. Most erre kényszerültek a rendezvényre betévedt látó vendégek is. Különböző ügyességi feladatokat kellett megoldaniuk, amelyek az említett érzékszerveket vették igénybe, s aki kiállta ezeket a bátorság próbákat, az 21 óra után a visszaszámlálást követően megtekinthette világosban is az épületet. Volt tapintható képek tárlata, ahol a vállalkozók kidomborított képeket kaptak a kezükbe, amelyek valamit ábrázoltak, és tapintás alapján meg kellett mondaniuk, hogy mi van a képen. Volt ügyességi feladat, ahol dominókat kellett összepárosítani tapintás alapján, kellett tornyot építeni kis kockákból vagy dominókból, különböző formákat egy dobozba belerakni úgy, hogy minden alakzatnak megvolt a maga kiformázott luka a dobozon, és azt meg kellett találni. A bátor vállalkozók tornázhattak is, természetesen ezt is sötétben, olyan tornagyakorlatokat kellett megoldaniuk, amely az egyensúlyozásra, egymás érzékelésére, egymás végtagjainak: kezének, lábának megtapintására irányult. A hallást is igénybevette, hiszen még csörgőlabda is előkerült. Volt ritmusparádé, amelyhez egy zenész csapat szolgáltatta a zenét, és a különböző hangszerekkel hallás után a ritmust kellett leutánozni. Aki úgy kívánta, kérhetett masszázst is. Volt még braille (brejj)-névjegykártya készítés is, ezzel a vakok írását is megismerhették a látó emberek. Valamint akik még erősnek is érezték magukat, nemcsak bátornak, a kötélhúzásban is bizonyíthattak. Nem maradt el a jó zene és a jó hangulat sem. A Zeg-zug gyermekház nagyterme zsúfolásig megtelt, és hatalmas volt a hangzavar, mivel senki nem látott semmit, és még a látó emberek is csak úgy tudták egymást megtalálni, ha a nevét kiáltották hangosan. Kisebb lökdösődések is előfordultak, ámde ezek nem szándékosak voltak, sokan nekimentek egymásnak, ami nem csoda, hiszen nagyon sokan gyűltek össze. Minden teremben volt valami, amit ki lehetett próbálni, feladatokat meg lehetett oldani, bizonyítani lehetett, hogy vakon is meg tudják oldani az adott feladatot. Sok gyermek is volt, akik nagyon élvezték, de amúgy a vendégek nagyrésze a fiatalabb korosztályból került ki. Hobbyrádió: élő közvetítés A rendezvényt, amelyet a Vakrepülés színtársulat és a Netmédia alapítvány közösen szerveztek meg, a megújult Hobbyrádió élő egyenes adásban közvetítette. Ez azért jelentős, mert a Hobbyrádiónak, amely márkorábbanlétezett, aztán megszünt, s idén januártól újra indult, ez volt az első élő közvetítése, sem korábban, sem január óta, a megújulás óta nem volt élő közvetítése. A Hobbyrádió, mely – mint már említettem – az első fogyatékosügyi rádió, s mindezidáig csak felvételről (konzerv anyagból) készültek műsorai. Most azonban saját magát dobta be a mély vízbe azzal, hogy rögtön e nagyszabású rendezvény közvetítését vállalta magára, ami nem kevesebb, mint 3 óra 10 percnyi élő adást jelentett (re-open party). A műsorvezetők Pál Zsolt főszerkesztő és jómagam voltunk. Minden helyszinen jártunk-keltünk, s meglestük, hogy a látó emberek hogyan boldogulnak vakként a megoldandó feladatokkal, a rájuk váró kihívásokkal. Többekkel beszéltem magam is, s minden interjúban megkérdeztem, hogyha ezekután az utcán meglátnak egy vak embert, már lesz-e fogalmuk arról, hogy milyen is a vakok világa, milyen érzés is lehet vaknak lenni? Minden interjúalanyom kérdésemre elmondta: mostmár tudni fogják, eddig nem tudták, nem is voltak ilyen rendezvényen, de nagyon jól érzik magukat, csak azért szokatlan, hogy nem látnak, még egymást sem látják. Két fiatal lánnyal, akik barátnők, és együtt jöttek a rendezvényre, azt kérdeztem, hogy nem bánták-e meg, hogy eljöttek, nem lett volna-e jobb, ha ehelyett inkább egy diszkóba mennek? Mindketten azt válaszolták, hogy nem, őket ez érdekelte, és nem csalódtak, nagyon érdekesnek találták ezt a rendezvényt, érdekesnek tartották a feladatokat, a programokat, és amit lehetett, mindent kipróbáltak, hogy próbára tegyék érzékszerveiket persze a látáson kívül. A gimnasztikát és a ritmusparádét hatalmas hangzavar kísérte, ezért kicsit ki is kellett állnom a nagyterem, valamint a stúdió ajtaja közé valahogyan, mert nem tudtam tudósítani, közvetíteni, hogy mi folyik, így a rádió hallgatók nem hallottak volna belőle semmit. A kötélhúzást könnyebb volt közvetíteni, ámbár az sem volt éppen zajmentes, de jó volt „látni”, hallani, hogy a vendégek élvezték az egész rendezvényt, szívesen vették az akadályokat, szívesen állták ki a „bátorságpróbákat”, és öröm volt bennük, ha sikerélményük lehetett. Egy fiatalember kérdésemre elmondta, hogy olyan feladatokat próbált megoldani inkább, olyan játékokban vett részt, amelyet viszonylag könnyebbnek talált, mert szüksége volt a sikerélményre. Sikerélménye azonban úgytűnik, mindenkinek volt, mert a rendezvény végén nagyon nagy élménygazdagságról tettek tanubizonyságot, örömmel mesélték tapasztalataikat. Természetesen a vetélkedő sem maradt el, volt pl. üdítő ivó verseny, s ez akkora sikert aratott, hogy a nagy sikerre való tekintettel meg is kellett ismételni. A visszaszámlálás Még mielőtt visszaszámlálás után a villanyok felkapcsolása megtörtént volna, nem maradt el az est egyik csúcspontja, a tombola sem. A tombolán értékes nyereményeket lehetett nyerni, azaz értékeseket és humorosokat egyaránt. Sokan nyertek mindenféle dolgokat, illatszereket, kazettát, cd-t, egyéb érdekes és hasznos tárgyakat. A tombolahúzást én magam a stúdióban fejhallgatón keresztül hallgattam végig, mivel én kezeltem a technikát, mert ketten voltunk felváltva technikusok vakok, mivel látók szóba sem jöhettek, hiszen még a laptopok monitorjai, a keverőpult ledjei, a laptopok ledjei is le lettek takarva és ragasztva, mert azok is árasztottak nagyon pici fényeket, és az volt a lényeg, hogy sehonnan nem szűrődhet be fény semmilyen módon, függönyök fedték el az ablakokat, az ajtóréseket is. Tehát ilyen körülmények között ketten Zsolttal, a főszerkesztővel felváltva kezeltük a technikát, így az utolsó fél órát én magam csináltam végig technikusként, s közben a fejhallgatóban hallottam az eseményeket bentről. Nagyon humoros volt a tombolahúzás, természetesen sok-sok humort vittek bele a Vakrepülés színtársulat frontemberei: Máj Krisztina és Pál Zsolt, akik lebonyolították a tombolát, így aztán én sem maradtam ki a dolgokból, de akkor már nem volt mikrofon sem a kezemben, technikusként nem volt rá szükség. Miután lezajlott a tombola, minden nyeremény gazdára talált, akkor következett már majdnem a vége, de még valami hátra volt: Mint ismeretes, Hofi Géza óta tudjuk, hogy: „Kell egy kis áramszünet, időnként mindenkinek. És aztán megint mehet minden tovább…” Ennek a dalnak a lejátszása után, amelyet közösen énekelt a zene alapján szinte egyhangúlag mindenki, végülis 21 óra 10 perckor elkezdődött a visszaszámlálás. 10 másodperctől kezdtünk visszaszámlálni, ahogy az szokás, majd ezután hatalmas üdvrivalgás közepette kigyúltak a fények, felkapcsolódtak a villanyok, lehulltak a leplek, fény gyúlt, újra kivilágosodott a Zeg-zug gyermekház, a látók újra láttak, és végignézhették világosban az egész épületet. Majd ezután a Vakrepülés színtársulat tagjai, a Hobbyrádió képviselői, valamint a még ott maradt látó és nem látó vendégek egy kis „álló” fogadáson vehettek részt, és egy kis pezsgőzéssel, valamint egy kis beszélgetéssel zárult le az egész este. Az élő közvetítés a visszaszámlálás után végetért a Hobbyrádióban. Ez nekünk, rádiósoknak is sikerélmény volt, hiszen az első élő egyenes adásban történő közvetítés még ha nem is bonyodalommentesen, de lezajlott, és rögtön három óra 10 percesre sikeredett, tehát minden lement adásban, amit szerettünk volna, hogy lemenjen. Célunk az volt, hogy a rádióhallgatóknak átadjuk azt a hangulatot, amely ott a Zeg-zug gyermekházban uralkodott végig az est folyamán. Köszönet illeti ezért a szervezőket: a Vakrepülés színtársulatot és a Netmédia alapítványt, valamint azokat a vendégeket, akik eljöttek, és résztvettek ezen az esten, és gondoskodtak arról, hogy ez a hangulat valóban jó legyen, és a rádióhallgatók is átérezhessék azt, amit a látók átéreztek a Zeg-zug-ban: semmit nem láttak, csak a hangokat hallották. A rádiót hallgatók ugyanezt az élményt kapták meg: nem hallhattak, és nem láthattak mást, csak a hangokat hallhatták, ők is legfeljebb sötétben tapogatózhattak. Alig mutatkozott különbség tehát a Zeg-zugban megjelent vendégek, valamint a rádió előtt ülő hallgatók között e tekintetben. R.A. Kriszta

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


kettő + = 6

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - kultúra, közélet, minden héten új téma körüljárása
    A D-ER Stúdió - az ER Press Kft. műsorkészítő műhelye - több mint egy évtizede készíti közszolgálati műsorait, amelyeknek célja megfelelni egy minél szélesebb hallgatói kör érdeklődésének. A műsorpaletta a felmerülő igényeknek megfelelően nagyon színes, sokrétű és állandóan bővülő képet mutat. A műsorokat több tucat helyi és regionális rádió egyedi szerződések alapján sugározza, amelyeket a D-ER Stúdió térítésmentesen bocsát rendelkezésükre. Az összeállítások nem egy-egy adott rádió stílusához igazodnak, hanem egyedi formával és arculattal rendelkeznek, amelyek egységesen jellemzik a D-ER Stúdió munkáját. Partnereink bár kereskedelmi adók, számukra a D-ER Stúdió közszolgálati műsorokat állít elő. A műsorok magas színvonalon megszerkesztett egységből állnak, amelyek időtartama alkalmanként 30 perc, ebben általában 3-4 riport kap helyet; a szöveg-zene arány 60-40 % a riportok javára. A műsorok általában nem önmagukban szerepelnek, hanem egy-egy sorozat egységeiként. Összeállításainkat többségében helyi/regionális rádiók sugározzák, lefedve szinte az egész országot. Az adásidőpontok ugyan eltérőek, de a partnerrádiók sugárzási körzetei az ország lakosságának 93%-át érik el. A rádiós partnerek visszajelzése alapján (amelyek részben a Szonda Ipsos, részben a Medián közvélemény kutatók adataira alapulnak) a jelenleg biztosnak tekinthető hallgatói létszám 1,2-1,6 millió fő; a kor, nem és iskolai végzettség szerinti megoszlás vegyes.

    D-ER Stúdió - A regionális és helyi rádiók közszolgálati műsorainak készítője: a Magyar Public Relations Szövetség CSR Média 2008. pályázat Rádió szerkesztőség kategóriájának nyertese


    Sorozatainkból


    Biztonsági öv - Baleset-megelőzési magazin
    A műsor célja, hogy előremozdítsa a balesetmentes közlekedést, hogy olyan morált, viselkedést alakítson ki, erősítsen meg, mely a biztonságosabbá teszi a közlekedést. Műsorunk nem csak az autóvezetőknek szól, hanem mindenkinek, aki részese a közlekedésnek. Az aktuális témák mellet színes összeállítások is helyet kapnak a Biztonsági övben, mint például a közlekedési tárgyak gyűjteményei.

    Civil élet - civil partnerség - Példát mutatunk

    Egészségtükör

    A műsor célja az egészségmegőrzés, a betegségek megelőzése a prevenció fontosságának köztudatba emelése. A magyar lakosság nagyon rossz egészségi állapota, a jelenleg zajló egészségügyi intézményrendszer átalakítása, az emberekben lévő bizonytalanság indította el a műsor gondolatát, hogy a helyes táplálkozástól a krónikus betegségeken át a védőoltásokig teljes és aktuális képet adjunk az egészségügyről, egészségünk védelméről, nem hallgatva el a ránk leselkedő kórokat sem. Műsorainkban az adott témákat mindig több irányból járjuk körbe, betegeket, orvosokat, szakértőket megszólaltatva, nem feledkezve el a lelki egészség fontosságáról sem. A prevenciót - az elsődleges megelőzést éppen úgy, mint a szűrővizsgálatokat - nagyon fontosnak tartjuk, így műsorainkban ez kiemelt szerepet kap.

    Életutak - Álmok, életképek: történetek életekről, hivatásokról

    A műsor célja, olyan életpályák bemutatása, melyek példaértékűek. Beszélgetés művészek, tudósok, híres emberek életéről és munkásságáról, melyben családi történetek elevenednek meg, valamint megtudhatjuk, hogyan válik egy szakma hivatássá, sőt, életcéllá.

    Hagyományaink, értékeink Európában: ahol az érték a mérték...

    A sorozat célja, hogy hazánk hagyományait,elfelejtett értékeit, múltját és jelenét mutassa be jellegzetesen magyar "kincseken", hungarikumokn keresztül; bizonyítván, hogy Magyarország nemcsak tájairól, ételeiről, hanem porcelánjáról, kristályáról, csipkéjéről, hímzéseiről és a kézműves ipar egyéb termékeiről is ismert külhonban.

    Kontroll - A Társadalmi Unió Fogyasztóvédelmi magazin műsora

    A sorozat célja a Társadalmi Unió fogyasztóvédelem terén kifejtett tevékenységének népszerűsítése olyan módon, hogy a társadalom különböző rétegei számára fontos és elengedhetetlen fogyasztóvédelmet szolgáló információk, tudnivalók megismertetése. A műsortól elvárható, hogy a hétköznapi élet során praktikusan felhasználható támogatást nyújtson, ellássa a hallgatót jogi és törvényi ismeretekkel ezen a területen, kézzel fogható tanácsokat, praktikákat és a mindennapokban használhat cselevési terveket mutasson, felhívja a figyelmet azokra az elvárható és elvárandó viselkedési és ügyfélközpontú magatartásra, mely a tudatos fogyasztóvá válás egyik elengedhetetlen feltétele. Erősítse a hallgatóban azt a mentalitást, hogy nem csak lehetősége van érvényesíteni jogait elvárásait hanem a meglévő jogszabályok szinte minden területen biztosítják számára a megfelelő bánásmódot és eljárásrendet

    Környezetháztartás - Mindennapi környezetvédelem

    - Környezetbarátság: Elvek, célok, praktikák - környezetünk
    védelmében - Környezetbarátság - ne csak szóban védjük!
    - Otthonunk… …a hely ahol és ahogyan élünk
    - KisKertÉsz Hasznos tanácsok kiskerttulajdonosoknak és gazdálkodóknak


    Lapozgató - érték az irodalomban

    Sorozatunkban olyan szerzőkkel beszélgetünk műveikről, munkájukról, akik méltatlanul keveset szerepelnek a magyar médiumokban. A mai magyar írók mellett, külföldi szerzők és a magyar irodalom már nem élő jeles személyiségeinek alkotásaival is megismertetjük a hallgatókat.

    Mindentudás Egyeteme - Válogatás A híres ismeretterjesztő sorozat legsikeresebb előadásaiból készítettünk válogatást.

    Mozaik
    Titkok, érdekességek, látnivalók

    Ebben a sorozatban a kézművesség, az ipar termékeinek és eljárásainak bemutatása történik, a hétköznapi ember számára színes és sokrétű megközelítéssel. Bebarangoljuk a múzeumokat, és tárgyakhoz fűződő történeteket elevenítünk fel; a magyarság kézműves hagyományait mutatjuk be, de egy-egy gyűjtő életébe és munkájába is betekintünk.

    , érdekességek, látnivalók - Történelmi borvidékeink

    A műsor-sorozat célja: A 21 hazai borvidék bemutatása. A mesterség fejlődését, az eszközök változását, a módszerek, borászati eljárások titkait is megörökíthetjük, s példázhatjuk: a magyar bor az a termék, amely a jelenleginél nagyobb megbecsülésre, sikerre számíthat az európai piacokon.

    Nem vagy egyedül…

    -Gyógyít, tanít, támogat és másképpen is segít (Pl: Béres Alapítvány, stb.)

    SzemPont - Hasznos tudnivalók…
    - Banki praktikák
    - Közlekedőknek : Autós érdekességek, praktikumok,
    - Felvételi-Diploma-Karrier
    - Közös jövőnkért (EU- kül-és biztonságpolitikai magazin, HM. stb.)
    - Pályázatok

    - Útmutató az egészséges utazáshoz...
    A műsor azokhoz kívánunk szólni, akik utazás előtt állnak; hosszabb, rövidebb pihenést, üzleti utat terveznek külföldre. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet az utazási betegségekre és azok megelőzési, kezelési módjaira. A műsor másik célja az egészségmegőrzés, a betegségek kivédése, a prevenció fontosságának köztudatba emelése. A helyes táplálkozástól a krónikus betegségeken át a védőoltásokig teljes és aktuális képet adunk az egészségügyről, egészségünk védelméről

    - Fókuszban az innováció

    Kutatási és fejlesztési pályázatokon eredményesen indulók munkáit, a Magyarországon zajló Eu-s forrással támogatott kutatások eredményeit és felhasználhatóságainak területeit, lehetőségeit dolgozza fel a műsor. A kutatókkal, a felhasználási területek képviselőivel készült interjúk értelmezik, köznapi nyelvre lefordítja a kutatás eredményeit. A műsor célja, hogy hazánkban zajló kutatásokról, kutatókról pontos képet kapjanak a hallgatók, megismerve hazánk szellemi bázisából minél többet és minél alaposabban

    - Mezőgazdasági magazin

    Mezőgazdasági magazin, mely a mezőgazdaság aktuális kérdéseivel, információival, újdonságaival foglalkozik. A műsor támogatója a Szent István Egyetem. A minden héten jelentkező műsor egyrészt a mezőgazdaságban évszaknak és időjárásnak megfelelő cselekvésekhez ad hasznos tanácsokat, bemutatva a friss fejlesztéseket, technikai újdonságokat, könnyen adaptálható kutatási eredményeket. Bemutatja az állami és eu-s gazdasági lehetőségeket, praktikus tanácsokat ad a piaci boldoguláshoz. A fenti témákat szakértői interjúkkal dolgozzuk fel.

    - Gazdasági válságkezelésről

    A pályázati célnak megfelelően első lépésben a válság kialakulását, annak okait, a nemzetközi és a magyarországi gazdasági környezetre gyakorolt hatásait vázolnánk fel, áttekintve ezek rövid-, közép- és hosszú távú következményeit a világgazdaságra, a nemzetgazdaságokra és természetesen hazánk gazdaságára. A lehetséges részletességgel felemlítenénk a válság kezelésére hozott nemzetközi és magyarországi megoldási javaslatokat, cselekvési terveket, az azokból eddig már megvalósult akciókat, projekteket, intézkedéseket és azok várható hatásait. A válság globális, illetve nemzetgazdasági következményein túl, a hallgató szempontjából indokolt részletességgel vizsgálnánk a hétköznapi életre gyakorolt hatásait, melyek az egyszeri emberek életkörülményeiben, mentális és szociális helyzetében okozott, illetve várható változásokat tartalmazza. A gazdasági válság okozta változások negatív hatásainak mérséklésére olyan lehetőségeket, cselekvési tereket és pályákat szeretnénk bemutatni, melyek segítségével a hétköznapi emberek képesek lennének mérsékelni és irányíthatóbbá tenni a személyes életükre, környezetükre gyakorolt negatív hatásokat. Optimális esetben eredményes lehet a törekvésünk a hátrányos világgazdasági helyzet egyénekre ható megnyilvánulásainak kiküszöbölésére, vagy egy lehetséges újraépítkezés helyes irányának bemutatására, felvillantására. Megszólítandó szakértőink, ezért részint a helyzetelemzés, részint az egyénre adaptálás, részint a válságkezelés, részint a kreatív megoldások témakörében mozognak otthonosan, s osztják meg elképzeléseiket, javaslataikat a hallgatókkal.

    Térkép és Útravaló - barangoló Magyarország régióiban
    Mottónk: Világot látni Magyarországon is lehet!

    A Térkép és Útravaló hazánk régióit bemutató sorozat, mely a hazai tájakat járva megmutatja mindazt az értéket, melyet Magyarország rejt. A természeti értékek mellett bemutatjuk a kulturális kincseket is, éppen úgy, mint a gasztronómiát, a kézművességet, a kiállítóhelyeket, vagy az adott hely híres szülötteit.
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Szilágyi János és Frenkl András szórakoztató műsora két órán keresztül
    Sorozatok, technika, tudományok, közlekedés, zene, bulvár, informatika, egészség, közösségi média, rövid interjúk TV-s celebekkel, énekesekkel, zenészekkel. www.intimreszek.hu
    Keresd Facebook-on is
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. május 31. szombat, Angéla, Petronella napja van.
Ma van a(z) Nemdohányzó világnap.
Az év 22. hete és 151. napja.
Holnap Tünde napja lesz.

1440. Erzsébet, özvegy királyné, csecsemő fia koronázása után, a bölcsőbe csomagolt koronával Győrbe vonult.


1943. Könyvnapok kezdete Budapesten. Megjelent 80 könyv, valamennyi magyar szerző műve. Köztük: Babits Mihály: Az európai irodalom története, Bartók Béla-Kodály Zoltán: Erdélyi és magyar népdalok c. könyve.


Lesznai Anna: Elviharzott május

"...Május, be jó, hogy elmúlsz!
Gyötrelmes ünneped
Öröklétszomjazó,
Száguldó pillanat.

Most tisztább lesz a menny,
Sötétebb lesz a lomb
Lassúbb a szívverés,
Az árnyas fák alatt..."

Időjárás

2025-05-31, 13:56
Partly cloudy
WNW
Partly cloudy
27°C
1.3 m/s
Apparent: 16°C
Nyomás: 1020 mb
Páratartalom: 69%
Szél: 1.3 m/s WNW
Széllökések: 6.6 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /10% / Rain
Napfelkelte: 04:51
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat plusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com