Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Népzenei kavalkád - Ferenczi István m*sora
51
hallgató

Komoly segítség volt a szűrés a látássérülteknek

- 2019. október 22. 16:13 - 870 megtekintés

Ingyenes szűrővizsgálatokkal könnyítette meg tagjai életét a vakok és gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezete.

„Hagyományaihoz híven idén is ingyenes egészségügyi szűréseket tartott október 15-én, a fehér bot napján a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete Miskolcon, Jókai úti telephelyén a Miskolc-Tapolca Rotary Club támogatásával. A látássérültek nemzetközi világnapjának célja, hogy felhívja a figyelmet a vakok és gyengénlátók sajátos helyzetére, keresve gondjaik megoldásának lehetőségeit” – olvasható a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesületének honlapján. Francia találmány „Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a Földön 285 millió ember szenved látáskárosodásban, és ebből a vakok száma a világban 39 millióra tehető és 246 millióra a gyengénlátóké. Magyarországon közel 33 ezer vak ember él, a látássérültek pedig összességében meghaladják a 218 ezret. A Földön minden ötödik percben megvakul egy felnőtt, és minden percben egy gyermek” –tudták meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hÍrportál munkatársai. A szervezet a fehér bot eredetéről is közöl ismeretterjesztő információkat. „A fehér bot a vakok utcai közlekedésének közismert és elengedhetetlen segédeszköze. Alkalmazásának gondolata a francia Guilly d’ Herbemont grófnőtől származik, aki a századforduló Párizsában élt. A francia főváros utcáin sétálgatva a ’20-as évek elején a hölgy többször megfigyelte a nagy jármű- és személyforgalomban félénken és bizonytalanul közlekedő vakok állandó veszélyeztetettségét. Egy könnyen felismerhető eszköz kézben hordásának a gondolatát vetette fel. Így jutott a fehér bot használatának a szükségességéhez, amelyet úgy a járművek vezetői, mint a gyalogosok távolról felismernek és tudják, hogy közöttük vak ember közlekedik. Használata fokozatosan terjedt el Európában és csaknem az egész világon” – értesültek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hÍrportál munkatársai.  Ismerős környezet Az október 15-én rendezett ingyenes egészségügyi vizsgálatokról, az egyesület elnöke tájékoztatta lapukat. – A megyei kórház szűrőcentrumának a munkatársai több vizsgálatot is végeznek ma nálunk. Az udvaron tüdőszűrő busz áll, az épületben pedig PSA prosztatarákszűrésre, vércukorszint-, vérnyomás- és csontsűrűség-mérésre, hallásvizsgálatra és szájüregidaganat-szűrésre nyílik lehetőség. Egyesületi látássérült tagokat várunk, valamint kísérőiket – mondta Barnóczki Gábor, a vakok és gyengénlátók megyei szervezetének elnöke. – Nagyon fontos számunkra, hogy itt helyben, az egyesület megyei székházában tarthatjuk a rendezvényt, ismerős környezetben, mert társaink könnyen idetalálnak és nem kell több helyszínre menniük. A látássérültek nehezebben tudnak kimozdulni, ezért többször meggondolják, hogy egyáltalán elinduljanak-e orvoshoz. Jártam én is úgy, hogy egy-egy kötelező vizsgálatot halogattam a bizonytalan közlekedés miatt. Nagy segítség számunkra, hogy a Miskolc-Tapolca Rotary Club már harmadik alkalommal támogat minket abban, hogy helyben tudjuk a látássérülteknek ezt a szolgáltatást nyújtani. Emellett azért szeretjük ezt a napot, mert preventív jellegén kívül közösségi életet is lehet élni. Kollégáink és önkénteseink egészséges ételekkel és gyógyteákkal készültek, amelyeket a kultúrterem hátsó részében lehet megkóstolni, illetve termelői mézet és kecskesajtot vásárolhatnak vendégeink. A Miskolc-Tapolca Rotary Club elnökét az együttműködésről kérdezték. – Klubunk 2014-es megalakulása óta segíti a vakok megyei jogú egyesületét. Több informatikai eszközzel, internet-előfizetéssel, az utóbbi években pedig az egészségügyi szűrőnapok megszervezésével. A lányom is vak és tudom, hogy ez komoly segítség. Az Anna-báli nyári bevételünkből félreteszünk annyit, hogy a fehér bot napján ki tudjuk bérelni a szűrőbuszt és a különböző vizsgálati pontokat is be tudjuk rendezni. Az egyik klubtagunk pedig, aki egyébként fogorvos, szájüregi vizsgálatokat végez ma. Az előző évekből nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk a látássérültektől, különösen amiatt, mert itt ismerik a járást és nem kell hónapokat várakozni egy-egy vizsgálatra – tette hozzá Gulyás István, a klub elnöke. (Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hírportál)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


3 + = tíz

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 9:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 10:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 15:00: 4 ütem - autós magazin
  • 16:00: -
    • A hét prózája - Zsoldos Árpád - Irodalmi rádió műsora)
    • Take away - a BBC. Angol nyelvleckéje
    • QTC - Zentai Tibor rádióamatőr műsora (Szerkesztő: Rózsa Dezső)
    HA2MN - Tibi a Hobbyrádiónak

    Hívójelem HA2MN, nevem Zentai Tibor. A név nem hiszem, hogy sokat mondana bárkinek, ugyanis a hívójelem alapján ismernek világszerte. Amatőr rádiós vagyok, az első rádió-összeköttetésemet saját építésű rövidhullámú adóval már több mint 44 évvel ezelőtt "kínlódtam össze". Azóta a rádióhullámok segítségével bejártam a világ szinte minden szegletét, s ahova eddig nem jutottam, igyekszem eljutni.

    Első szakmám szerint erősáramú üzemmérnök vagyok, s hogy elektromos területet választottam szakmámnak, köszönhető a rádióamatőrködés iránti gyermekkori érdeklődésemnek. Később külkereskedelmi végzettséget is szereztem, s valahol ebben is ott van a rádiós hobbi hatása - ugyanis a nemzetközi rádióamatőr forgalomban az angol nyelv használata kényszerűség. Én pedig tanultam a nyelvet szorgalmasan.

    A Hajdú QTC a rádióamatőrök havi hangos híradója, amelyet a rádióamatőr hullámsávokban sugároznak. A QTC nemzetközi rádiótávírász rövidítés, jelentése "közlemények vannak"

    Rózsa Dezső, HG0EK a Hajdú QTC főszerkesztője a 2000-es évek közepén keresett meg, hogy legyek QTC készítőinek munkatársa önálló anyagokkal, sorozatokkal. Ez idő óta minden hónapban jelentkezem jegyzetekkel és sorozatokkal, amelyeket magam írok és a hangfelvételt, a hanganyag szerkesztését is - mintegy botcsinálta hangmérnökként - magam végzem. Dezső tőlem adás-kész hangfelvételt kap, természetesen e-mailben.

    A rádióamatőr hobbi hazánkban éppen nem a legfényesebb éveit éli ama tekintetben, hogy az engedélyes rádióamatőrök száma évről, évre csökken, mialatt Európában, Amerikában, Ázsiában és Óceániában az e hobbit művelők száma szépen emelkedik.

    A hobbi kezdete nehéz, hiszen sokat kell tanulni és kitartás kell ahhoz, hogy valaki sikeres rádióamatőr vizsgát tegyen és hívójelet szerezhessen, azaz rádióamatőr engedélyt kapjon.

    Érzékelve a hobbi hazai gondjait elhatároztam, hogy "emberi nyelven" írok egy mesét arról, hogy mi a rádióamatőr, mit csinál a rádióamatőr, s nagyjából mit kell megtanulnia ahhoz, hogy az éter hullámain létrehozhassa első rádió-összeköttetését a világgal. Azért gondoltam "emberi nyelvre", mert ha két rádióamatőr magyarul beszélget egymással, kódokkal, rövidítésekkel, szakszavakkal, hívójelekkel dobálózik, s nincs a hobbin kívülálló ember aki azt megértené.

    Ugyanis mi rádióamatőrök - többek között - a Titanic hivatásos rádióstisztjeinek civil és amatőr leszármazottai és örökösei vagyunk.

    Annyit még meg kell jegyezni, hogy a hangzóanyag minősége korlátozott, hiszen a rádióamatőrök a lehető legkisebb sávszélességre törekednek éterbeli munkájuk során. A hi-fi hangminőség nem ránk jellemző, ellenben a zajos viszonyok közötti legjobb érthetőség elérésére való törekvés igen.

    73 - vagyis magyarul minden jót kívánok a hallgatóknak!

    Tibi, HA2MN
  • 17:00: Live Hungary - a legnagyobb hazai előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 21:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 22:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. május 6. hétfő, Ivett, Frida napja van.
Az év 19. hete és 127. napja.
Holnap Gizella napja lesz.

1198. II. Endre hercegnek Hercegovinában és Dalmáciában szerzett vívmányainak emléke.


1338. Erzsébet, III. András és Fenenna királyné leánya meghal a tössi zárdában. Vele nőágon is kihal az Árpád-ház.


Csanádi Imre: Májusdícsérő

Május,
mosolygó,
békák torkát
megoldó,
gyöngyvirág-nyitogató,
cserebogár-zúgató.
Röptetsz
madarat,
meghozod
a nyarat,
pölyhös
fecskét,
fára cseresnyét!

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő szorozva öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com