Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Demjén Ferenc - Szerelemvonat
46
hallgató

Mesedoktorrá válás lépésről lépésre

- 2020. január 13. 6:43 - 771 megtekintés

Az új év számos új lehetőséget tartogat, többek között olyan dolgokat is kipróbálhatunk, amit eddig még nem tettünk meg. Azok számára, akik újévi fogadalma között szerepel az önkénteskedés, a K&H gyógyvarázs mesedoktorok szakértői összegyűjtötték, hogy mire kell figyelniük, mielőtt belevágnak a programba.

Indulása óta a K&H gyógyvarázs mesedoktorok az ország egyik legnépszerűbb önkéntes programjává nőtte ki magát, hiszen az innovatív, modern műszerek mellett a lelki egészség is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek mielőbb meggyógyuljanak és újra teljes életet élhessenek családjuk, barátaik körében. Sokan ráéreztek a meseolvasás szépségére, hiszen folyamatosan növekszik az érdeklődés a program iránt, amire a 2013-as indulás óta összesen közel 65 000 fő regisztrált. Most összegeztük az eddigi tapasztalatokat annak érdekében, hogy az új mesedoktorok is megfelelő tudással felvértezve vehessenek részt a programban. Az új évben erre számos lehetőség adódik, hiszen 46 kórházi intézményben várják új időpontokkal a mesedoktorokat” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

Hogyan válasszuk ki a megfelelő időpontot?

Ha szeretnénk mesét olvasni, első lépésként a www.khgyogyvarazs.hu weboldalon regisztráljunk. Ugyanitt érhető el a programban részt vevő 46 kórház, melyek közül kiválaszthatjuk, hogy melyik helyszín és meseolvasó időpont a legideálisabb számunkra. Érdemes alaposan átgondolni, hogy a kiszemelt dátum biztosan megfelelő-e, mert ha mégsem tudunk elmenni az általunk kiválasztott időpontra, akkor a foglalás előtt nyolc nappal lehet visszamondani úgy, hogy az visszakerüljön a foglalható időpontok közé. Mivel a program nagy népszerűségnek örvend, a tapasztalatok azt mutatják, hogy főként a budapesti kórházakban nagyon rövid idő alatt betelnek a helyek, ezért érdemes időben foglalni. Az időpontok minden negyedév elején frissülnek, amikor számos dátum közül válogathatnak a mesedoktorok.

Felkészülés

A kórházba érkezve körülbelül egy óra áll rendelkezésünkre, amit érdemes előre megtervezni. Az osztályon különböző korú, nemű és fizikai állapotú kis beteg tartózkodhat, ezért az előkészületek során többféle mese is legyen a tarsolyunkban, hogy minden korosztály érdeklődését felkeltsük. Még jobb, ha képekkel, rajzokkal illusztrált mesekönyvet is viszünk.

Hogyan viselkedjünk?

A helyszínen ügyeljünk arra, hogy ne a gyerekek ágyára, hanem inkább székre üljünk, így nagyobb eséllyel kerülhetjük el a kórokozók okozta fertőzést. Ha úgy látjuk, hogy a kórteremben más gyermekek is nyitottak a meseolvasásra, nyugodtan vonjuk be őket, de ha fáradtak, vagy nem érdeklődők, akkor inkább legyünk körültekintők és halkabban olvassuk a mesét, így biztosan nem zavarunk másokat.

Gyerekkel a kórházba

Bár elsőre jó ötletnek tűnhet, hogy a meseolvasásra magunkkal vigyük saját gyermekünket, azonban a legtöbb osztályon tilos 14 év alattiak számára a látogatás a fokozott fertőzésveszély miatt. Emellett fontos tudni, hogy a mesedoktorok programban csak a 16. életévüket betöltöttek vehetnek részt. Azért sem érdemes hozzátartozót magunkkal vinni, mert pontosan annyi mesedoktor lehet egyszerre jelen, amennyit a kórház jelzése alapján a program regisztrációs felülete megenged.

Mit vigyünk?

A gyakorlott mesedoktorok már megtapasztalhatták, hogy nincs annál felemelőbb érzés, mint segíteni, mosolyt csalni a beteg gyermekek arcára, ezért sokszor nemcsak mesét, de egyéb apróságot is szívesen visznek. Gyakran felmerül kérdésként, hogy milyen meglepetéssel lehet készülni. A gyerekek nagyon örülnek a csokoládénak, cukorkának, ugyanakkor a helyszínen mindenképpen kérjük ki a nővér véleményét, hiszen egy esetleges allergia vagy diéta miatt lehet, hogy nem minden gyerek kaphat az ajándékból. Biztosan nem nyúlunk azonban mellé akkor, ha mesekönyvet, játékot, színezőt, esetleg érdekes feladványokkal teli kiadványt viszünk a kis betegeknek.

Fokozott higiénia

A téli időszakban előforduló influenzajárvány miatt fokozottan kell vigyázni arra, hogy elkerüljük a fertőzésveszélyt, ezért a szokásosnál még nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a megfelelő higéniai szabályok betartására. A kórházba érkezés előtt és után is ajánlott alaposan kezet mosni és kézfertőtlenítőt használni, de használhatunk szájmaszkot is, ami segíthet megelőzni a cseppfertőzés útján terjedő vírusok járványos terjedését. Ha mégis megbetegednénk, vagy nem teljesen vagyunk egészségesek, a személyes meseolvasás helyett küldjünk inkább mesevideót, mely a K&H gyógyvarázs nyilvános Youtube csatornájára kerül fel az eddigi 705 mese közé.

Webes meseolvasás

A webes meseolvasásra a khgyogyvarazs.hu/webes-meseolvasas oldalon keresztül lehet jelentkezni. A mesetárba maximum 300 Mbyte-os méterig, 5-10 perces mesét tölthetnek fel a résztvevők. Érdemes népmesét, illetve olyan történetet választani, amelyet hetven évnél régebben elhunyt szerző írt, mert ezek nem jogdíj kötelesek.

A K&H gyógyvarázs programról

A vállalat a gyermekegészségügy elkötelezett támogatója, évről évre tudatosan törekszik arra, hogy a terület változó igényeinek megfelelő lehetőségeket kínáljon az intézetek és szakembereik számára. A program keretében 2004 óta közel 681 millió forint értékben, összesen 473 alkalommal kaptak műszereket a kórházak, mentőállomások és háziorvosi rendelők annak érdekében, hogy a gyerekek minél hatékonyabban gyógyulhassanak, és újra egészséges, teljes életet élhessenek. A vállalat a gyermekek testi gyógyulása mellett lelki egészségükhöz is hozzájárul. A 2013 óta működő mesedoktorok program mára az ország egyik legnagyobb önkéntes kezdeményezésévé vált, melynek keretében bárki segítheti a kórházban fekvő gyerekek gyógyulását. Az ország 45 kórházában várják személyesen az önkéntes meseolvasókat, de a program Youtube csatornáján keresztül videón is. (Forrás: Rehabportál)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 9:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 10:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 15:00: 4 ütem - autós magazin
  • 16:00: -
    • A hét prózája - Zsoldos Árpád - Irodalmi rádió műsora)
    • Take away - a BBC. Angol nyelvleckéje
    • QTC - Zentai Tibor rádióamatőr műsora (Szerkesztő: Rózsa Dezső)
    HA2MN - Tibi a Hobbyrádiónak

    Hívójelem HA2MN, nevem Zentai Tibor. A név nem hiszem, hogy sokat mondana bárkinek, ugyanis a hívójelem alapján ismernek világszerte. Amatőr rádiós vagyok, az első rádió-összeköttetésemet saját építésű rövidhullámú adóval már több mint 44 évvel ezelőtt "kínlódtam össze". Azóta a rádióhullámok segítségével bejártam a világ szinte minden szegletét, s ahova eddig nem jutottam, igyekszem eljutni.

    Első szakmám szerint erősáramú üzemmérnök vagyok, s hogy elektromos területet választottam szakmámnak, köszönhető a rádióamatőrködés iránti gyermekkori érdeklődésemnek. Később külkereskedelmi végzettséget is szereztem, s valahol ebben is ott van a rádiós hobbi hatása - ugyanis a nemzetközi rádióamatőr forgalomban az angol nyelv használata kényszerűség. Én pedig tanultam a nyelvet szorgalmasan.

    A Hajdú QTC a rádióamatőrök havi hangos híradója, amelyet a rádióamatőr hullámsávokban sugároznak. A QTC nemzetközi rádiótávírász rövidítés, jelentése "közlemények vannak"

    Rózsa Dezső, HG0EK a Hajdú QTC főszerkesztője a 2000-es évek közepén keresett meg, hogy legyek QTC készítőinek munkatársa önálló anyagokkal, sorozatokkal. Ez idő óta minden hónapban jelentkezem jegyzetekkel és sorozatokkal, amelyeket magam írok és a hangfelvételt, a hanganyag szerkesztését is - mintegy botcsinálta hangmérnökként - magam végzem. Dezső tőlem adás-kész hangfelvételt kap, természetesen e-mailben.

    A rádióamatőr hobbi hazánkban éppen nem a legfényesebb éveit éli ama tekintetben, hogy az engedélyes rádióamatőrök száma évről, évre csökken, mialatt Európában, Amerikában, Ázsiában és Óceániában az e hobbit művelők száma szépen emelkedik.

    A hobbi kezdete nehéz, hiszen sokat kell tanulni és kitartás kell ahhoz, hogy valaki sikeres rádióamatőr vizsgát tegyen és hívójelet szerezhessen, azaz rádióamatőr engedélyt kapjon.

    Érzékelve a hobbi hazai gondjait elhatároztam, hogy "emberi nyelven" írok egy mesét arról, hogy mi a rádióamatőr, mit csinál a rádióamatőr, s nagyjából mit kell megtanulnia ahhoz, hogy az éter hullámain létrehozhassa első rádió-összeköttetését a világgal. Azért gondoltam "emberi nyelvre", mert ha két rádióamatőr magyarul beszélget egymással, kódokkal, rövidítésekkel, szakszavakkal, hívójelekkel dobálózik, s nincs a hobbin kívülálló ember aki azt megértené.

    Ugyanis mi rádióamatőrök - többek között - a Titanic hivatásos rádióstisztjeinek civil és amatőr leszármazottai és örökösei vagyunk.

    Annyit még meg kell jegyezni, hogy a hangzóanyag minősége korlátozott, hiszen a rádióamatőrök a lehető legkisebb sávszélességre törekednek éterbeli munkájuk során. A hi-fi hangminőség nem ránk jellemző, ellenben a zajos viszonyok közötti legjobb érthetőség elérésére való törekvés igen.

    73 - vagyis magyarul minden jót kívánok a hallgatóknak!

    Tibi, HA2MN
  • 17:00: Live Hungary - a legnagyobb hazai előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 21:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 22:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. május 6. hétfő, Ivett, Frida napja van.
Az év 19. hete és 127. napja.
Holnap Gizella napja lesz.

1198. II. Endre hercegnek Hercegovinában és Dalmáciában szerzett vívmányainak emléke.


1338. Erzsébet, III. András és Fenenna királyné leánya meghal a tössi zárdában. Vele nőágon is kihal az Árpád-ház.


Csanádi Imre: Májusdícsérő

Május,
mosolygó,
békák torkát
megoldó,
gyöngyvirág-nyitogató,
cserebogár-zúgató.
Röptetsz
madarat,
meghozod
a nyarat,
pölyhös
fecskét,
fára cseresnyét!

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt plusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com