Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Teremtés koronái - Csak arról ami a férfiakat érdekli
66
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

A Gépház jelenti: Apple készülékekre is megérkezett a diktáló szoftverek új generációja

- 2023. június 9. 8:25 -

Az OpenAI által fejlesztett Whisper beszédfelismerő szoftverrel korábban már foglalkoztunk, most azonban megérkezett a technológiát használó első fecske Apple készülékekre is. Gyorsan ki is próbáltuk, hogy mennyire ért meg minket.

Adásunk kezdetén a múlt héten bemutatott EgészségAblak alkalmazást boncolgatjuk még egy kicsit, elsősorban hallgatói észrevételekre támaszkodva, de szóba kerül a hamarosan átalakuló Távszem szolgáltatás is.

Beszélünk emellett a kijavított Messenger alkalmazásról, és pár szó erejéig az Apple most bemutatott VR sisakjáról, amely a cég tervei szerint legalább akkora jelentőséggel bír majd, mint az iPhone termékcsalád megjelenése.

A műsor hátralévő részében pedig letöltjük Apple készülékeinkre az Aiko nevű alkalmazást, amely a telefonon lévő hangfájlokban hallható beszédet, vagy épp a programban rögzített, beszédet tartalmazó hanganyagot képes átalakítani szöveggé, a korábbi megoldásoknál sokkal jobb hatásfokkal és internetkapcsolat nélkül.

Az Aiko lényegében az OpenAI cég Whisper technológiáját használja a művelethez, melynek legnagyobb újdonsága, hogy központozni, írásjeleket használni már pusztán a hangsúlyozás és a szavak közti szünet elemzésével is képes, nem szükséges tehát megmondanunk neki, milyen írásjeleket használjon.

A hangos beszéd írott szöveggé alakítása nem valamely távoli szerveren, hanem helyben a készüléken történik, ez azonban meglehetősen igénybe is veszi az eszköz erőforrásait, elsősorban a memóriát és a processzort. Épp ezért több Apple készüléken is próbálgatjuk a szoftvert, hogy kiderítsük, mennyivel pontatlanabb a beszédfelismerés egy gyengébb telefonon, és milyen eredmény születik egy igazán bivalyerős készüléken.

Minden élményünk és tapasztalatunk meghallgatható lesz az MVGYOSZ és a Net-Média Alapítvány informatikai magazinműsorában, a Gépházban!

Mikor? 2023. június 9-én, pénteken 20:00 órától. Ismétlés vasárnap 13:00 órakor.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


7 - kettő =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 6. péntek, Lénárd napja van.
Az év 45. hete és 310. napja.
Holnap Rezső napja lesz.

1858. Gróf Széchenyi István 60.000 forintnyi alapítványát a magyar tudományos Akadémiától megvonja azon esetre, ha az erőltetve más vágásba szoríttatnék, mint amely annak eredeti céljával megegyez. Az Akadémia alapszabályainak módosítását követelte, abba azon változtatást óhajtá tétetni, hogy hagyassék ki "az akadémia célja, a magyar nyelv művelése".


1877. A kormány hajózási és postaszerződést kötött az Osztrák-Magyar Lloydal.


Radnóti Miklós
/ 1909. máj.5. - 1944. nov. 6 - 10. között /

A "Meredek út"
egyik példányára

Költő vagyok és senkinek se kellek,
akkor se, hogyha szótlan dünnyögök:
. - . - . -sebaj, hisz énekelnek
helyettem kandi ördögök.

S higgyétek el, higgyétek nékem el,
joggal legyez az óvatos gyanú!
költő vagyok, ki csak máglyára jó,
mert az igazra tan.

Olyan, ki tudja, hogy fehér a hó,
piros a vér és piros a pipacs.
És a pipacs szöszöcske szára zöld.

Olyan, kit végül is megölnek,
mert maga sosem ölt.

Időjárás

2026-11-06, 16:28
Clear sky
NE
Clear sky
11°C
1 m/s
Apparent: 2°C
Nyomás: 1029 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 1 m/s NE
Széllökések: 4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő mínusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com