A Gépházban megnézzük a felturbózott Google AI-t
Emellett hallgatói levelekkel, illetve a januárban hagyományosan megrendezésre kerülő CES
elektronikai kiállítás érdekesebb fejlesztéseinek megtárgyalásával töltjük az időnket.
Alig indult el az év, máris a második Gépház kopogtat: a megszokott időpontban immáron a régi
felállásban érkezünk hallgatóink hangszóróiba, hogy egy informatikás péntek estét szervírozzunk
azoknak, akik igényt tartanak rá.
Műsorunk első harmadában rengeteg téma közt csapongunk, lévén hallgatóink leveleit nézzük meg,
így szóba kerülnek állami Ügyfélkapus viszontagságok, egy mesterségesen intelligens diktafon, de
BlindShelles és IPhoneos tudnivalók is érkeznek.
A levelek után rápróbálunk a Google Gemini live-ra, amely egy relatív új verziója a cég mesterséges
intelligenciájának, és megpróbálunk vele egy ahhoz hasonló beszélgetést lebonyolítani, mint amelyet
annak idején a Chat GPT-vel műveltünk. Mérsékelt elégedettségünk okai kiderülnek a műsorból.
Végül elbeszélgetünk a nemrég Las Vegasban megrendezett Consumer Electronics Show, röviden:
CES kiállítás kevésbé hétköznapi újdonságairól is. Szóba kerül többek közt egy robotporszívó, amely
takarítás mellett elvileg pakolni is képes, beszélünk telefon- és egyéb beszélgetéseket valós időben
lefordítani képes fülhallgatóról, de még okos madáretetőről is.
Merítsen egy nagy kanállal a digitális forgatagból velünk, hallgasson Gépházat, az MVGYOSZ és a Net-
Média Alapítvány informatikai magazinműsorát!
Mikor? 2025. január 24-én, pénteken 20:00 órától. Ismétlés vasárnap 13:00 órakor.
Hol? Az online hallgatható Hobby Rádióban, melyet a www.hobbyradio.hu weboldalon érhetnek el.
A hallgatás linkje: www.hobbyradio.hu/play
Winamp-ba vagy egyéb zenelejátszó alkalmazásba illeszthető hivatkozás:
http://www.hobbyradio.hu/hobbyradio.m3u
Rauch Róbert
műsorvezető
The post A Gépházban megnézzük a felturbózott Google AI-t appeared first on Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége.
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Hogy áll a magyar és a globális médiapiac és milyenek a jövőbeli kilátások? Interjú Incze Kingával, ...
Fuss a vakvezető kutyákért! - Debrecenben
Adventi, karácsonyváró ünnepi műsort szervez a Nosztalgia Klub
Új műsor a Hobby Rádióban - Életképek Tinédzserországból
Véget ért az Európai Unió kutatásfejlesztési keretprogramjából finanszírozott DANOVA-projekt, melyne...
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás


4°C
Vélemény, hozzászólás?