Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Hungária - Hotel Menthol
54
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

A járvány ideje alatt is számíthatnak a segítségre a kapcsolati erőszak áldozatai

- 2020. március 27. 19:47 -

Novák Katalin azt mondta, hogy a veszélyhelyzetben is működnek a krízisközpontok és a titkos menedékházak, ahol jelenleg is vannak férőhelyek.

A kríziskezelő ambulanciákon megszüntették a személyes kontaktust, de az ambulancia munkatársai továbbra is várják azoknak a jelentkezését, akik úgy érzik, hogy kapcsolati erőszak áldozataivá válhatnak. Minden ambulancián tájékoztatót helyeztek el arról, hova fordulhatnak az érintettek segítségért. A nap 24 órájában ingyenesen hívható +3680205520-as telefonszámon továbbra is lehet segítséget kérni.
2010-ben tizenkét krízisközpont, egy titkos menedékház és 4 félutas ház volt, ehhez képest napjainkban húsz krízisközpont, nyolc titkos menedékház, hét kríziskezelő ambulancia és huszonegy félutas ház működik. A kapcsolati erőszak továbbra sem magánügy, nem maradhat zárt ajtók mögött, ezért mindenkit arra kér, hogy jelezzék, ha ismernek olyat, aki áldozattá válhat.
A segélyszervezet figyelemmel kíséri a koronavírus-járvány miatt hozott új utasításokat, és alkalmazkodnak azokhoz.A szervezet által működtetett három krízisközpontban és három titkos menedékházban folyamatosan elérhetők a szolgáltatások, és vannak férőhelyek. A krízisambulanciák munkatársai, a szociális munkások, jogászok és pszichológusok pedig telefonon vagy az online téren keresztül várják a megkereséseket .
A veszélyhelyzetben feszültebbek az emberek, ezért arra bátorítja az érintetteket, hogy kérjenek segítséget, ha a dolgok rossz irányba haladnak. A korábbi hetekhez képest jelentősen többen telefonáltak, és a továbbiakban is számítani lehet a hívások számának növekedésére.
Erre felkészültek, a munkatársaik biztonságos munkavégzéséhez szükséges feltételeket megteremtették, így továbbra is fogadják a kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem áldozatainak hívásait. Az áldozatoknak fenntartott ellátórendszer működik, folyamatosan figyelemmel kísérik a változásokat, és ha kell, reagálnak majd azokra.
A krízisambulanciák elérhetőségei a www.aszeretetnemart.hu honlapon találhatók.

MTI

 

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 6. péntek, Lénárd napja van.
Az év 45. hete és 310. napja.
Holnap Rezső napja lesz.

1858. Gróf Széchenyi István 60.000 forintnyi alapítványát a magyar tudományos Akadémiától megvonja azon esetre, ha az erőltetve más vágásba szoríttatnék, mint amely annak eredeti céljával megegyez. Az Akadémia alapszabályainak módosítását követelte, abba azon változtatást óhajtá tétetni, hogy hagyassék ki "az akadémia célja, a magyar nyelv művelése".


1877. A kormány hajózási és postaszerződést kötött az Osztrák-Magyar Lloydal.


Radnóti Miklós
/ 1909. máj.5. - 1944. nov. 6 - 10. között /

A "Meredek út"
egyik példányára

Költő vagyok és senkinek se kellek,
akkor se, hogyha szótlan dünnyögök:
. - . - . -sebaj, hisz énekelnek
helyettem kandi ördögök.

S higgyétek el, higgyétek nékem el,
joggal legyez az óvatos gyanú!
költő vagyok, ki csak máglyára jó,
mert az igazra tan.

Olyan, ki tudja, hogy fehér a hó,
piros a vér és piros a pipacs.
És a pipacs szöszöcske szára zöld.

Olyan, kit végül is megölnek,
mert maga sosem ölt.

Időjárás

2026-11-06, 07:09
Clear sky
E
Clear sky
3°C
0.8 m/s
Apparent: 2°C
Nyomás: 1029 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 0.8 m/s E
Széllökések: 4.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy szorozva kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com