Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

P. Box - A zöld a bíbor és a fekete
42
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

A fülünkkel is lehet látni: Érzékenyítő Nap az FMK-ban

- 2019. február 16. 12:47 - 1362 megtekintés

Tárgy- és illatfelismeréssel, akadálymentesített filmmel és vakvezetőkutya-találkozóval várta az apróságokat a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete az FMK-ban rendezett óvodai érzékenyítő napon. A szervezet célja, hogy a szórakoztatva tanító foglalkozás minden ferencvárosi nagycsoportoshoz eljusson.

A rendezvényre érkező ovisok először azt próbálhatták ki, milyen, amikor egy látássérült moziba megy: a klasszikus néma rajzfilmsorozat, a Kockásfülű nyúl egyik, audionarrációval ellátott részét szemtakaróval „nézték” végig. A végén a gyerekek arról számoltak be, így is élvezték a történetet. A mozi után érzékszervi játékok várták őket, melyek a hallásukat, a tapintási és szaglási képességeiket tették próbára. Az egyik feladatban egy diót és egy kisautót kellett felismerniük csupán a kezeik segítségével, egy másikban pedig – szintén bekötött szemmel – fűszereket azonosítottak illatuk alapján.

A legnépszerűbb állomáson látássérültek meséltek életükről, és vakvezető kutyájukkal való szoros kapcsolatukról. A beszámolókból kiderült, a szabad és biztonságos mozgást segítő állatok nap mint nap bizonyítják fantasztikus képességeiket. A kiképzett labradorok és golden retriverek ismerik a bal és jobb fogalmát, a fontosabb közlekedési szabályokat, megtalálják a legközelebbi zebrát és értelmezik a jelzőlámpa jelzéseit. Az ebek minden akadályt automatikusan kikerülnek, még a pocsolyába lépéstől is megóvják gazdájukat.

Sokan egész életükben nem kerülnek kapcsolatba vak emberrel, ezért nem is tudják elképzelni, milyen nehézségeket rejt az életük, és hogyan illene segíteni nekik, ha épp szükségük van rá. Az egyesület ezért rendkívüli jelentőségűnek tartja, hogy már óvodás korban elkezdődjön a szemléletformálás.

Soha nem tudtam volna, milyen érzés lehet mozgássérültként élni, ha egy rendezvényen nem próbálom ki a kerekes székes közlekedést

támasztotta alá az érzékenyítés fontosságát a programot megnyitó Zombory Miklós alpolgármester, aki szerint a látás hiányát lehet a legérzékletesebben bemutatni. Lenkainé Vajda Viktória, az egyesület közösségi civil szervezője elmondta, minden kerületi óvodába szeretnének eljutni a foglalkozásaikkal, sőt, a jövőben a felnőtteket is bevonnák hasonló programokba.

Forrás: Ferencváros újság

A képen az érzékenyítő nap résztvevői láthatók: Zombory Miklós alpolgármester, a VGYKE érzékenyítő csapata, mellettük pedig óvodások és óvónénik.

 

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. december 5. péntek, Vilma napja van.
Az év 49. hete és 339. napja.
Holnap Miklós napja lesz.

1251. IV. Béla kiváltságlevele a magyarországi zsidók számára. Ennek tartalma: a keresztény egymaga nem tanúskodhatik zsidó ellen, kell zsidó tanút is alkalmazni. Ha a keresztény a zsidót megveri, bírságot fizet a kincstárba, ha megsebzi, a birságon felül a sértettnek a gyógyítási költségeket is megfizeti. Aki zsidó gyilkolása miatt gyanúba esik, párviadallal köteles magát igazolni.


1906. Megnyitották a budapesti Szépművészeti Múzeumot, Schickedanz Albert alkotását.


Áprily Lajos: Hóban

Az erdőszélen lopva róka jár,
s csapás végén havas bozótba fordul.
Mint holt kastélyon bűvös mese-zár,
a hó a sí alatt halkan csikordul.

A köd mögül rekedten szól a "kár",
jeges bajusszal ballag a favágó,
az útnál megváltó napokra vár
s vércseppeket hullajt a kecskerágó.

Felborzolt tollal ül a hím-pirók,
hózúzmarát szitál az ág le rája,
félálomban lát nyár-illúziót
s olyankor szól althangú fuvolája.

Időjárás

2025-12-05, 02:42
Moderate drizzle
NE
Moderate drizzle
8°C
1.5 m/s
Apparent: 6°C
Nyomás: 1010 mb
Páratartalom: 89%
Szél: 1.5 m/s NE
Széllökések: 6.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 2.5mm /96% / Rain
Napfelkelte: 07:15
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy szorozva öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com