A kormánynak fontos a fogyatékos emberek életminőségének javítása
A kormány kiemelten fontosnak tartja a fogyatékos emberek életminőségének javítását – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára múlt szerdán Miskolcon.
Czibere Károly úgy fogalmazott: nincs aktuálisabb üzenet a fogyatékossággal élőknek, mint az, hogy ők is teljes életet élhetnek. Az Emmi és az Autisták Országos Szövetsége között folyamatos a párbeszéd és intenzív az együttműködés. Az együttműködésnek köszönhetően számos fejlesztés indult. A szövetség 2016 novemberében kormányzati támogatással hat információs központot nyitott autizmussal élőknek, családtagjaiknak, szakembereknek országszerte, emellett egy 450 millió forintos, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programból finanszírozott projekt keretében autistáknak készít infokommunikációs alapú akadálymentesítő alkalmazást.
Ezeket is olvassa el:

Legyen az Ön cége is Fogyatékosság-barát Munkahely!
A rokkantkártyák jogtalan használata erkölcsi fogyatékosság
A kormány mindent megtesz, hogy a magyar hallgatók megfelelő színvonalú oktatásban részesülhessenek
Fogyatékkal élőknek indít képzési programot a kormány
Kisgyermekesként is dolgozni - adómentes a családi napközi
A megváltozott munkaképességűek tartalékot jelenthetnek a munkaerőpiacon
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
6°C






Vélemény, hozzászólás?